Amiben a magyar politikusok Európa élvonalában vannak

POLITIKA
2014 június 11., 15:57
comments 63

Feltűnt már, hogy a rendszerváltás óta Magyarországon nemhogy miniszterelnököt vagy köztársasági elnököt, de még egy minisztert sem ítéltek jogerősen börtönbüntetésre? Még a hivatali ideje után sem.

Gyurcsány Ferencet ugyan a Sukoró-ügyben megpróbálták megvádolni, de nem jött össze. A legközelebb a börtönhöz Szilvásy György volt polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter került, de még az az ítélet sem jogerős. (Göncz Árpád, aki még az előző rendszerben ült, nem játszik, és Biszku Béla sem felel meg a kritériumoknak.) Szabadi Béla, akit pedig tényleg leültettek, csak államtitkári poszthoz jutott Torgyán József vidékfejlesztési minisztériumában.

Szlovéniában viszont most fog börtönbe vonulni a korrupciós botrányba belebukó miniszterelnök. Olaszországban idén Silvio Berlusconit ítélték börtön helyett egy év közmunkára. És még lehetne sorolni.

Az alábbi térképen az látható, hogy 1989 óta Európában melyik országban ítéltek el jogerősen minisztert, kormányfőt vagy elnököt. Ahol volt ilyen, azt az országot pirossal, ahol nem volt, azt zölddel jelöltük. A felfüggesztett börtönbüntetéses ítéleteket is megadtuk, illetve azt is, ha a hágai bíróság ítélt el politikust.

photo_camera Európa országai aszerint, hogy 1989 óta legalább minisztert ítélt-e már el jogerősen bíróság (adatok: 444)

A kis országoknál a várt eredmény tapasztalható: Andorrában, Liechtensteinben, Luxembourgban, Máltán, Monacóban, San Marinóban és a Vatikánban sem csuktak le elnököt, miniszterelnököt, minisztert vagy pápát, de azért volt politikus, aki megbukott. Koszovóban ugyan lemondott Ramush Haradinaj miniszterelnök, és Hágába ment, de ott felmentették a délszláv háború gerillaparancsnokát. Cipruson viszont 5 évet kapott a volt védelmi miniszter.

Az alábbi diagramban úgy jött ki a 18, hogy a minisztereivel kesztyűs kézzel bánó miniállamokat is beleszámoltuk.

link Forrás


A tanulság: Magyarországon azért van ilyen nyugalom, mert vagy a kormányzat nem elég transzparens, vagy rosszabb az igazságszolgáltatás. Vagy jobbak a politikusaink az európai átlagnál.

:D

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.