Nem kizárt, hogy Orbán Viktor megkezdte csendes távolodását Moszkvától. No nem teljesen hátat fordítva, csak fokozatosan, de a két lépést egyre inkább tartva. Ha valóban valami ilyesmi történik, annak csak örülni tudunk.

Nehéz lenne mással magyarázni azt a tényt, hogy a hét végén Orbán Viktor személyesen nyilatkozott a Kágébéla ügyben. Ezzel ugyanis a miniszterelnök több dolgot is deklarált. Egyrészt, hogy az orosz érdekek elősegítése szemben áll a magyar érdekekkel, másrészt hogy Moszkva titokban borsot próbál törni az orrunk alá. Miközben megtehette volna, hogy nem nyilatkozik az ügyben. Mint ahogy minden bizonnyal elérhette volna korábban azt is, hogy a Magyar Nemzet “oknyomozói” ne teregessék ki az ügyet a nagy nyilvánosság elé. Ehelyett elébe ment a dolgoknak és személyesen is megvádolta Kágébélát és Moszkvát.

De mi történt?

Éppen amikor a kormányfő elkezdte volna elmagyarázni a magyar közvéleménynek, hogy Oroszország egy megbízható, normális ország, és nem sokkal azután, hogy Lázár János elkezdte az akkor biztosan találónak tűnő érdekházasság metaforát használni, nos, akkor a Kreml dobott egy “Ukrajnát” és a magyar közvélemény döntő többsége szemében hirtelen visszavedlett könyörtelen hódítóvá. Hiába igyekezett az MTI és a kitartott média, a Krím annexióját és az azt követő bajkeverést egyszerűen lehetetlen volt bármi másként értelmezni, mint agresszióként.

A magyar közvélemény pedig minden nemzetközi ügy kapcsán rettentően békepárti.

Egyszerűen nagyon rossz optikája lett a fene nagy orosz barátságnak.

Ráadásul Berlinben is megváltozott a széljárás. Ez pedig fontos, mert a miniszterelnök pontosan tudja, hogy az egyetlen főváros, amelyik közvetlen hatással lehet a honi helyzetre, az a német. Részben az itteni befektetések, de még inkább a Brüsszel feletti német befolyás miatt. Korábban itthon gyarkolatilag toposszá nőtte ki magát az a meggyőződés, hogy a németek leptaktáltak az oroszokkal, ezért aztán Moszkva kapcsán soha nem kell ellenséges berlini reakcióra számítani. Mint kiderült, a képlet ennél sokkal bonyolultabb. Bár vannak német vállalatok és politikusok, akik nagyon erősen kötődnek Moszkvához, a kancellár nem ilyen. Továbbá a német elit egy meghatározó része még az orosz-német barátság kedvéért sem hajlandó veszélyeztetni bizonyos európainak mondott értékek érvényesülését.

Mindezek eredőjeként Berlin lényegesen határozottabban fordult szembe Moszkvával, mint arra Budapest számított.

Ez utóbbi nem csak úgy általában fontos, hanem a paksi beruházás kapcsán is. Ugyanis az ügyben még mindig nincs meg a zöld lámpa Brüsszelből. Az oroszok ukrajnai agressziói pedig minden bizonnyal csökkentik annak valószínűségét, hogy egy ilyen jelzés egykönnyen megérkezzék. Még az sem kizárt, hogy a megváltozott helyzetre való tekintettel az EU egyszerűen megtorpedózza vagy nagyon nehézzé teszi Paks oroszok általi bővítését. Egy ilyen fejlemény óriási belpolitikai nehézséget okozna a kormányfőnek – hacsak nem készíti elő a terepet.

Van még egy szempont, amelyik úgy tűnik sokat nyom Orbán Viktor helyzetértékelésében. A kormányfőnek szemmel láthatóan meggyőződése volt, hogy Oroszország hatalma és befolyása felfelé ívelő szakaszban van, és ezzel érdemes a magyar gazdaság szekerét jobban az oroszéhoz kötni. Kereteinket meghaladná annak tárgyalása, hogy hogyan is alakulhatott ki ez a totális félreértés, de nyilván nem független attól a szellemileg nagyon zárt körtől, amellyel a miniszterelnök körbe veszi magát.

Bárhogy is történt, az elmúlt néhány hét fejleményei, de különös az esetleges szankciók hatásainak brüsszeli elemzése minden bizonnyal egyértelművé tették számára is, hogy mennyire sebezhető Putyin és rendszere.

A Putyinnal kötött házasság (még ha érdek is) sokkal rosszabbul hangzik most, mint tavaly ősszel. Ez a viszony sokkal költségesebb lett, mint amilyennek eleinte tűnt a miniszterelnök számára. Reméljük, hogy a távolságtartás tartósnak bizonyul.