A gyakorlatban nincs jelentősége az ukrán nyelvtörvény visszavonásának

külföld
2014 február 24., 08:16
comments 4

A nacionalista ellenzék a Janukovics pártjából átállókkal nacionalista többséggé alakult, mondja Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyarok Kulturális Szövetségének elnöke.*

Kovács szerint az ukrán nyelvtörvény eltörlése elsősorban oroszellenes lépés volt, de értelemszerűen a magyar kisebbségnek sem jó. Mármint elméletben.

A gyakorlatban ugyanis nem hajtották végre a nyelvtörvényt, vagyis eddig sem élhettek nyelvi jogaikkal a kisebbségek.

A most eltörölt törvény alapján azokban a régiókban, ahol egy kisebbség aránya meghaladta a tíz százalékot, az adott kisebbség nyelve is hivatalos nyelvnek számított. Ukrajna dél-keleti részén az oroszajkúak aránya eléri, helyenként meg is haladja az ötven százalékot. A magyaroké Beregszász területén éri el a törvényben előírt tíz százalékot, vagyis, ha végrehajtották volna, itt lett volna hivatalos nyelv a magyar is.

Kovács szerint most, hogy Janukovicsot elűzték, a hatalmi harc Kijevből az oroszajkú régiókra tevődik át. Kérdés, hogy ott mennyire állnak majd ellen a hatalmat átvevő ellenzéknek.

A másik kérdés, hogy az amúgy erősen megosztott ellenzék, ami amúgy nem is fedi le teljesen a Janukovicsot a hatalomból elűző tiltakozókat, mikor kezd el marakodni a vezető pozíciókon.

"Ennek lesz leképeződése Kárpátalján is, egyes csoportok szívesen használnák ki a helyzetet pozíciójuk erősítésére" - mondta Kovács. Ukrajnában nem egységes a magyarság képviselete. A Kovács féle KMKSZ mellett létezik az Ukrajnai Magyarok Demokratikus Szövetsége is. Előbbi 2005-ben Juscsenko és Timosenko, az utóbbi Janukovics szövetségese volt. Az UMDSZ elnöke, Gajdos István a múlt hétig a Régiók Pártja képviselője a parlamentben.

Kovács most egyelőre visszahúzódik. "A KMKSZ a jelenlegi helyzetben nem szól bele a hatalmi játszmákba" - mondta. (Via Magyar Hírlap)

*JAVÍTÁS: A cikk első verziójában összekevertem a szerepeket, Kovács Miklósról írtam, hogy a Régiók Pártja képviselője, pedig Gajdos István az. A hibáért elnézést kérek.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.