Két év letöltendő börtönt kapott a nő, aki a kecskeméti Mercedes-gyárban csinált bombariadót

jog
2014 június 06., 11:57
comments 144

Első fokon, nem jogerősen szabták ki ezt a büntetést, közveszéllyel fenyegetés miatt.

A baon.hu beszámolója szerint a 33 éves kecskeméti nő, M. Beatrix május 7-én és május 20-án csinált bombariadót a kecskeméti Mercedes-gyárban. Május 20-án fogták el, azóta előzetesben volt.

A nő április 15-e óta dolgozott a gyárban. Korábbi vallomásából az derült ki, hogy a karosszériaüzemben dolgozó nőnek kisebb konfliktusai voltak közvetlen felettesével, a szalag mellett álló munkásokat felügyelő nővel. M. szerint részben azért, mert a nő barátja kedves volt vele.

Az első bombariadó előtt egy nappal M. Beatrix hiába jelezte, hogy ki szeretne menni a mosdóba, felettese nem vette ezt figyelembe. Engedély nélkül ment ki, ezért végül leszidták.

A nő bosszúból találta ki a bombariadót. Egy SIM-kártya nélküli, használaton kívüli telefonról hívta fel a 112-t másnap munkába menet, bejelentve a bombát. Munkakezdés után félórával már kiürítették a gyárat.

A következő konfliktusra azután került sor, hogy a nő régóta beteg kisfia asztmás rohammal kórházba került. M. egy hétig táppénzen volt, hogy gyereke mellett lehessen, ám amikor visszatért, vallomása szerint felettese azzal várta, hogy kéthétig sem bír táppénz nélkül meglenni. Másnap, május 20-án a gyár egyik mosdójából felhívta ismét a 112-es számot.

A lap beszámolója szerint a nő végigzokogta a tárgyalást, sokszor megismételte, hogy nagyon sajnálja, amit tett, és nem gondolt bele abba, hogy ezzel mekkora kárt okoz.

Hogy pontosan mekkora volt a kár, azt a tárgyaláson a Mercedes ügyvédei sem ismertették, csupán annyit mondtak, a Btk. szerint különösen nagy értékről, vagyis 50-től 500 millió forintig terjedő kárról beszélhetünk.

Kovács Péter ügyész többek között azzal érvelt, hogy az utóbbi időben elszapordotak a bombariadók, és ezért kellő, visszatartó súlyú büntetést kért a bírótól. A nő ügyvédje M. életkörülményeinek figyelembe vételét kérte a bírótól, felfüggesztett börtönbüntetést tartott volna elfogadhatónak.

Dr. Tompa Natália bíró az ítélet indoklásakor azt mondta,

M. Beatrixnak akkor kellett volna a gyermekére gondolnia, amikor a bombariadókat csinálta.

Tompa bíró szerint rengeteg embert érintettek a bombariadók, és

egy nemzetgazdaságilag fontos gyárat ért fenyegetés.

A vádlott fellebbezett az ítélet ellen. M. Beatrixot a másodfokig szabadlábra helyezték, ez ellen pedig az ügyész felfellebbezett. (via BAON)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.