A brit nő története kísértetiesen hasonlít Gisele Pelicot történetére.
A gépkarabélyok vásárlásakor buktak le.
A slágerek soráról ismert brit énekes-dalszerző 74 éves volt.
A brit hallgatók a Brexit óta először jöhetnek ösztöndíjjal Európába tanulni.
A brit miniszterelnök Dánia szigorú menekültügyi modelljét igyekszik követni, mondván, szigorúbb ECHR-értelmezés kell a szélsőjobb visszaszorításához.
A carrickfergusoni utca átnevezése már 2019-ben is felmerült.
John Healey szerint a Yantar hajó „nagyon veszélyes” lépését rendkívül komolyan veszik.
A terrorcselekményeket az orosz hadsereghez és hírszerzéshez köthető állampolgárok dolgozták ki, néhány gyanúsítottnak pedig köze lehet a vilniusi IKEA-áruházban 2024-ben elkövetett gyújtogatási kísérlethez.
Már megfosztották hercegi címétől, de azt sem engedik neki, hogy úgy írja a nevét, ahogy akarja.
Az ország legnagyobb olajfinomítóját működtető orosz cégre vonatkozó szankciók különösen érzékenyen érinthetik Bulgáriát.
Nem akarnak közreműködni az amerikai hadsereg csapásaiban, és jogszerűtlennek tartják azokat.
A Guardian interjúja közben az elnöki palotában is elment az áram, ahogy Ukrajnában számos helyen a célzott orosz támadások miatt.
Lindsay Saniford elmondása szerint kényszer hatására csempészett drogot.
Az EU is azért harcol, hogy a kínai autók ne küldjenek haza értékes adatokat, de ezt nehéz ellenőrizni, ezért döntött a csere mellett az IDF.
Azok után, hogy kiderült, Donald Trump nem hajlandó Tomahawkokkal segíteni Volodimir Zelenszkijt.