Az USA beperelt öt kínai katonai hackert

külföld
2014 május 20., 09:45

Öt kínai katonatiszt ellen emelt vádat az amerikai igazságügyi minisztérium egy nyugat-pennsylvaniai körzeti bíróságon. A kínai katonákat ipari kémkedéssel vádolják. Ők azok, az FBI legkeresettebb kiberbűnözői listájának első öt helyén.

Az ügy egyáltalán nem egyszerű.

Az egy dolog, hogy a kínaiak nincsenek az országban, távollétükben pedig nem is folytatható le a per. Ennél vannak nagyobb bajok is:

az NSA-botrány kirobbanása óta az ameriaiak aligha érvelhetnek azzal, hogy kémkedni csúnya dolog.

Épp ezért a cél most nem is szimplán a kémkedés bizonyítása, hanem az, hogy a gyanúsítottak magánvállalatok gazdasági titkai után kutattak - egyiküket pedig identitáslopással is vádolják, mert megszerezte a hozzáférést egy amerikai cég munkatársainak online azonosítóihoz.

Vagyis az amerikaiak állítása az lehet, hogy

míg ők csak nemzetbiztonsági okból kémkednek a neten, a kínaiak gazdasági előnyszerzésért.

Legalábbis ezt magyarázta Duncan Hollis jogászprofesszor. De még ez az érv is elbukhat. Adam Segal, a Külkapcsolati Tanács munkatársa szerint az amerikai titkosszolgálatok sem maradnak ki az ipari kémkedésből - akkor le is buktak, amikor az amúgy pont kínai Huawei ellen kémkedtek. Márpedig a Huawei nyilvánvalóan gazdasági célpont volt. (Via Quartz)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.