Csepreghy megüzente, hogy csakazértis vizsgálni fogjuk a Norvég Civil Alapot

POLITIKA
2014 május 29., 07:49
comments 128

Négyrészes (!!4!) közleményben fejtegeti a kormány, hogy miért is volna joga vizsgálni a Norvég Civil Alap kifizetéseit - amit Norvégia vitat. Csepreghy Nándor mondandójának rövid tartalmi összefoglalója:

Norvégia kapja be, csakazértis vizsgálunk.

Bővebben:

Csepreghy szerint a KEHI-nek nemhogy nem feladata, de kimondott kötelessége viszgálni, hogy a Norvég Civil Alap pénzeit

véletlenül nem egy politikailag definiálható csoport támogatására fordították.

A gyanút, hogy igen, az keltette fel bennük, hogy az alapból, és most szó szerint kell idézzem a közleményt:

"miért nem kaptak olyan szervezetek, amelyek minden kritériumnak megfeleltek, és egyetlen hibájukként csupán az volt felróható, hogy ideológiájuk nem a támogatók alapelveivel azonosak."

Itt most álljunk meg egy pillanatra:

  • Csepreghy közleményében sokszor hivatkozik az átláthatóságra.
  • A "szervezetek" amikre az idézett részben utal, azok a kormánypárti civilek, mint például a CÖF.
  • Az a CÖF, amely fennállása során még egyszer sem hozta nyilvánosságra gazdálkodását és az ezirányú kérdésekre sem reagált.
  • Amiről nem tudjuk, milyen forrásokból volt például pénze több hónapig tartó televíziós reklámkampányra.
  • Arra a reklámkampányra, amiben olyan egyértelműen össztársadalmi célokat fogalmaztak meg, mint hogy Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon bohóc ésvagy bűnöző.

Persze ez nem olyan meglepő az embertől, aki sajtótájékoztatót hívott össze azért, hogy azt hazudja

nem,

hogy aztán bővebben kifejtse, hogy

de.

Most pedig következzék a közlemény teljes szövege változtatás nélkül. Higgyék el, szórakoztató olvasmány!

A Kormány reakciója a Norvég Alappal kapcsolatban

A Magyar Kormánynak nem csak joga, de kötelessége is vizsgálni azt, hogy a Norvég Alapból hazánkba érkező pénzek felhasználása körül minden a legnagyobb rendben zajlott-e az elmúlt években. A Norvég Alap nem karitatív magánadomány, hanem az Európai Unió illetve Norvégia, Izland és Lichtenstein hivatalos megállapodása arról, hogy utóbbi országok - amelyek nem tagjai az uniónak, de részesülnek a közös piac előnyeiből - miként tudják az EU által nekik biztosított kedvezményekért cserébe az egyes tagországok fejlesztéseit támogatni. E nemzetközi megállapodás szerint ennek a pénznek a jogosultja Magyarország összes állampolgára, tehát közérdek felügyelni, hogy valóban az összes állampolgár érdekében és nem azok egy - politikailag definiálható - csoportja hasznára lettek a források felhasználva.

A Norvég Alap 12 támogatott célterületéből 3 működik az állam hatáskörén kívül, s utóbbiak esetében már korábban felmerült annak a megalapozott gyanúja, hogy a végrehajtói feladatokkal megbízott szervezet, az Ökotárs nem össztársadalmi érdekek, hanem partikuláris politikai célok mentén végzi a támogatások odaítélését. A Magyar Kormány célravezetőnek tartotta volna, ha Norvégia a politikai befolyásoltság észlelésekor lépett volna és figyelembe vette volna a Kormány által megfogalmazott aggályokat, de ez legnagyobb sajnálatunkra nem történt meg.

Így nem maradt más megoldás a helyzet feloldására, mint a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal bevonása. A KEHI tevékenységét jogszabályi szinten meghatározott, átlátható és bárki által megismerhető szabályok szerint végzi. A Norvég Alapok forrásfelhasználásának magyarországi gyakorlatát a KEHI az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény alapján végzi, tehát nem a norvég fél által hivatkozott, az EGT és a Norvég Finanszírozási Mechanizmusok 2009-2014-es időszakának végrehajtásáról szóló együttműködési megállapodások, vagy az azokra irányadó szabályzatok vonatkoznak a vizsgálatra. A Norvég és EGT Finanszírozási Mechanizmusok 2009-2014-es időszakáról rendelkező, a finanszírozó államok és Magyarország által aláírt nemzetközi szerződés X. Cikke kifejezetten előírja Magyarország számára, hogy köteles kezdeményezően fellépni annak érdekében, hogy a legmagasabb fokú átláthatóság, az elszámoltathatóság és költséghatékonyság az EGT Finanszírozási Mechanizmus 2009-2014-es időszakának végrehajtásában érintett minden szinten érvényesüljenek.

A fent idézett jogszabály a KEHI feladatául szabja a gazdálkodó szervezeteknek, a közalapítványoknak, a köztestületeknek, az alapítványoknak nemzetközi szerződések alapján nyújtott támogatások és segélyek felhasználásának ellenőrzését is. Ennek az ellenőrzési feladatának keretében jogosult vizsgálni a Hivatal az ilyen támogatásokkal összefüggésben létrejött jogviszonyokat, valamint azon szerződő feleket is, amelyek a jogviszony teljesítésében közvetlen vagy közvetett módon közreműködnek.

Éppen ezért érthetetlen, miért vonakodik az Ökotárs alávetni magát a vizsgálatnak - csak annak áll érdekében kibújni egy vizsgálat alól, akinek takargatnivalója van. Az pedig az európai gyakorlatban példátlan, hogy egy idegen hatalom nyíltan egy másik ország törvényeinek be nem tartására buzdít. Norvégia éppen ezt teszi, amikor arra utasítja az Ökotársat, hogy tagadja meg a KEHI felé információk kiadását.

A Magyar Kormány annál inkább elkötelezett a KEHI-vizsgálat lefolytatása mellett, minél nagyobb az ellenőrzéssel szembeni ellenállás. Célunk nem csak annak tisztázása, milyen körülmények között és kik jutottak támogatáshoz a Civil Alapból, hanem annak is a végére járunk, hogy miért nem kaptak olyan szervezetek, amelyek minden kritériumnak megfeleltek, és egyetlen hibájukként csupán az volt felróható, hogy ideológiájuk nem a támogatók alapelveivel azonosak.

Csepreghy Nándor
fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkár
Miniszterelnökség

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.