A marihuánát legalizáló uruguayi elnök nem szereti a legalizáció szót

külföld
2014 május 22., 12:50
comments 17

Hónapokon belül elindul a legális marihuánavásárlás lehetősége Uruguayban. Ezzel a dél-amerikai ország lesz az első a világon, ahol ez megvalósul.

De az ország elnöke, az egykori baloldali gerillavezér, José Pepe Mujica szerint ez nem legalizáció. Ő maga nem is szereti ezt a szót. Mujica most a Washington Post-nak adott interjúban mesélt erről többet.

photo_camera Mujica (CLAUDIO REYES / AFP)

A szabályozás értelmében 10 grammnyi fű lehet majd valakinél, az árak pedig kifejezetten barátiak lesznek. De Mujica nem szeretné, ha ettől országa a marihuána dél-amerikai központjává válna.

Ez a piac szabályozása csak. Ez a piac eddig is létezett, csak rejtetten. És hatalmassá nőtt. Az ötletünk nem arról szól, hogy bátorítsuk a marihuána használatát, hanem hogy fókuszáljunk rá, hogy képesek legyünk felmérni, hány embert érint, és hogy mekkora mértékben.

- mondta az elnök. A regulációt pedig komolyan veszik, a füvet katonai bázisokon fogják termeszteni, és rendesen nyomon fogják követni a vásárlókat.

Csak regisztrált felhasználók vásárolhatnak majd, és külföldiek nem regisztrálhatnak. A vásárlás előtt gyógyszertárban vagy kórházba kell majd mennie az érdeklődőknek, ahol leolvassák az ujjlenyomatukat, és az alapján látni fogják, hogy összesen mennyi marihuánát vásároltak már, és még mennyire jogosultak. A limit havi 40 gramm lesz.

Egy gramm ára pedig kb. egy dollárnyi, azaz kétszáz forintnyi peso lesz majd.

Közelről fogják figyelni azt is, hogy mit árulnak. Klónozással fogják kézben tartani a termesztést, a cél az, hogy molekuláris szintig ismerjék azt, mit adnak el a polgároknak.

Csak otthon vagy nyitott térben lehet majd szívni. A füvet vonalkódozott, rádiófrekvenciával megjelölt tasakokban árulják majd, rajta az egészségügyi veszélyekre figyelmeztető feliratokkal. Ezzel akarják majd teljesen kirekeszteni a kábítószer-kereskedőket a rendszerből.

Az elnök optimista, az országban mindössze hárommillió ember él, szerinte nem okozhat technológiai nehézséget ennyi ember számára megteremteni az adatbázist és a regisztrációs rendszert. Az interjúban felhozott példája szerint az országban 13 millió tehén él, mégis létezik mindegyiket nyomon követő informatikai rendszer. És szerinte ha képesek nyomon követni a teheneket, akkor nem lesz gond a marihuánafogyasztók nyomon követésével sem.

A marihuánaprogram nem a szórakozásról szól. Hanem arról, hogy tudjuk figyelni azokra az emberekre, akiknek egészségügyi problémáik vannak. Biztosítjuk azt a személyes adagot, amire szüksége lehet annak, akinek ez a szenvedélye. Többet nem kell a feketepiacra menniük.

- mondta Mujica, aki maga amúgy nem szív füvet. Az elnök szerint ezért cserébe látni fogják, hogy hogyan alakul a fogyasztók élete, és akár időben be is avatkozhatnak. Például ha valaki súlyos függőségbe keveredik, ami az elnök szerint gyakran vezet bűncselekmények elkövetéséhez is.

photo_camera Obamával (BRENDAN SMIALOWSKI / AFP)

Mujica múlthéten Washingtonban járt, ahol Barack Obama mellett találkozott John Kerry külügyminiszterrel és több magasrangú amerikai diplomatával is. Arra a kérdésre, hogy ők mit szóltak az urugayi modellhez, Mujica annyit mondott nevetve, hogy

Úgy néztek ránk, mint a különcökre.

Mujica életútjáról és politikai nézeteiről itt írtunk hosszabban. (via Washington Post)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.