683 embert ítéltek halálra egy perben Egyiptomban

külföld
2014 április 28., 08:26
comments 6
photo_camera Mohamed Badi rács mögött.
AFP PHOTO/MAHER ISKANDER

683 vádlottat ítélt halálra egy perben egy egyiptomi bíró. Mindannyiukat egy (1) rendőr halála miatt állították bíróság elé. A rendőr 2013-ban vesztette életét Minja városában egy tüntetésen, ahol a Muzulmán Testvériség hívei a szervezet betiltása és az elnök elleni katonai puccs ellen tüntettek.

Az egyik halálraítélt Mohamed Badi, a Muzulmán Testvériség vezetője.

A helyszíni tudósítások szerint az ítélethozatal után tömegével vesztették eszméletüket a vádlottak a bíróság épülete előtt várakozó nőrokonai.

A tavalyi katonai hatalomátvétel óta Egyiptomban nem ritkák a tömeges halálos ítéletek. Ezek közül arányaiban keveset hajtanak végre - a mostani tárgyaláson is a 683 halálos ítélet kiszabása mellett a bíró egy korábbi perben halálra ítélt 529 vádlott közül 492 büntetését életfogytiglani börtönre módosította.

A Muzulmán Testvériség Mubarak bukása után a választásokon került hatalomra, elnöknek is jelöltjüket, Mohamed Murszit választották. Őt buktatták meg tavaly a katonák, akik azóta leszámolásba kezdtek a Muzulmán Testvériséggel szemben.

Murszi távozása után tüntetések kezdődtek. Ezeken ugyan rendőrök is életüket vesztették, de több száz tüntető esett áldozatul a hadsereg sortüzeiben. (Via BBC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.