Újabb siker a védőoltások elleni háborúban: kanyaró Manhattanben

Jeff J Mitchell / Getty Images

Az Egyesült Államokban 2000-re sikerült kipusztítani a kanyarót. Ebben nagy szerepe volt a védőoltásoknak, amiket azóta egyre többen utasítanak vissza. Hogy miért?

Egy azóta többszörösen hazugnak bizonyult tanulmány miatt, amit azóta már visszavontak, és aminek a szerzője már nem is lehet gyakorló orvos.

Erről a tanulmányról van szó, amit Andrew Wakefield jegyzett 13 társával - akik közül tíz már 2004-ben megtagadta, hat évvel azelőtt, hogy a Lancet végül visszavonta. Wakefield ebben kapcsolatot feltételezett a kanyaró elleni MMR védőoltás és az autizmus között, de később kiderült, hogy a kutatását azok az ügyvédek szponzorálták, akik éppen perelni készültek az MMR-oltás gyártóját. A közölt eredményeket más kutatócsoportoknak nem sikerült megismételniük - talán azért, mert ők nem egy kanyaróval fertőzött laborban próbálták kimutatni a kanyaró genomját az autizmusban szenvedők bélfalának szövetmintájából, ahogy azt Wakefield csinálta.

De hiába minden cáfolat, az Egyesült Államokban divattá vált elutasítani a védőoltást. Aminek már meg is van az eredménye. Az elmúlt napokban Manhattanből, Boston és San Francisco környékéről jelentettek megbetegedéseket. Miközben 2000-ben már azt hitték, sikerült kipusztítani a betegséget, 1996 óta a legsúlyosabb járványt mérték. Kilenc hónap alatt 189-en fertőződtek meg.

A kanyaró újbóli felbukkanásának egyszerű oka van. A fertőzést jellemzően külföldről hurcolják be - tavaly a 189 esetből csak két esetben nem tudták igazolni a külföldi eredetet -, aztán az oltatlanok körében kezd terjedni.

A védőoltás lényege egyrészt az egyén, másrészt viszont a közösség védelme is. A kanyarónál például 92-94 százalékos oltottságnál - vagyis, ha százból legfeljebb nyolcan nincsenek beoltva egy adott népességben - már kialakul a nyájimmunitás, ami azt a hat-nyolc embert is védené, aki amúgy nincs beoltva.

Ha a beoltottak aránya ez alá esik, semmi sem védi az oltatlanokat. Köztük azokat a 15 hónaposnál fiatalabb csecsemőket, akiket még nem lehet beoltani. Márpedig a kanyaró, ami a felnőtteknél jellemzően egész enyhe lefolyású - bár az Egyesült Államokban ezer betegből 1-3 belehal a szövődményekbe -, a gyerekeknél könnyen halálos lehet, vagy maradandó károsodást okozhat.

Russell Saunders, a háziorvos, aki a New York-i kanyaróról szóló cikket írta, épp ezért nem is enged a rendelőjébe olyanokat, akik nincsenek beoltva.

De önöknek nem kell aggódniuk emiatt. Magyarország védőoltások ügyében a világ élvonalában van. Nálunk az Egyesült Államokkal szemben kötelező az MMR-oltás, ennek hála Magyarországon nincsenek is járványok.