Magyar rabszolgákról jelent meg riport a brit sajtóban

bűnügy
2014 május 25., 13:06
comments 38

Jól fizető munka ígéretével Nagy-Britanniába csalt, ám gyakorlatilag rabszolgasorban tartott magyarokról közölt riportot a konzervatív vasárnapi brit lap, a The Sunday Times.

A riport főleg arra a nemrégiben felgöngyölített ügyre épül, ami után O. Jánost és I. Ferencet néhány hete öt, illetve három év börtönre ítélték Angliában.

A cikk szerint a két elítélt mindegyik áldozata magyar volt, sokan közülük hajléktalanok és földönfutók, akiket sok pénzzel járó állások ígéretével csaltak Angliába, ám érkezésük után nem egyszer napi 20 órát dolgoztatták őket heti 10 fontos (kevesebb mint 3800 forintos) bérezésért. Előfordult, hogy egy kétszobás lakásban 42 magyar munkavállaló lakott, de nem mertek elmenekülni, mert a két embercsempész brutális megtorlással fenyegette őket.

Egy nő egyenesen az életét féltette, mert miután elvesztette állását, hallotta, amint O. János kijelentette, hogy meg fogják őt ölni.

A két embercsempész hivatalosan munkaközvetítőként tevékenykedett, és brit luxusáruház-hálózatoknak beszállító cégekhez is kihelyeztek általuk Angliába csalt embereket. A munkások bankkártyáit azonban elvették, bérüket ellopták és Magyarországra utalták haza saját maguknak.

Az egyik ilyen cég, amely a Next áruházláncnak gyártott ágyakat, a lapnak elismerte hogy O. János által közvetített munkások is dolgoztak nála, akiket O. János arra kényszerített, hogy adják át neki bérüket. A cég jogi képviselője szerint a beszállító vállalat nem tudott e kizsákmányoló módszerekről, és a kiközvetített magyar munkások sem szóltak, a Next azonban fontolóra vette, hogy felmondja beszállítói szerződését a céggel.

Anthony Steen, a brit belügyminisztérium különleges megbízottja, akinek feladata az embercsempészet elleni hatósági fellépés irányítása,  ez az eset is illusztrálja az újkori rabszolgaság elleni törvénytervezet fontosságát. A brit kormány a következő egy év törvényjavaslatai között terjeszti be a tervezetet a parlament elé. Az új törvény kötelezné a brit vállalatokat annak folyamatos ellenőrzésére, hogy beszállítóik nem alkalmaznak munkaközvetítőik által rabszolgasorban tartott munkavállalókat. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.