Így kell szórakoztatóvá tenni a politikát: Starcraft bajnokságot a parlamentbe!

POLITIKA
2014 április 14., 13:40

A svéd politikusok az unalmas napirendi felszólalások helyett egy igazán menő dolgot találtak ki vitáik civilizált rendezésére.

Házi Starcraft II bajnokságot szerveztek vasárnap, ahol kiderült, hogy ki a legnagyobb kocka és/vagy legpróbb gémer a parlamentben.

A Starcraft egy sci-fi hátterű stratégia játék, világszerte rengetegen játsszák, a távol-keleti országokban pedig már sportként kezelik. Az emberek mellett rondábbnál-rondább idegen lények (Protoss, Zerg) bőrébe is bújhatunk.

A Politikerstarcraft, vagyis a svéd politikusok bajnoksága Jonathan Rieder Lundkvist ötlete volt, aki a híres Svéd Kalózpárt tagja volt. A párt 2006-ban alakult, 2009-ben már képviselőt küldött az Európai Parlamentbe, újszerű nézetei és fura ügyei, köztük a Pirate Bay megmentése miatt nagyon hamar ismertté vált.

2010-ben tartották az első tornát, akkor is, mint most, kizárólag a pártok és az ifjúsági szervezeteik tagjai csaphattak össze, megakadályozva ezzel a tinédzser-zsoldosok pártpénzen való felbérlését, akik pixelt lélegeznek oxigén helyett és már az anyaméhben is Starcraftoztak.

így volt felosztva a bajnokság
photo_camera így volt felosztva a bajnokság

A Keresztény Demokraták kivételével mindegyik párt elfogadta a kihívást, és kiállította saját játékosát. De miért is?

Tényleg riszpekt ház

Lundkvist szerint Svédországban még mindig megvan a kölcsönös tisztelet a politikusok között. Bár a viták nyilván sokszor túlfűtötté válnak, általában anyázás nélkül is sikerül megértetni egymás nézőpontját.

Ha pedig vitatkozni sem kell, csak játszani, akkor még nyitottabbá válnak. Idén a legnagyobb név a Svéd Demokraták főtitkára, Björn Söder volt, de a Szociál Demokraták ifjúsági szervezetének vezetője is beszállt.

photo_camera A svéd parlament - Wikipédia

A Starcraftban nagy hagyománya van a sporteseményekre hajazó körítésnek. A vasárnapi összecsapásokat is lehetett online streamen, profi kommentátorok előadásában követni. Az angol nyelvű közvetítést teljes egészében visszanézhetitek.

Játssz és szavazz!

Nem mondom, hogy ez egy világmegváltó ötlet, de én, mint a témában kevéssé jártas, rengeteg dolgot megtudtam a svéd pártokról a stream alatt. Ráadásul sokkal szórakoztatóbb formában, mintha parlamenti közvetítéseket, vagy tv-műsorokat néztem volna.

A szervezők a meccsek közti szünetekben külön kérték a követőket, hogy kérdezzenek a svéd politikai helyzetről, és ők megpróbálnak mindenre válaszolni.

Lundkvist azt reméli, ez a kis közös Starcraft majd jó példát mutat nemcsak a politikusoknak, de a fiatal szavazóknak is. Az előbbieket arról szeretné meggyőzni, hogy a számítógépes játékok értelmes dolgok, az utóbbiakat pedig arról, hogy a szavazatuk igenis számít, és nem szabad elvesztegetni.

Szeptemberben kiderül, mennyire sikerült mozgósítani, mert akkor tartják a svéd parlamenti választásokat. Előreláthatólag a Szociál Demokraták és a Mérsékelt Párt között fog eldőlni a vezetői pozíció, ami azért is vicces, mert játékon belül az ő összecsapásuk volt a legegyoldalúbb.

Ezúttal a baloldali Vansterpartiet örülhetett a torna végén, akik egy mesterhármast gurítottak a szegény zöldeknek a döntőben.

Lenne mit tanulnunk

Nehéz elképzelni, hogy itthon megvalósulhatna bármi hasonló. Pedig lerendezni való lenne bőven, de itt egyrészt a tisztelet hiányzik, másrészt pedig még egy szerencsétlen miniszterelnöki vitát sem tudunk összekalapálni, nemhogy egy többfordulós Starcraft bajnokságot.

photo_camera előre a kétharmadért

Azért lelki szemeim előtt lebeg egy pár évvel későbbi esemény, amin mondjuk egy UT-s free-for-all deathmatch keretében ütköznek meg a hazai politikusok. Láncfűrésszel rohangáló Vonát, rakétákat lövöldöző Orbánt, és lapuló-kempelő Gyurcsány Ferencet akarok látni valami ismert, magyar helyszínen, aztán meg kérdezni tőlük sokat a szünetekben.

Álmodni szép dolog.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.