Ülünk itt, a szerkesztőségben, dolgozunk, dolgozgatunk, közben nézzük az olvasottsági adatokat. Látjuk önt is, ahogy ezt a cikket olvassa, tudjuk, honnan jött az oldalra, tudjuk, mennyi ideig marad. Tudjuk, mit szeret.

És miért csináljuk ezt?

Azért, mert az emberek többsége, ha megkérdezik, hogy mit olvas szívesen, valószínűleg nem azt mondja, hogy olyan posztokat mint például ez. A linkelt cikk igazából nem is cikk, csak 23, többnyire régi kép elképesztően ostoba emberekről.

Mégis nagyon sokan olvasták. Sőt, az olvasottsági listánk szerint még most, szerdán délután is ez a negyedik-hatodik legolvasottabb cikkünk, sokkal jobban teljesít, mint bármi, amit eddig az ISIS iraki térnyeréséről vagy a Kúria devizakölcsönökkel kapcsolatos döntéséről írtunk, pedig hát azok azért jobban befolyásolják mindannyiunk életét, mint a 23 ostoba ember.

Ezért nincs értelme kérdőívekkel járni az utcát és kérdezgetni az embereket, hogy milyen híreket szeretnének olvasni. A legtöbben ugyanis hazudnak. Az Analytics-ben az olvasottsági adatainkból sokkal jobban látjuk az igazságot.

Ugyanez a probléma megvan mindenhol, az Egyesült Államokban pont idén csinált egy felmérést a Reuters újságírás-kutató intézete arról, hogy ki miről olvas szívesen. Több ezer embert kérdeztek meg, milyen hírek érdeklik őket, és ez jött ki:

A gazdasági és politikai hírek kétszer annyi válaszadónak fontosak, mint amennyinek a bulvár, de még a nemzetközi hírek is toronymagasan verik a vicces/furcsa kategóriát. Persze.

A valóság és a grafikon eredményei fényévekre vannak egymástól. Az amerikai olvasóközönséget sem érdekli igazán az iraki háború, sokkal szívesebben olvasnak a gluténról vagy a YouTube-ról. A BuzzFeed tavaly publikálta a partnerhálózatába tartozó oldalak forgalmi adatait, és abból a felmérésből is látszik, hogy a komoly híreknek nincs esélyük a kvízekkel, listákkal és galériákkal szemben.

Hogy miért van ez?

Nagyon egyszerű. Az olvasók szeretik a kényelmet. Szeretnek ismerős kategóriákban gondolkodni, szeretik az egyszerű érzelmeket és az egyszerűen előhívható gondolatokat, szeretik, ami egyszerű, ami tiszta, ami szimmetrikus. Szeretik azt olvasni, ami beleillik a világképükbe. A liberális szavazók ezért néznek és olvasnak liberális médiát, a konzervatívok konzervatívot. Az új információkat sem annyira könnyű megemészteni, és nem is annyira szeretjük az ilyesmit, esetleg akkor, ha különösen jól fogyasztható formátumban rakják elénk. Így működik az agyunk. Minél jobban vágyunk a figyelemre, annál fogékonyabbak vagyunk az ismerős ingerekre.

Az internetnek meg is van a válasza erre: a macskás gifek és a 23 ostoba ember.

Mielőtt az újságok figyelni tudták volna az olvasóikat, nem tudták, pontosan mire van igény. Persze tudták, hogy épp hány előfizetőjük van, de arról gőzük sem volt, hogy az újságban melyik cikket olvassa el egy előfizető és melyiket nem. Megkérdezhették az olvasókat, csak hát - ahogy az előbb is írtuk - az olvasó hazudik.

Persze sokan ellenzik, hogy az újságok egyre behatóbban elemezzék az olvasóközönségüket és az olvasók igényeit, de végül is mi más lehet az újságírás legnagyobb célja, mint az, hogy megtudjuk és elmondjuk az igazságot, még akkor is, ha nem jó hallani. Az igazság pedig ez. (Via TheAtlantic)