Akik lealázzák a Fideszt választási trükközésben

POLITIKA
2014 április 16., 11:49
comments 76

A Fidesz kétharmadát a mostani választáson annak is köszönheti, hogy nagyon ügyesen rajzolta újra a választókörzeteket az új választási törvényben. Enélkül is nyert volna, de nem kapott volna a szavazatok 44,5 százalékáért 133 széket a 200 fős parlamentben úgy, hogy a baloldali koalíció a szavazatok 26 százalékáért csak 38 széket szerzett meg.

oevk-valtozasok-2006-2014

Azt már megírtuk, hogy mik voltak a Fidesz legügyesebb területrendezései. Ahhoz például, hogy a hagyományosan baloldali baranyai településeket egy körzetbe vonják, meg kellett csinálniuk egy olyan körzetet is, amit soha egyetlen egyéni képviselő sem tudna végigjárni. Így kötöttek Szigetvár Központhoz 174 másik települést.

Nem a Fidesz találmánya

De a gerrymandering, vagyis a választókörzeti manipuláció nem a Fidesz találmánya, és még csak nem is ők a legjobbak benne. Mint az üdítőitalgyártástól az amerikaellenességig, ebben is az amerikaiak a legjobbak.

valasztasirendszer

A választókerületi manipuláció alapja az, hogy a választási törvények megkövetelik, hogy az adott országokban a képviselői helyek arányában osszák körzetekre a szavazókat. Ezt többnyire a hatalmon lévő párt végzi el, ezért könnyedén a saját előnyére rajzolhatja a körzeteket. A lényeg, hogy a hatalmon lévő párt szavazatait maximalizálják, az ellenzékét pedig a lehető legjobban csökkentsék. Ezt úgy lehet megcsinálni, hogy van például egy megye, ahol a megyeközpont nagyváros nagyon baloldali, a kistelepülések viszont nagyon jobboldaliak. Ha ezeket egy körzetbe húzzuk, akkor a kistelepülések jobboldali szavazatai kioltják a nagyváros baloldali szavazatait.

Honnan a hülye név?

A gerrymandering név Massachusetts volt kormányzójától, Elbridge Gerrytől jön. Miután Gerry 1810-ben elfoglalta a hivatalát, a demokrata állami szenátus elkezdte újrarajzolni az állam választókörzeteit, hogy ezzel minél jobban meggyengítse a Föderalista pártot. A sajtó elég erőteljesen cikizte a törvényhozókat a trükközésért. Mivel az egyik körzet hasonlított egy szalamadrára, Gerry szenátor nevéből és a Salamander szóból összerakták a gerrymander szót.

photo_camera Gerry szalamandrája

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Gerry alig vett részt az újrarajzolásban, azt a szenátus csinálta, ő csak aláírta a végeredményt. Ennek ellenére, illetve részben pont ezért 1812-ben meg is bukott a választáson. De a gerrymandering működött, a demokrata szenátus úgy is nyerni tudott, hogy a szavazatok kisebb részét szerezték meg. Egy évvel később viszont akkora különbséggel győztek a föderalisták, hogy még a manipuláció sem tudta megakadályozni őket a győzelemben. A korabeli média lelkesen ki is fakadt, hogy ezzel vége a gerrymanderingnek. Hát nem.

Az Egyesült Államokban most is több olyan állam van, amitől a Fidesz térképrajzolói is elszégyellnék magukat.

Észak-Karolina

northcarolina

Itt annyira ügyesen húzták meg a határokat, hogy hiába nyertek a demokraták 50,5 - 48,7 százalék arányban, a Republikánus Párt kilenc, a Demokrata párt csak négy képviselőt küldött a képviselőházba. A trükk az volt, hogy csináltak három nyúlványszerű körzetet, amibe belehúzták a nagyobb városok fiatal demokrata lakosságát, és csináltak kilenc olyan körzetet, ami a városokon kívül van. A nagyvárosokban nagyon kikaptak a rapublikánusok, a többi körzetben viszont kicsivel, de nyertek. Egyetlen valóban billegő körzet volt, amit nagyon kicsivel, de a demokraták nyertek meg.

Ohio

ohio

A Republikánus párt kapta a szavazatok 52 százalékát, és ezzel 12 helyet szereztek, miközben a 48 százalékos Demokrata párt csak négyet. Azt a négyet a gerrymandering szabályai szerint nagyon megnyerték - minimum a szavazatok 68 százalékával, miközben a republikánus körzetek ennél sokkal kisebb aránnyal végeztek.

Pennsylvania

PA-US-House-Map-2013

A republikánus párt rajzolta újra a határokat 2011-12-ben, és ez ki is fizetődött. A demokraták nyerték a szavazatok 50,8 százalékát, mégis csak 5 képviselőjük lett, a republikánusoknak pedig 13.

Virginia

A republikánusok kapták a szavazatok 51 százalékát, 8 képviselőjük lett, a demokratáknak pedig csak három. De azt a három körzetet nagyon megnyerték.

Maryland

maryland

Itt fordult a kocka, mert a demokraták rajzolták a körzeteket. Hét képviselőjük lett, a republikánusoknak pedig csak egy. Itt volt az a körzet, ami úgy nyúlik össze-vissza, hogy a New Republic ezt nevezte Amerika leggerrymandereltebb választókörzetének.

Illinois_US_Congressional_District_4_(since_2013).tif

Bónusz: a világ legviccesebben kinéző gerrymanderelt körzete Illinois-ban. Itt a spanyolajkú szavazatokat kellett valahogy összevonni.

Lisa Handley, a Frontier International Electoral Consulting elemzője 60 országot vizsgált meg, hogy megnézze, hogyan korlátozzák a gerrymanderinget. Kiderült, hogy csak 14 ország hagyja, hogy a választott törvényhozás rajzolja meg a választókörzeteket. Köztük van például az USA, Franciaország, Korea és Kirgizisztán is. Mondjuk ezekből 12 országban nem csak a győztes-mindent-visz elve alapján osztják ki a helyeket, hanem vannak vigaszági szavazatok is.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.