Kormányrendeletet kell módosítani, hogy megépülhessen a Közgép balatonfüredi szállodája

politika
2014 június 24., 06:00
comments 59

Tavaly márciusban szerezte meg a balatonfüredi vitorláskikötő, a volt olimpiai központ földhasználati jogát Fonyó Károly, a Közgép és a Swietelsky konzorciuma, a Füred 2017. A Balatonfüreddel kötött szerződés alapján évi nettó 20 millió forintos területhasználati díj fejében nyolcvan szobás, négycsillagos szállodát építhetnek a területre.

Az eltelt egy évben az egyszerű járókelő számára észrevehetetlen, hogy történt-e bármi változás. Megkerestem Bóka Istvánt, Balatonfüred polgármesterét és Fonyó Károly építtetőt.

"A kikötő felújítását már megkezdtük, az 1. fázis már kész" - mondta Fonyó. Vagyis felújították a stéget, lecserélték az évek alatt elkorhadt faburkolatot és felújították a vonórendszert is. A kikötő felújítását ősszel fejezik be, mert "nyáron nem lehet építkezni".

Így a felszíni építési munkálatok is ősszel kezdődhetnének meg, ha addig teljesülnek bizonyos feltételek. Ezek egyike, hogy lezáruljon a per az önkormányzat és a telken álló üzlethelyiségek bérlője között. "A bíróság úgy dolgozik, ahogy szokott. Félévente kijelölnek egy tárgyalási napot, amit aztán elhalasztanak" - mondta erről Fonyó. A vita rendezéséig nem indulhat az építkezés.

Ami egyelőre amúgy se indulhatna meg. A szerződés értelmében Fonyóék a két megkapott terület - a korábban a Magyar Vitorlás Szövetség használatában lévő olimpiai központ és a szomszédos telken lévő OMFB vitorláskikötő - legalább 25 százalékát építenék be legalább 9 méter magas épülettel. A hatályos területrendezési szabályozás szerint viszont legfeljebb tíz százalékos beépítést engedélyez, legfeljebb nyolc méter magas épületekkel.

Az önkormányzat a szerződésben vállalta, hogy kezdeményezi a vonatkozó szabályok - a balatonfüredi szabályozásról szóló 17/2004. (IX. 11.) és a balatoni szabályozásról szóló 283/2002. (XII. 21.) rendeletek és a 2000. évi CXII. törvény - megváltoztatását. Bóka István polgármester tájékoztatása szerint ezt már kezdeményezték is, a minisztériumra várnak. Fonyó szerint ez hosszabb előkészítést igénylő feladat.

A kormány amúgy tud gyorsan is rendeletet alkotni, ha kell. 2012 áprilisában, az 1100/2012 (IV. 5.) kormányrendeletben adta át a korábban a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő tulajdonában álló területeket Balatonfürednek, majd szeptemberben a 269/2012. (IX. 25.) rendeletében törölte az olimpiai központok sorából a füredi vitorláskikötőt.

A Füred 2017 konzorcium és Balatonfüred szerződése alapján amúgy 2014. december 31-ig kell tehermentesíteni az épületeket, azután kezdődne az építkezés. A szerződés alapján a szállodát és a vitorláslétesítményeket 2017. december 31-ig kell átadni - a dátum módosulhat, ha az engedélyezés és a tehermentesítés csúszik.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.