800 forintos órabérért keresnek embereket március 15-re a Múzeum kerthez

politika
2014 március 12., 10:13
comments 228

800 forintos órabérért keres embereket március 15-i rendezvényekre az Apple Party hostessügynökség. Egy, a szerkesztőségünkhöz eljutott levél szerint két helyszínen, a Kossuth téren 9-15 között, és a Múzeum kertnél, ahol Orbán Viktor miniszterelnök beszél majd délelőtt, 7-14 óra között számítanak a jelentkezők munkájára.

Érdeklődésünkre a projektmanager még nem tudott felvilágosítást adni a munka jellegéről. Jelentkezni hétfő délig lehetett, és eredetileg keddre ígértek bővebb tájékoztatást. Kedden pedig csütörtökre. Arról, hogy ki a megbízó, nem írt.

UPDATE: Közben Szily László a Cinktől is beszélt a projektmanagerrel, aki neki azt mondta, hogy az egésznek semmi köze a Fideszhez, és felvetette, hogy mi van, ha az ünnepi rendezvények helyszínei csak találkozási pontok.

Így egyelőre csak annyit tudunk az elvárásokról, hogy a jelentkezőknek fekete vagy sötétkék farmerban, fekete sportcipőben vagy bakancsban és lehetőleg fekete kabátban kell megjelenniük.

Az Apple Party amúgy rendszeresen közvetít hostokat és hostesseket, állandó partnerük a Művészetek Palotája, a Papp László Budapest Sportaréna, az MTA, a Hungexpo és a V.A.M. Design is.

2011-ben a kormány már alkalmazott fizetett statisztákat közönségként a március 15-i ünnepségeken.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.