A kormánypárti jelölt nyerte a megismételt fóti polgármester-választást

politika
2014 március 02., 19:24
comments 10

Bartos Sándor független, de a Fidesz-KDNP, valamint a Kisgazda Polgári Egyesület támogatását is maga mögött tudó jelölt kapta a legtöbb, 2261 voksot, a leadott érvényes szavazatok 50,12 százalékát a vasárnap tartott fóti megismételt időközi polgármester-választáson.

A csaknem 19 ezer lakosú településen a választópolgárok 29,45 százaléka járult az urnákhoz, ami valamivel több a novemberi részvételnél.

A három polgármesterjelölt közül a jelenleg a város alpolgármesteri tisztét betöltő Bartos Sándor győzött, míg a novemberben az élen végző Takács István, az MSZP-Együtt-PM-DK-MLP jelöltje 1913 szavazattal (42,41 százalék) a második lett. A legkevesebb, 337 voksot (7,47 százalék) Mádly Zsolt független jelölt, Fót egykori polgármestere kapta. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.