Gyurcsány Ferenc visszatért. Az országgyűlési választásokon, majd az európai parlamenti választásokon mutatott teljesítményével hosszú időre biztosította a helyét a magyar politikai életben, de ennél nyilvánvalóan többre aspirál. Politikusi pályájának következőfejezetét harangozta be a tegnapi Index-, illetve Origo-interjú.

Gyurcsány Ferenc nem tett olyan sokat az elmúlt négy évben. Egész egyszerűen csak nem dobta be a törölközőt és ami még fontosabb: elhitette rajongóival, hogy a látszat ellenére érdemes mellette kitartani. De nem nagyon mondott semmi újat, nem volt különösebben innovatív, csak egyszerűen vegetált. Nem is nagyon szőtt merész álmokat, sőt, fél évvel ezelőtt ma már nagyon előnytelennek tűnő megállapodást kötött az MSZP-féle Összefogással.

Ezt követően aztán ötöse lett a politikai lottón. A választási kampányban elfogyott az MSZP, és ezzel együtt minden, baloldalinak tekinthető alternatíva súlya felértékelődött. Így történhetett, hogy az a Gyurcsány Ferenc, aki egy éve még csak egy kis szektát vezetett, 2014 áprilisára ismét a baloldal egyik meghatározó politikusává vált.

Sőt, az MSZP vezetésének májusi összeomlása és Bajnai Gordon visszavonulása egy olyan sajátos helyzetet teremtett, amelyben ő maradt az egyetlen fajsúlyosnak tekinthető vezető saját politikai oldalán.

Ez pedig megnyitotta a teret, hogy immáron ne csak a túlélésen gondolkodjon, hanem újra merjen nagyot álmodni. Ebben persze az is segíti, hogy a korábbiaknál kisebb elutasítottsággal kell szembenéznie. Ahogyan távolodik 2006 és 2008, úgy csökken fokozatosan a szavazók zsigeri ellenszenve is. Ezért aztán amíg 2010-2012-ben a Fidesz minden rossz miatt őt okolhatta, addig a 2014-es kampányban már csak a bohócos kampány egyik, nem is középső szereplője lehetett. E jelenség mögött nem csak a választók felejtési hajlandósága van, hanem az is, hogy a Fidesz minden bizonnyal túltolta ezt a biciklit. Gyurcsány Ferenc sok kárt tett, de annyit bizonyosan nem, amennyit a nyakába próbáltak varrni – ez pedig fokozatosan nivellálni kezdte az egyébként indokolt gyurcsányozást is.

Gyurcsány Ferenc pedig nem azért lett korábban miniszterelnök, hogy ne ismerje fel ezt a lehetőséget. A két említett interjú azt mutatja, hogy Gyurcsánynak világos elképzelése van arról, hogy mit is akar ezzel a helyzettel kezdeni.

Ahogyan Orbán Viktor a 2002-es vereség után két évre eltűnt a magyar politikából, majd később a korábbiaknál lényegesen megértőbb, engedékenyebb személyiségként tért vissza, úgy akarja Gyurcsány is átformálni a róla kialakult képet.

Eltűnt a mindent tudás és a mindent változtatni akarás aurája, és helyette egy nagyon önkritikus, megfontoltnak tűnő ember képét próbálta felvázolni a miniszterelnök. A legfontosabb megjegyzése talán az volt, amikor szégyenletesnek nevezte az általa és pártja által a kettős állampolgárságról szóló népszavazás kapcsán alkalmazott érveket és taktikát.

Ne legyen kétségünk, hogy ez csak egy hosszú és rögös út kezdete. Bőven van még miért bocsánatot kérnie a volt miniszterelnöknek, és egyáltalán nem biztos, hogy ez az átváltozási kísérlet végül sikeres lesz. Mindezek mellett el kell ismerni, hogy Gyurcsány Ferenc megint a magyar politikai élet fajsúlyos tényezőjévé tette magát.