A kormányzati propagandának súlyos gazdasági következményei is vannak. Elméletben a dolgozó nőkre szükség van az ország gyors gazdasági növekedésének fenntartásához, ám a „vénlány kampány” minden korábbi eredményt lenulláz, mikor az oktatásban és a munkaerőpiacon sikeres nőket a férjhezmenetel felé tereli. Az állami médiában a kínai nőket nemritkán kapzsinak és anyagiasnak ábrázolják. Ez a nyomásgyakorlás csak tovább súlyosbította a nemek közötti diszkriminációt és a magasan képzett nők a munkájuk helyett arra koncentrálnak, hogy férjet találjanak. Sokan az állásukat is feladják attól félve, hogy kiöregednek a párválasztásból, sőt, vannak kormányzati párválasztó rendvezvények is. Azonban Kínában hiába magas világviszonylatban a milliárdos nők száma, ha több mint félmilliárdnyi nő számára sem házasságon belül, sem azon kívül sincs egyenlőség.

Lakás csak a férfinak jár

Marta Cooper és Hong Fincher a nemek közötti egyenlőséget kutatják Kínában. Kutatásaikból kiderül, hogy Kínában a nőket nagyrészt kizárták az ország lakóingatlan vagyonából. A városi lakás " a férfiasság meghatározó jellemzőjévé " vált az országban. A szülők rendszeresen segítik fiaikat, sőt unokaöccseiket lakást venni, de a lányaikat nem. A hatalmas értéket képviselő lakóingatlanok így nagymértékben férfiak kezében koncentrálódik.

A női név a tulajdoni lapon sokak számára ijesztő, de ennek részben a szülők fiuk iránti elfogultsága, és a kulturális hagyományok is az okai. "A lányok szülei attól tartanak, ha lakása van gyereküknek, a lányuk nem fog férjet találni. Fincher 283 olyan családot vizsgált ahol egy fiuk és egy lányuk is volt a szülőknek, és egyet sem talált, ahol a lány számára vettek volna lakást ne a fiúnak. A földhivatali bejegyzések tanúsága szerint a családi házak 80 százaléka kizárólag a férjek nevén van bejegyezve.

A kínai családjogi törvény ráadásul kimondja, hogy válás esetén minden fél arra tarthat igényt, ami a nevére van bejegyezve. Azaz a családi házakkal bíró házaspárok nyolcvan százalékában a ház a férfié marad. Így aztán nem csoda, ha a jól kereső nők nem rajonganak a házasság intézményéért.

A Párt férjhez adna minden lányt

A kínai kommunista párt célja az, hogy fenntartsa a társadalmi stabilitást. A nyomás, hogy a nők legyenek mielőbb feleségek, a kínai államtanács harmonikus társadalomról szóló elképzeléséből ered. Az ország egykepolitikája miatt ugyanis az ország előtt a jövőben álló súlyos probléma ironikus módon épp az alacsony népesség lehet. Az egykepolitika és a hagyományos értékrendnek köszönhetően, amely szerint a fiúgyerek értékesebb, a fiatalabb korosztályokban felborult a nemek aránya.

Az ország statisztikai hivatalának becslése szerint mintegy 20 millióval több a 30 évesnél fiatalabb férfi, mint az ugyanilyen korú nő, ráadásul ezek a férfiak is vélhetően hátrányosabb helyzetből indultak. Ahogy Indiában, Kínában is valószínűsíthető, hogy az ország kevésbé fejlett területein élő, kevésbé tanult emberek tartották különösen fontosnak azt, hogy az egyetlen gyermekük fiú legyen. A lánymagzatok tömeges abortálása miatt ma a kormányzat a " lakosság minőség korszerűsítését " prioritásként kezeli. Nyilván ők is látják, milyen kezelhetetlennek tűnő társadalmi feszültségekkel küzdenek a hasonló problémával szembesülő Indiában.

Álházasság, szeretők

A média és a családi nyomásgyakorlás valamint elvárások miatt kialakuló legújabb trend az országban az úgynevezett "funkcionális házasság”. Ennek keretében meleg férfiak és leszbikus nők is heteroszexuális (kirakat)házasságokat kötnek a szüleik és rokonság aggodalmainak eloszlatására. Szintén gyakori, hogy ma is élő tradíciók részeként a befolyásosabb családokban elrendezett házasságokat kötnek.

Az ilyen módon „boldog” házasságban élő felek pedig élik világukat. A szeretők tartása nemcsak logikus következménye mindennek, de újraéledő hagyományként státusszimbólum lett a gazdagabb férfiak körében. Olyannyira, hogy afféle szeretőfalvaknak csúfolt negyedek alakulnak ki a nagyobb városokban, ahol a fiatal nők, élő bútorként rendezik be vagyonos „jótevőjük” lakásait, arról álmodva egy nap hazatérve az itt kapott apanázsból megalapozott független életüket élhetik, vagy anyagilag függetlenül férjhez is mehetnek szülőhelyükön.

A „maradék”

A kínában "maradék" néven illetett 25-27 évesnél idősebb "vénlányok” közül páran ugyanakkor kifejezetten büszkék rá, hogy egyedülállók. A megbélyegzésükre használt kínai szót győztesnek, diadalmasnak fordítják. Ők úgy tartják, ők a győztes nők, nem a megmaradtak.

Más fiatal nők teljesen elutasítják a "maradék” nőkről szóló üzeneteket, és azt mondják, nem hajlandók megházasodni csak azért, mert ezt elvárják tőlük. Ők úgy érzik, van alternatívájuk, választási lehetőségük az életben. Sokan tartanak attól, hogy a párjuk előbb vagy bántalmazná őket (ez a kapcsolatok mintegy negyedében létező probléma kutatások szerint), és a törvények nem nyújtanának számukra elegendő védelmet.

Ma még ők vannak kisebbségben, de szakértők szerint szinte elkerülhetetlen, hogy előbb-utóbb a nagyvárosi, tanult, munkájukban sikeres kínai nők is kövessék a szomszédos országok trendjeit, és szingapúri, dél-koreai vagy japán nőkhöz hasonlóan egyre többen később menjenek férjhez mint azt a társadalmi elvárások diktálják, és egyre többen lesznek olyanok, akik egész életükben nem kötnek majd házasságot.