Csak Németországba közel hatvanezer ember költözött el tavaly Magyarországról

A német statisztikai hivatal (Destatis) csütörtöki jelentése szerint.

A Destatis előzetes adatai alapján 2013-ban 58 993 Magyarországról érkező bevándorlót regisztráltak, ami 7,6 százalékos növekedés az egy évvel korábbi 54 827-hez képest. 

Magyarország ezzel az ötödik helyen áll a bevándorlók száma alapján összeállított listán Lengyelország, Románia, Olaszország és Bulgária után.

Ugyanakkor a vándorlási mérleg (a bevándorlók és a kivándorlók különbsége) 7,2 százalékkal kisebb bevándorlási többletet jelez, mint egy évvel korábban. Tavaly 34 681 fő költözött Németországból Magyarországra, az egy évvel korábbi 28 619 után, a bevándorlási többlet így 24 312-re csökkent a 2012-ben regisztrált 26 208-ról.

Tavaly 1 226 000 bevándorló érkezett  Németországba, ami húszéves csúcsot, éves szinten pedig 13 százalékos növekedést jelent.

Az országból elköltözők száma 789 ezer volt, ami 11 százalékos emelkedés 2012-höz képest. A vándorlási mérleg így 437 ezres bevándorlási többletet mutat, ami ugyancsak húszéves csúcs, 1993 óta a legmagasabb érték.

A bevándorlási folyamat szerkezete nem változott lényegesen, tavaly is az uniós társállamokból érkeztek a legtöbben, összesen 780 ezren. Az EU-n belül továbbra is főleg az euróövezet déli régiójából és az unió keleti részéből költöznek oda.

Olaszországból például több mint 60 ezren vándoroltak ki Németországba 2013-ban, az egy évvel korábbi 45 ezer után, a Spanyolországbólköltözők száma pedig 37 ezerről 44 ezerre emelkedett.

Az EU-hoz 2004-ben csatlakozott országból érkezett bevándorlók száma a 2012-ben regisztrált 290 ezerről 309 ezerre emelkedett, míg a 2007-ben csatlakozott Romániát és Bulgáriát együttvéve 175 ezerről 194 ezerre emelkedett a bevándorlók száma.

A beköltözők elsősorban a leginkább prosperáló nyugati tartományokban, vagy Berlinben telepednek le. A tavaly érkezett bevándorlók négyötöde hat tartományban, Bajorországban, Baden-Württembergben, Észak-Rajna-Vesztfáliában, Hessenben, Alsó-Szászországban és Berlinben koncentrálódik a Destatis kimutatása szerint. (MTI)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.