Fehér hattyúhatalom: kerítést kellett emelni a tendenciózusan külföldi diákokra vadászó dühös szárnyasok köré az Egyesült Királyságban

A Warwick egyetem vezetősége rendelte el, hogy a campus tava köré emeljenek egy kerítést, mert a tó hattyúi rendszeresen diákokra támadtak.

Az egyik 120 centis madarat azzal vádolják, hogy kifejezetten a külföldi diákokkal szemben lépett fel támadóan. Egy 24 éves indiai diák panaszkodott a Telegraph-nak arról, hogy a hattyúk viselkedése olyan, mintha zaklatnák őket.

Indiából jöttem, és direkt engem támadnak, egyenesen rám fókuszálnak.

Ezt megerősítette egy 24 éves olasz diák is. Ő is azt tapasztalta, hogy a hattyúk nem viselik jól a külföldieket, és rájuk támadnak, hogy megvédjük a fészküket. Szerinte is rassz alapú támadásról, jobbszárnyúnak nevezve a hattyút.

Márciustól májusig tart a hattyúknál az etetési szezon, ilyenkor a szokottnál is hevesebben védik otthonukat. Egyáltalán nem szokatlan, hogy a közelben felbukkanó emberekre támadnak. Ilyenkor nem érdemes velük harcra kelni a szakember szerint, hanem csak tovább kell sétálni. A csípése is fáj ugyan, de a szárnyai az igazán veszélyesek, nagyon nagy erővel tud ütni velük. A szakértők szerint amúgy mindenkire támadnak, aki túl közel megy hozzájuk, és nem válogatnak etnikai hovatartozás szerint.

Az egyetem szóvivője szerint az egész történet azután lobbant most fel, hogy az egyik diák egy viccesnek szánt bejegyzést posztolt az egyik közösségi oldalon, és ezt kapta fel mindenki.

Egyébként, ha már sajnos éppen ma hunyt el Sue Townsend: Adrian Mole-t is zaklatta egy hattyú az egyik kései kötet tanulsága szerint:

Adrian Mole is middle-aged but still scribbling. Working as a bookseller and living in Leicester's Rat Wharf; finding time to write letters of advice to Tim Henman and Tony Blair; locked in mortal combat with a vicious swan called Gielgud.

Kapcsolódó
Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.