• Gyanakvó jogászok, nyitott lelkű masszőrök és profi műhelyek – választhatunk, kivel akarjuk megíratni a szakdolgozatunkat. 
• Akiben nincs se kitartás, se lelkiismeret, annak elég néhány telefon vagy e-mail, és már el is készült a nagy mű.
• A magyar felsőoktatási intézményeknek fogalma sincs, hogy tudnának védekezni.

Minden magyar egyetemistának és főiskolásnak szembe kell néznie az államvizsga előkapujával, a szakdolgozattal. Az első tudományos munka nehézsége, a védés, illetve az ezzel járó kutatómunka megviseli a hallgatókat, akik így alig tudnak találkozni a barátokkal, csak minden másnap jutnak el kedvenc kocsmájukba, és még az is lehet, hogy néhány koncert is kimarad.

Van, akit már az is motivál, hogy az elkészített, beköttetett művel pózolhat a Facebookon, mások viszont úgy döntenek: nekik nem éri meg bíbelődni néhány tíz oldal megírásával, és inkább perkálnak. Aukciós portálokon, fórumokon, de még a legutolsó apróhirdetési lapok hasábjain is tolonganak azok a bértollnokok, akik szíves-örömest szakdolgoznak helyettünk.

Garantált diszkréció és plágiummentesség

Nem kellett nagy oknyomozóknak lennünk ahhoz, hogy feltérképezzük a bértollnokok piacát. Egyszerűen csak felemeltük a telefont, írtunk több tucat e-mailt, és máris világossá vált, hogy működik a szakdogagyár. Első nekifutásra találtunk nagyjából tizenöt-húsz vállalkozó kedvű bérírót, akik szinte minden tudományterületen tudnak segíteni.

Gyorsan kiderült, hogy két nagy csoport uralja a szakdogabizniszt.

Egyrészt az egyedül dolgozó polihisztorok, másrészt az olyan, komolyabb vállalkozások, amelyek fő profilja a dolgozatok elkészítése. Ez utóbbiak bejegyzett cégként hirdetik magukat, és mindent elvállalnak, miközben garantálják a sikert és a teljes plágiummentességet.

A megkeresett béríró csoportok, amelyek már-már vállalatszerűen üzemelnek, több módszerrel biztosítják az igényelt szakdolgozat eredetiségét. Először – ha erre is szükség van – a megrendelőnek keresnek egy témát. Megírják a vázlatot, amelyet a hallgató bemutathat a konzulensének, aki ezután minden bizonnyal büszkén tekint majd tanítványára, akiről azt gondolja, milyen ügyesen előkészítette a tudományos munkát. Miután ez megtörtént, a csapat tovább dolgozik az anyagon, szorgosan körmölik a szakdolgozatot, mintha csak a magukét készítenék. Ez el is várható, hiszen egy egyetemista általában nem örül neki, ha elégtelent kap egy olyan dolgozatra, amelyhez az égvilágon semmi köze.

Ha elkészült a szakdolgozat fele, ismét elküldik a megrendelőnek, hogy azt a konzulensének újra bemutassa. Az oktató így megnyugodhat, hogy pártfogoltjában továbbra is buzog a tudásvágy, miközben a háttérben csak a pénzt gyűjtögette az egyetemista, mert ahhoz, hogy megérkezzenek az első oldalak, a teljes ár negyedét már át kell nyújtani. Nem személyesen, szigorúan utalva.

Az árakat számos tényező befolyásolja: a határidő, a terjedelem, a megrendelő felkészültsége. Puhatolózásunkra száz-százötvenezer forintos ajánlatot tettek a diplomagyárak az általunk eljátszott hanyag hallgatónak. Kissé borsosnak tűnik, de hát ez van, amikor valaki annyira lusta, hogy pár hét alatt képtelen összehozni néhány tíz oldalt. Miután a hallgató kifizette a maradék összeget, a csapat pontot tesz a dolgozat végére, és elküldik e-mailben. A munkát – az egyik ilyen vállalkozás tájékoztatása szerint – egy plágiumszoftverrel átnézetik, amiről még igazolást is kaphatunk.

Mivel a diszkréció mindkét fél érdeke, ezeket a cégeket nem hívhatjuk fel csak úgy munkaidőn belül.

Egy elég részletes űrlapot kellett kitöltenünk, rajta a személyes adatainkkal, és néhány napon belül ők kerestek meg minket telefonon. Érdekesség, hogy ezek a cégek egy része Angliában van bejegyezve, elvileg teljesen legálisan üzemelnek.

A gyanakvó jogász és a közvetlen masszőr

Az egyéni diplomagyárosok már kevésbé rejtőzködőek. Többjükkel e-mailben egyeztettünk a kitalált megbízásról. Szakdolgozati témánkról több esetben még vázlatot, sőt, elkészült fejezetet is kaptunk. Az egyik ilyen részletet megmutattuk az Eszterházy Károly Főiskola oktatójának, Barna Bélának, aki szerint sok hibát nem tartalmazott a kapott anyag, és a szakirodalmi jegyzék is jónak tűnt, bár ő nem fogadná el. „Ha ismerjük a hallgatók képességeit, azt, hogy ki milyen stílusban és felkészültséggel ír, akkor ki lehet szűrni a mások által elkészített szakdolgozatokat” – mondta az EKF Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszékének tanára, akitől megtudtuk: a közelmúltban a Google idézetkeresőjével épp egy plagizált szakdolgozatra leltek a tanszéken.

A szabadúszó diplomaírók szempontjából nem tűnik túl szerencsésnek, de sokan mégis telefonszámmal hirdetnek. Mi ezt ki is használtuk, és sorban kértük az árajánlatokat. Volt, aki távolságtartó és gyanakvó volt, amikor rejtett számmal hívtuk, de találkoztunk kedves, csicsergő női hanggal is.

Az egyik telefonon megkeresett bértollnok néhány perc puhatolózás után elmondta, ő bizony jogász, és mindig szerződést írat alá a megrendelővel.

Ez a rövid megállapodás minden lényegi információt tartalmaz, kivéve persze azt, hogy egy illegális tevékenységről szól. Az aláírandó megegyezés egy írott munka teljesítéséről szól, amibe persze sok minden belefér. A szerződésre valószínűleg akkor lenne szüksége a jogásznak, ha az ügyfél meggondolná magát, és nem lenne hajlandó fizetni. Szakdolgozatot amúgy százezer forint alatt nem vállal, mivel – állítása szerint – tisztában van a képességeivel, és az ő keze munkái egytől-egyig jeles eredménnyel örvendeztették meg a hallgatókat.

Akadtak közvetlenebb szakdolgozatírók is: egy hölgy még azt is felajánlotta, hogy látogassuk meg a lakásán, és ha már ott vagyunk, kapunk tőle egy masszázst is – azt nem mondta, milyet –, hiszen ő főállásban ezzel foglalkozik. Meglepő volt, amikor ötvenezer forintot ajánlottunk neki egy jól megírt munkáért, és ő erre azt válaszolta, hogy

már negyvenezerért is vállalja.

Az egyéniben dolgozó bértollnokok is garanciát vállaltak a plágiummentességre. Jogászunk akár szerződésbe is hajlandó lett volna foglalni, hogy a kapott anyagunk száz százalékosan az ő saját munkája, míg a masszőr hölgy ezt egy egyszerű mondattal megoldotta: „senkinek sem fog feltűnni.” Míg az utóbbi inkább Facebookon tartaná a kapcsolatot az ügyféllel, a jogász a személyes találkozók híve. Egy budapesti gyorsétteremben ajánlott találkozót, ahová már a pénz felével kellett volna érkeznünk. A szerződés aláírása után ő már le is gyártaná a dolgozat első felét, elküldené nekünk, majd a következő fizetésnél folytatná a munkát.

Az egyetemek képtelenek pontos választ adni

Megkerestünk több egyetemet és főiskolát, mert kiváncsiak voltunk, hogyan is védekeznek az ilyen csalások ellen. Meglepő, de sehonnan sem kaptunk konkrét választ arra a kérdésre, hogy bukott-e már le náluk bárki is azért, mert egy megrendelt és mással íratott szakdolgozatot adott le. Mindenki a plagizálási ügyekről adott – vagy éppen nem adott – némi tájékoztatást.

Az intézmények ezzel kapcsolatban külön kiemelték: általában a konzulensek éberségére hagyatkoznak.

Az elmúlt három évben a Pécsi Tudományegyetem tíz kara közül négyen összesen tizenegy alkalommal tártak fel szerzői jogot sértő szakdolgozati csalást. Ez esetekben eljárás is indult a hallgatók ellen, akiket új szakdolgozat megírására köteleztek, és több esetben egy időre el is tiltották őket a záróvizsgától. Kicsit meglepődtünk, amikor a gyöngyösi Károly Róbert Főiskolától azt a tájékoztatást kaptuk, hogy az elmúlt tíz évben náluk csupán egy dolgozatnál merült fel a plágium gyanúja.

A Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolán a szakdolgozatírás kezdetekor egy tájékoztató fórumon minden hallgatót szembesítenek azzal, hogy milyen következményei lehetnek a csalásnak. Elmondásuk szerint az elrettentés hatékony, hiszen korábban évi 6-10 plágiumgyanús szakdolgozatra bukkantak, de ez a szám mára 1-2 esetre redukálódott. A Gábor Dénes Főiskola nem volt hajlandó semmilyen adatot kiadni, mindenféle garanciát kértek a cikk írójától: arról akartak megbizonyosodni, hogy valóban újságíró-e a kíváncsiskodó. Biztos féltették az intézmény jó hírét.

Vártás Péter