Ezúttal 12 képet szeretnénk megmutatni Önöknek, melyeket a Magyar Zsidó Levéltár gyűjteményéből szkenneltünk és hamarosan a Fortepanon is láthatóak lesznek.

A fotók szerzője Ofner Károly, aki a harmincas években a Richter Gyógyszergyár műszaki (építész) mérnöke volt. A Levéltár több tucat albumot őriz az Ofner család hagyatékában, ezekből válogathattunk tavaly ősszel és több mint 500 felvételt meg is osztottunk a Fortepanon. Az alábbi 12 képből 7 fotó akkor nem került föl a honlapra. A cikk végén az is kiderül, hogy miért nem.

1939 nyarán Ofner Károly és felesége Lengyelországba utazott. Cinikusan úgy is fogalmazhatnánk, hogy még épp jókor, hisz 3 hónappal később az ország már nem létezett. Az utazás végcélja Varsó volt, ahol a Richter gyár kirendeltséget vitt, talán az ottani irodavezető, Révai Emil meghívására érkezett a házaspár Varsóba. A fényképalbumban azonban csak egyetlen kép szerepel Varsóról, az utazás dokumentált része Zakopanet, a Kárpátokat (a család lelkes túrázó volt) és Krakkót érinti.

A házaspár vonattal utazott Zakopanéig, a vonatablakból egy remek fotót készített Munkácsról a szerző.

Zakopane ekkor egy jó formában lévő turista-városka képét mutatta, síugrósánccal, hotelekkel, gurálokkal, még egy furcsa magyar szállal is.

Az itteni megállót nem is említenénk, ha nem szerepelne az albumban az itt következő moziplakát. A fotón a Confessions of a Nazi Spy (Egy náci kém vallomása) című hollywood-i sikerfilm reklámját látjuk. Hogy hány hétig játszhatták még a lengyel mozik a filmet, sejthető. Hogy 1939 nyarán egy egyértelműen náciellenes filmet ekkora festett reklámmal hírdettek a zakopanei sétatéren – legalábbis meglepő. (Kevésbé meglepő, hogy a filmet a magyar mozik nem mutatták be).

Az Ofner házaspár Zakopaneból Krakkóba utazott. A krakkói napok lenyomata egy tucat fotóból áll, 5 képen az Óvárost és a Wawelt látjuk, majd egy felirat következik “Képek a Gettóból” címmel. A következő 7 fénykép a Fortepan teljes gyűjteményének egyik legkülönösebb sorozata.

Egy délelőtt a krakkói zsidónegyedben, Kazimierzben, amit a szerző kicsit félreérthető módon Gettónak hív. Ez a terület, ahol az 1200-as évek óta éltek zsidók, Krakkó történeti része volt. (Hogy Ofner Károly miért használja itt a “Gettó” kifejezést, rejtély. Talán később rendezte albumba a fotókat és itthonról nézve azt gondolhatta, itt alakították ki a németek a krakkói Gettót?)

A sorozat több szempontból is megdöbbentő. Egyrészt azért, mert nem látunk a fotókon semmi különöset. Békésen járókelő, piacozó, beszélgető figurák egy kisvárosban. Az ablakok nyitva, de mindenkin átmeneti kabát, hideg nyár lehetett 39-ben. Kávé és dohánykereskedések, a Nowy Dzien (Új Nap) napilap legfrissebb száma a falon, csomagot cipelő urak, bámészkodó férfiak. Valami ilyes képet mutathatott minden lengyelországi város zsidónegyede, Lublintól Varsón át Lodzig.

Másrészt megdöbbentő, mert ezek az emberek nem tudnak semmit! Nem tudják, hogy pár héten belül ennek az egész álmos, archaikus, időtlen krakkói zsidónegyednek, örökre vége. Nem tudják, amit mi tudunk és amitől ennek a 7 fotónak minden szereplője, a bámészkodók, a csomagot cipelők és a kissrác aki a kamerával szembejön, új értelmet, vagy inkább új értelmetlenséget nyer. Ezek az emberek és minden rokonuk, minden leszármazottuk és családtagjuk ugyanis, legkésőbb 5 évvel később már halott volt.

Krakkóban 60-70 ezer zsidó élt 1939 nyarán. Közülük mindössze néhány száz élte túl a második világháborút. A háború kitörése utáni ötödik napon megszállták a várost a németek. A vérengzések és deportálások a Jagello Egyetem professzoraival kezdődtek. A többi megszállt városhoz hasonlóan a legnagyobb pusztítás azonban a zsidókat érintette.

A gettót 1941. március 3-án hozták létre Podgórzében. Ez a történeti városon kívüli terület tehát nem azonos a fotókon látható Kazimierz negyeddel. Az első cél Krakkó “megtisztítása” volt, a megsemmisítés csak másfél évvel később következett. A podgórzei kerületet először szögesdróttal vették körül, egy évvel később pedig magas falat kezdtek építeni, amelyhez erős őrizet alatt levő három kapu vezetett. Az „árja” oldalra nyíló ablakokat befalaztatták. 1941 októberében a gettót hivatalosan is zárt kerületté nyilvánították: a különleges engedély nélküli belépést vagy kilépést halállal büntették. Ugyanígy büntették azokat az embereket is, akik segítettek a gettón kívüli bújkáló zsidóknak.

1942 májusában a nácik megkezdték a zsidók haláltáborokba való szállítását. A legnagyobb deportálások október 27-én és 28-án történtek, ekkor összesen 11 000 embert vittek el, köztük betegeket a kórházból és gyerekeket az árvaházból. 1943. március 13–14-én a németek véglegesen felszámolták a gettót. 8000 munkaképesnek elismert zsidót a plaszówi táborba szállítottak, mintegy 2000-et a helyszínen meggyilkoltak.

A krakkói zsidók (és a kiírtásukat vezénylő osztrák/német Amon Göth) története Spielberg Schindler listájából világszerte ismert lett. Hogy hány kép maradhatott fenn az utolsó pillanatban, még szabad emberekként élő krakkói zsidókról, nem tudható. Ez a szám Ofner Károlynak, egy zsidó származású magyar amatőrfotósnak köszönhetően. mostantól hét újabbal bővült.

Az utazás vége még egy, talán csak nekünk érdekes fotót tartogat. A szerző lefényképezte az 1939-es magyar-lengyel közös határ vasúti állomását, Volócon. Ezen a kis ruszin falun át tért haza a semmit sem sejtő Ofner házaspár, a szintén semmit sem sejtő Budapestre.

És végül a magyarázat, miért nem kerültek föl ezek a képek a Fortepanra a többi ötszáz képpel egyidőben? A lengyelországi fotókat látva, a Magyar Zsidó Levéltárral közösen megkerestük a varsói Magyar Intézetet, fölajánlva az egyedülálló fotókat egy ottani kiállításra, bemutatóra. Az Intézet munkatársai lelkes munkába kezdtek, és nagy pontossággal föltárták nemcsak a kazimierzi képek, de a fentebb is említett varsói szál történetét is. Ebből kiderült, hogy a krakkói képek utáni egyetlen varsói fotón látható Révai Emil és családjának sorsa önmagában érdemes arra, hogy egy kiállításon mutassák be az Ofner sorozatot Varsóban. A terv szerint a krakkói fotók mellett a kiállítás főszereplője a zsidó származású Révai Emil lett volna, aki az említett Richter kirendeltséget vezette Varsóban, egészen a Gestapo általi kivégézéséig. A Magyar Intézeteket felügyelő Balassi Intézet azonban nem támogatta a tervet. Az Intézet (informális) álláspontja szerint, nem lenne szerencsés Révai József (volt sztálinista kultúrpolitikus) testvérének, Emilnek történetén keresztül beszélni a holokausztról, 2014-ben.

Így tehát Ofner Károly 1939 nyári, lengyelországi fotóinak publikálása a Fortepan feladata maradt.

Itt mondunk köszönetet Toronyi Zsuzsának a MZSL igazgatójának, aki megosztotta velünk az Ofner hagyatékot, illetve Kéri Gáspárnak, aki önzetlenül digitalizálta a papírképeket.