• Feloszlattak egy Kína-ellenes tüntetést Vietnamban. 
• A két ország viszonya ettől még nagyon feszült maradt.
• A vietnami gazdaságnak biztos hogy árt a konfliktus, de ez nem biztos, hogy számít. 

A vietnami kormány közel egy hétnyi tétlenkedés után lépett, és vasárnap a rendőrség megakadályozott egy Kína-ellenes tüntetést, amit a kínai követség épülete előtt tartottak volna Ho Si Minh-városban.

Az egyre erőszakosabbá váló tüntetések és zavargások során az utcára menő vietnamiak külföldi tulajdonban lévő gyárakat gyújtottak fel és fosztottak ki, és meggyilkoltak két kínai munkást is. Korábban terjedtek hírek ennél több áldozatról is, de ezek nem bizonyultak valósnak.

Hétfőn négy kínai hajó érkezett a vietnami Vung Ang kikötővárosba, hogy a zavargások terjedése miatt veszélybe került kínai állampolgárokat menekítsenek ki az országból. A pekingi külügyminisztérium jelentése szerint szombatig több mint háromezer embert menekítettek ki, köztük 16 embernek válságos volt az állapota. De több ezren lehetnek olyanok is, akik nem a kormány segítségével, hanem magánúton hagyták el az országot, az elmúlt héten minden repülőjárat tele volt menekülő kínaiakkal.

A vietnami kormányt sok kritika érte, mert nem avatkozott közbe a tartományról tartományra terjedő tüntetésekbe. Az országban hivatalosan tilos tüntetni, de most engedélyezték ezeket a hatóságok, mert nem a rendszer ellen, hanem az ország külpolitikai célkitűzései miatt szerveződtek. Azaz Kína ellen.

A mostani tüntetéseket az váltotta ki, hogy Kína a Dél-kínai-tenger vitatott hovatartozású részére vonatott egy olajfúrótornyot. Az egymilliárd dollárból épült fúrótorony Kína első mélytengeri fúróállomása. A vietnami partoktól 220 kilométerre fekvő tengerszakaszon azóta a kínai és a vietnami haditengerészet hajói állnak egymással szemben.

A vietnami partiőrség megpróbált már átjutni egy, a kínaiak által emelt kordonon, de a jóval nagyobb számban jelenlévő kínai partiőrség ezt megakadályozta. Egyelőre komolyabb incidens még nem történt, de kínai hajókról lőtték már vízágyukkal a vietnami hajókat. Ugyanakkor az nyilvánvaló, hogy pusztán a fegyveres alakulatok folyamatos farkasszemezése önmagában növeli a feszültséget.

Ami akár egész nyáron kitarthat. Kína csak augusztus 18-án tervezi majd elvontatni a fúrótornyot, akkor is csak azért, mert érkezik a tájfunszezon. A két kommunista kormány képviselői a múlt héten találkoztak ugyan Pekingben, de ott mindenki csak saját álláspontját ismertette, semmiféle közeledés nem történt.

És bár a feszültség maradt, az azonban nem meglepő, hogy a vietnami kormány elkezdte megfékezni az erőszakot. Bármennyire is híresen rossz a két ország viszonya, a vietnami gazdaság növekedésének egyik legfontosabb motorja éppen Kína. Az 5,4 százalékos gazdasági bővülést főleg két dolog pörgeti: a külföldi vállalatok befektetései és az évi hétmillió turista.

Az igaz, hogy az érkező külföldi tőke nagy része nem kínai, hanem japán, szingapúri és dél-koreai vállalatoktól jön, de a gyárakat feldúló tüntetők sem foglalkoztak sokat azzal, hogy megnézzék, pontosan kinek a tulajdonát rombolják le éppen. Ugyanúgy gyújtottak fel tajvani és dél-koreai kézben lévő üzemeket, mint kínai tulajdonúakat. Az pedig világos, hogy ez a hangulat nem kedvez a befektetéseknek. A vietnami gyárak is rá vannak szorulva a kínaiakra, a nyersanyagimport 25 százaléka érkezik Kínától.

A GDP 9,4 százalékát jelentő turizmus viszont tényleg a kínaiakra épül. Tavaly 1,9 millió turista érkezett Kínából az országba, több mint kétszer annyi, mint amennyi a listán második helyen álló Dél-Koreából.

De mindez csak a józan gazdasági racionalitás szempontja. És az ilyen, évszázadok óta hol lappangó, hol nyílt konfliktusok esetében ez nem mindig számít sokat. Az elég egyértelmű, hogy az utcára özönlő vietnami munkásokat nem konkrétan az olajfúrótorony működése háborította fel. Szimbólumát látták benne azoknak a lépéseknek, melyek segítségével szerintük Kína és a térség többi nagyhatalma évszázadok óta zsákmányolja ki országukat.

Hiába volt ugyan Kína a kommunista Vietnam legfőbb szövetségese az Egyesült Államok segítségével harcoló dél-vietnamiak ellen vívott háborúban, a Hanoi irányításával létrejött egységes Vietnam nem akart Kína szatellitállamává válni. A feszültség a két kommunista ország között állandó volt, internacionalista szövetség helyett évszázados sérelmek dominálták a viszonyt.

A szovjet-vietnami barátság erősödése, és az állandó területi- és határviták miatt Kína 1979-ben egyszerűen lerohanta Vietnamot. A kínaiak hivatalosan csak bosszúhadjáratnak szánták az akciót, amiért vietnami fegyveresek megdöntötték a szovjetekkel szemben Kína szövetségesének számító Pol Pot uralmát. Ezért Lang Son városának sikeres ostroma után a nagy katonai veszteségeket szenvedő kínaiak a visszavonulás mellett döntöttek. Visszafelé azonban elképesztő pusztítást végeztek Észak-Vietnam területén, százezer áldozatot maguk mögött hagyva.

Az ezután következő években rendszeresen maradtak a határmenti összetűzések, és csak a kétezres évek elején kezdtek el tárgyalni a határokról, amikről aztán 2008-ra állapodtak meg. Vitatott területek viszont így is maradtak, például a Dél-kínai tenger említett részei és az ott fekvő Parcel-szigetek. Amelyek ugyan lakatlanok, de a közelében jelentős földgáz és olajkészletek hevernek a tenger mélyén.

A vietnami kormánynak pedig kapóra jött, hogy a keveset kereső, frusztrált munkások egy külső ellenfélre fókuszálva engedhetik ki kicsit a gőzt. A nagy kérdés az, hogy képesek-e kézben tartani végig az eseményeket. Erre egyelőre semmiféle garancia nem látszódik.

(NyTimes, MTI, Quartz, Guardian, Forbes, Bloomberg. Címlapkép: HOANG DINH NAM / AFP)