Tizenöt flamingót fejeztek le frankfurti állatkertben

bűnügy
2014 március 24., 12:52
comments 15

Péntekre virradóra kilenc madarat találtak elvágott nyakkal. Aztán szombat hajnalban még hatot. A frankfurti állatkert 34 flamingójából így már csak 19 maradt. Több állaton késszúrások nyomai is voltak.

photo_camera Kép: Wikipedia

Az állatkert dolgozói ugyan megvizsgálták annak a lehetőségét, hogy okozhatta-e egy másik állat a sebesüléseket, de szinte biztos, hogy ember csinálta. Ráadásul egy korábbi eset árnyéka is a gyilkosságokra vetül: 2007-ben ugyanitt három flamingót fejeztek le, a tetteseket nem sikerült elkapni. (Origo, Die Welt)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.