Robothajókkal szállna tengerre a Rolls-Royce

gazdaság
2014 március 10., 09:55
comments 23

Távolról irányított robothajók építését tervezi a Rolls-Royce. Az autógyártócég ezzel pedig jelentősen csökkentené a kereskedelem költségeit.

A cég Blue Ocean névre keresztelt részlegén azután tervezték meg a prototípust, hogy az Európai Unió 3,5 millió eurót biztosított egy tengeri robotnavigációs rendszer kiépítésére. A robotnavigálással a túlzsúfolt európai vizeket szabadítanák fel egy kicsit, ráadásul elvileg ez környezetkímélőbb technológia is lenne.

photo_camera via rollsroyce.com

A cégek közül pedig elsőnek a Rolls-Royce látta meg a legénység nélküli hajózásban a lehetőséget: az ilyen teherhajókon nem lenne szükség emberi erőforrásra, légkondicionálásra, nem keletkezne szennyvíz, jóval kevesebb áramot fogyasztana, és így tovább.

A cég fejlesztésért felelős igazgató-helyettese, Oskar Levander szerint ráadásul a drónhajó biztonságosabb lenne, és kevesebbé lenne szennyező.

A legénység nélküli hajók amúgy sok ország hajózási törvényeivel nem férnek össze, ezért biztos, hogy kezdetben lennének jogi problémák.

A távnavigáció és a robothajók viszont ennek ellenére is felkapott téma lett az évi 375 milliárdos üzletnek számító hajóiparban. Az egyik legnagyobb szakszervezet, a több mint 600 ezer tengeren dolgozó alkalmazottat tömörítő ITF szóvivője szerint például a távirányítású hajókról hiányozna a tengerészek szaktudása és professzionalizmusa.  (via Mashable)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.