Sokkal később gratulált a Fehér Ház a magyar miniszterelnöknek, mint eddig

Tbg
POLITIKA
2014 április 26., 17:46
comments 57

Április 6-án tartották Magyarországon az országgyűlési választásokat, amelyen győzelmet aratott a Fidesz, így az eddigi miniszterelnök Orbán Viktor alakíthatott kormányt.

A demokratikusan megválasztott kormányfőnek ilyenkor gratulálnak a világ országainak vezetői, és különösen fontos diplomáciai mérce az is, az amerikai Fehér Ház ura, milyen módon, és mikor fejezi ki gratulációját.

Tessék egy pillantást vetni erre a grafikonra:

Ha készülékén nem látszódna a grafikon, itt találja, vagy itt.

Jól látszik, hogy a harmadik Orbán-kormány kapta meg az elmúlt időszakban a leghosszabb idő után az amerikai kormány hivatalos gratulációját, ráadásul nem is az elnök, Barack Obama, hanem az alelnök, Joe Biden gratulált a magyar kormányfőnek.

Pedig Orbán Viktornak 1998-ban és 2010-ben is rövidebb idő alatt gratulált az ország vezető gazdasági hatalma, ahogy a szocialista miniszterelnököknek, Medgyessy Péternek és Gyurcsány Ferencnek is.

1998-ban az akkori külügyminiszter, Madelaine Albright kereste meg telefonon Orbánt a május 24-ei második forduló után június 3-án.

A 2002-ben győztes Medgyessy Pétert George W. Bush kereste fel levélben nem sokkal azután, hogy nyert az MSZP a választásokon (de levelet írt a vesztes Orbánnak is), Gyurcsányt pedig április 27-én hívta fel Bush, miután az április 23-ai második fordulóban az MSZP lenyomta a Fideszt.

A 2010-es kétharmados Fidesz-győzelem után sem várt ennyit az amerikai diplomácia, április 25-én meglett a kétharmad, április 28-án pedig az MTI azt írta, Vlagyimir Putyin orosz és Barack Obama is levélben gratulált a Fidesz elnökének.

Arról, hogy a mostani győzelméhez kik és mikor gratuláltak Orbánnak, itt olvashat.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.