https://444.hu/assets/eu_parlament_2.jpg

Itt a következő választás szupertoplistája

POLITIKA
2014 április 27., 14:25
comments 10

Leadták a pártok, hogy kiket küldenének az Európai Parlamentbe. Május utolsó vasárnapján megint választás lesz. A pártlistákból csináltunk új listákat!

Az alábbi listákra csak azoknak a pártoknak az EP-listájáról szedtünk jelölteket, amelyek áprilisban parlamenti mandátumot szereztek. A Fidesz és az MSZP esetében a lista első öt helyezettjét, a Jobbik és az LMP esetében az első hármat, Együtt-PM és DK esetében pedig a másodiktól a negyedikig vettük figyelembe a jelölteket. Utóbbiaknál azért tettük így, mert a listáikat vezető Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc előre szóltak, hogy úgyis itthon maradnak.

A nevek melletti számok a pártlistán elfoglalt helyüket mutatja.

Akiknek volt már sokkal nagyobb hatalmuk is

Van néhány jelölt, aki már bársonyszéken is ült. Nekik talán visszalépésnek tűnhet beülni az EP-be, ahol két asszisztens ugyan jár majd, de a miniszteri hatalomhoz még csak hasonló sem.

Veres János (MSZP 4.)

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei nagybirtokos Gyurcsány Ferenc második kormányában volt pénzügyminiszter. Gyurcsánynak kabinetfőnöke is volt a Miniszterelnöki Hivatalban egy ideig. Ilyen magas pozíciók után talán isten háta mögötti sárfészeknek tűnik majd az a brüsszeli kis lyuk, amit az EP biztosíthat neki irodaként.

Deutsch Tamás (Fidesz 4.)

Öt éve már az Európai Parlamentben van, de biztosan emlékszik még arra, hogy milyen volt a Hold utcai iroda, ahol ő lehetett az első sportért felelős miniszter a magyar történelemben.

Molnár Csaba (DK 2.)

Lehet, hogy kevesen emlékeznek már, de 2008-ban, amikor az SZDSZ kilépett a koalícióból, kettévált Kóka János egykori minisztériuma, és lett belőle külön gazdasági és külön közlekedési- hírközlési és energetikai minisztérium. Az utóbbit adta Gyurcsány Ferenc Molnár Csabának. Bajnai Gordon pedig a Miniszterelnöki Hivatalt bízta rá, szintén miniszteri rangban.

Szanyi Tibor (MSZP 1.)

Ő sosem volt miniszter, államtitkár viszont kétszer is. Medgyessy Péter idején a földművelési minisztériumban, az első Gyurcsány-kormány alatt pedig a gazdaságiban. Azóta ő az örök belső pártellenzék: viszonya megromlott Gyurcsánnyal, aztán elindult Mesterházy ellen a pártelnökségért két éve.

Ujhelyi István (MSZP 2.)

Emlékeznek arra, hogy volt olyan, hogy önkormányzati és területfejlesztési minisztérium? Segítünk: Lamperth Mónika vezette. Az ő politikai államtitkára volt Ujhelyi István 2006-2008-ban. Sőt, Bajnai Gordon kormányzása idején neki is jutott államtitkárság a Miniszterelnöki Hivatalban.

photo_camera AFP PHOTO / KISBENEDEK ATTILA

Akiknek még a családjuk és érdekes

Természetesen mindenki a maga szerencséjének a kovácsa, és hogy ki kinek a kicsodája, az mellékes. Csak éppen érdekes, úgyhogy legyen itt egy lista ebből a szempontból is.

Szájer József (Fidesz 2.)

Felesége Handó Tünde, aki az Országos Bírósági Hivatal elnöke.

Morvai Krisztina (Jobbik 1.)

Volt férje Baló György, televíziós személyiség.

Gúr Roland (MSZP 3.)

Édesapja Gúr Nándor, az MSZP alelnöke.

Veres János (MSZP 4.)

Mostani (második) felesége Dobolyi Alexandra, aki 2004-2009-ben volt az MSZP EP-képviselője. Dobolyi egyszer azt mondta, hogy úgy került külpolitikai vonalra, hogy összefutott Kovács Lászlóval a Fény utcai piacon.

Deutsch Tamás (Fidesz 4.)

Második felesége (most a harmadikkal él) Für Lajos (MDF, Magyar Gárda) lánya volt, egy ideig a nevét is felvette, és Deutsch-Für Tamásnak hívták.

Szelényi Zsuzsanna (Együtt PM 3.)

Férje Karvalits Ferenc, aki 2007-2013 között a Magyar Nemzeti Bank alelnöke volt.

Balczó Zoltán (Jobbik 2.)

Az olimpiai bajnok Balczó András testvére.

Akik voltak már életvitelszerűen külföldön

Nehéz lesz állandóan Brüsszelbe járni, vagy éppen Strasbourgba repkedni? Idegen országban szállást, élelmet, fogkrémet szerezni? Van, aki hozzászokott már a külföldi léthez.

Kovács Béla (Jobbik 3.)

Moszkvában járt egyetemre, és egy rövid hazai kitérő után visszaköltözött az orosz fővárosba, 1988-2003 között élt kint. Őt tartják a fő kapcsolattartónak Oroszország és a Jobbik között, neki és kapcsolatainak köszönhető a ruszofil vonal a pártban.

Kakuk György (DK 3.)

Az egykori külpolitikai újságíró 2001-2012-ben az ENSZ-nek dolgozott, többek között Koszovóban és Kelet-Timorban.

Krasztev Péter (Együtt PM 4.)

Pozsony is külföld! Ő volt az ottani Magyar Kulturális Intézet igazgatója 2005-2010-ben. Egyébként irodalomtörténész, dokumentumfilmes, műfordító.

Tőkés László (Fidesz 3.)

Királyhágómelléki református püspök. A védelmére összegyűlt tömeg tüntetésével tört ki az 1989-es romániai forradalom. Román állampolgárként született és papíron mostanáig román EP-képviselő volt.

Szanyi Tibor (MSZP 1.)

1982-85-ben Rómában, az ottani magyar követségen dolgozott.

photo_camera AFP PHOTO/FREDERICK FLORIN

Pártváltók

Nem mindenki találja meg rögtön a helyét.

Balczó Zoltán (Jobbik 2.)

Az MDF-ben kezdte, a MIÉP-ben folytatta és most a Jobbik politikusa.

Tőkés László (Fidesz 3.)

Az RMDSZ tiszteletbeli elnöke volt sokáig, aztán sajátot pártot alapított Erdélyi Magyar Néppárt néven, és most a Fidesz listáján indul.

Szelényi Zsuzsanna (Együtt PM 3.)

1990-ben fideszesként lett országgyűlési képviselő, 1994-ben kilépett a pártból.

Jávor Benedek (Együtt PM 2.)

2010-ben még az LMP színeiben lett képviselő, 2010-ben a párt főpolgármester-jelöltje is volt. Most a Párbeszéd Magyarországért párt társelnöke.

Meszerics Tamás (LMP  1.)

1995-ig az SZDSZ tagja volt, bár ott párttisztséget sohasem viselt. Amúgy történész, egyetemi tanár.

Molnár Csaba (DK  2.)

Az MSZP-ben a Győr-Moson-Sopron megyei elnökségig vitte.

Akik 1980 után születtek

Nincsenek sokan.

Gúr Roland (MSZP 3.)

1983-as! De dolgozott már a földművelésügyi minisztériumban, a párizsi magyar követségen és az Európai Parlamentben is. Ott az MSZP titkára volt.

Csiba Katalin (LMP 2.)

1982-es! Biológus, volt barlangi túravezető is, és borsodi falvak fejlesztésén is dolgozott.

Kakukktojások

Végül akik egyik listára se fértek fel, de érintettek a pártlistákon.

Pelczné Gáll Ildikó (Fidesz 1.)

A miskolci önkormányzati képviselő 2005-ben váratlanul lett a Fidesz egyik alelnöke. Aztán beugrott Schmitt Pál helyére az EP-be.

Heltai László (LMP 3.)

Az LMP egyik szóvivője. Önéletrajzában nem írta le, hogy mikor született, de azt igen, hogy nagyon szereti Manu Chaot.

Niedermüller Péter (DK 2.)

Kulturális antropológus és a galamus.hu állandó szerzője. A DK egyik alelnöke is.

Gurmai Zita (MSZP 5.)

Már tíz éve EP-képviselő. És ő az Európai Szocialista Párt Nőtagozatának az elnöke is!

Gyürk András (Fidesz 5.)

Már tíz éve EP-képviselő. A Fidelitas elnökeként kezdte, most pedig ő a Fidesz kampányfőnöke.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.