Bár a Danube Institute konferenciájának témája az volt, hogy nyerésre áll-e Oroszország a tájékoztatási háborúban, és számít-e ez egyáltalán, az én fejemben végig csak az zakatolt, hogy

te jó ég, mi volna, ha a Kreml propagandájának csúcsa, a Russia Today magyarul is sugározna?

Hogy miért?

A Russia Today, egyben a külföldre irányuló propaganda lényegét Peter Pomeranzev foglalta össze tán a legjobban:

Ha egy nyugati néző mondjuk egy teljes napon át Russia Todayt nézne, remekül szórakozna. Az egész olyan, mint egy kabaré, ahol Putyin istenítése csak a műsoridő 1%-át tölti ki, a maradék 99%-ban nyugati közszereplőket szólítanak meg, például

• A szélsőbalos őrült progresszív lázadó Noam Chomskyt, aki elmondja, hogy az USA szörnyű.
• A szélsőjobbos őrült szélsőjobbos őrült Pat Buchanant, aki elmondja, hogy az USA a legjobb a világon, de a kormánya szörnyű, bezzeg Putyin.
• Az európai szélsőjobb sztárját, Marine le Pent, aki elmondja, hogy Oroszország szuper hely.

Vagyis:

A Russia Today végtelenül cinikus világképet sugároz, lényegében egyfajta posztmodern értékrelativizmus, miközben ennek ellenkezőjét sugallja: azt, hogy most éppen a konzervatív, értékközpontú Kelet áll szemben a meleglobbi irányította dekadens Nyugattal. Mindezt egy olyan országból, ahol a magukat vallásosnak mondók 3 százaléka jár templomba, és ahol a papok is isznak és kurváznak.

A saját dezinformációikat pedig a legvadabb összeesküvés-elméleteket elővezető nyugati figurák közé csomagolják, amire az erre fogékony közönség aztán elégedetten csettinthet, hogy:

na ugye!

Ismerős? Hát ezért forgott végig a fejemben, hogy mi lenne itt, ha magyarul is sugároznák az adását. Közönsége volna. De hagyjuk a magyar vonatkozásokat, mert ilyenekről amúgy szó se volt.

Szó volt viszont arról, hogy a dezinformáció csak egy része az orosz propagandataktikának. Fontosabb eszköz a narrativák teremtése. Ebben pedig segítségükre vannak a támogatásukkal működő, de a sajtóban független értelmiségiként megjelenő „szakértők” – példaként a Gazprom fizetett németországi lobbistáját, a német sajtóban gyakran hivatkozott Alexander Rahrt vagy a brit Spectatorban rendszeresen publikáló, a pénzét valószínűleg egyenesen a Kremltől kapó John Laughlandet említette –, akik elhinthetik, hogy valójában a Nyugat agresszív terjeszkedése kényszerítette védekezésre Oroszországot.

Vagy amivel még a britek volt moszkvai nagykövetét is sikerült kijátszaniuk, hogy valójában Ukrajnáról a nagyhatalmaknak kell dönteniük – és amikor mondjuk a brit nagykövettel beszélnek, akkor természetesen Nagy-Britanniát is ezek közé sorolják.

Pomeranzev amúgy nem az ujjából szopta mindezt. Ő maga ugyan Londonban született, de 9 évig az orosz állami tévének dolgozott, így volt rálátása a Russia Todayre. Egyszer leült Alekszej Nikolajevvel, a csatorna tényleges vezetőjével is, akiről a tévénél mindenki úgy tartotta, hogy KGB-s. Az érdekelte, hogy mégis mi az RT filozófiája.

„Képzelj el egy banánt. A banán a futbalszurkolónak sértés, amivel megalázhat egy feketét. A majomnak étel. A komikusnak valami, amin el lehet csúszni. Az orosz álláspont olyan, mint egy banán” – jött a válasz.

Vagyis, nem az számít, hogy mik a tények, hanem hogy hogyan kommunikáljuk azokat.

A másik két vendég, egy kedves brit házaspár a tájékoztatási háború másik oldalán szolgált, már ameddig volt másik oldal. Elisabeth Robson a BBC orosz szolgálatát, Iain Elliot a Szabadság Hangja orosz adását szerkesztette – előbbi 1969-től, utóbbi 1983-tól dolgozott a 2000-es évek elejéig.

Az ő gondolataikat nagyban meghatározta múltjuk. Fő bánatuk a csatornáik megszűnése volt, szerintük emiatt nem nyerhet a Nyugat a tájékoztatási háborúban.

Hogy ennek valójában más oka lehet, arra a hallgatóságban ülő lett nagykövet kérdése és az arra adott válaszok mutattak rá. Lettország lakosságának csaknem harmada orosz, akikre nagy hatással lehet a moszkvai propaganda. Arról nem is beszélve, hogy papíron civil, a gyakorlatban viszont az orosz nagykövetség, vagyis az orosz állam közvetlen irányításával működő kulturális egyesületeken keresztül évek óta szervezik is ezt a kisebbséget, amely már több városban hatalomra is került - részben azért is, mert az oroszok javarészt a városokban élnek, a főváros, Riga népességének több mint 40 százaléka orosz.

A nagykövet azt kérdezte, hogy a jelenlegi helyzetben megengedhető-e, hogy zavarják az orosz csatornák adását.

Amire Elliot azt válaszolta, hogy hát az RT olyan nevetséges, inkább csak kifigurázni kéne. Robson szerint esetleg a konkrétan lázitó adásokat szűrhetnék. Egyedül Pomeranzev volt, aki, bár elvi szinten ellenez minden ilyesmit, abban az adott helyzetben, ahol már a politikai struktúrák szétverése múlhat ezen, megengedhetőnek, sőt, ajánlottnak tartaná, hogy a lettek drasztikus lépéseket tegyenek.