Lényegében megbénult a napi munka az MVM-nél

gazdaság
2014 július 08., 15:48
comments 96

A Cink írta meg, aztán a minisztérium is megerősítette, hogy Seszták Miklós fejlesztési miniszter egy körlevélben leállította az állami cégeknél a szerződéskötéseket.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium azt írta, hogy a tárca "a hatékonyságjavító intézkedési lehetőségek feltárása céljából elvégzi a felügyelete alá tartozó állami tulajdonú gazdasági társaságok teljes átvilágítását, ez a tervek szerint nyár végéig tart." És azt is írták, hogy "a vállalati portfólió áttekintése a kormányzati szerkezetátalakítás nyomán vált szükségessé a felelős gazdálkodás és a finanszírozás biztonsága érdekében".

A többi állami vállalthoz hasonlóan a Magyar Villamos Műveket is elérte az új fejlesztési miniszter, Seszták Miklós szigora. Forrásunk beszélt arról, hogy mi is történik most a cégnél.

Ahogy azt sejteni lehetett, vécépapír-vásárláson kívül senki nem mer megrendelni semmit. Ami nem csoda, az NFM közleménye is elég szigorúnak tűnik:

a nem a napi üzletmenethez szükséges szerződés addig is köthető, azonban csak különösen indokolt esetben, tulajdonosi és szakmai ellenőrzést követően, a tárcavezető és a vagyonpolitikáért felelős államtitkár egyetértésével.

Azt ugyanis nem könnyű eldönteni, hogy mi nem tartozik a napi üzletmenethez.

Amivel pedig bőven elvan mindenki, péntekig kell elküldeni a minisztériumnak az eddigi működésről kért rengeteg adatot.

Tényleg teljes átvilágítás van

- mondta az MVM-es forrásunk.

Ha pedig nem a kért adatok összeszedésén dolgoznak, akkor azokat a kéréseket kell kielégíteni, amik az elmúlt két hétben folyamatosan érkeznek különböző helyekről. Ezek többsége az új államtitkárokat felkészítő anyag összeállítása különböző témákban. Annyi ilyen van, hogy ezek teljesítése lényegében elviszi a munkaidőt.

Hogy mi a célja az átvilágításnak, az az MVM-ben ülve sem világos. Arra mindenki felkészült, hogy nagy tisztogatás lesz. Ha a minisztériumot valóban közgazdasági megfontolások vezérlik, akkor a forrásunk szerint lenne min spórolni. Erre már csak azért is szükség lenne, mert az MVM több tőkeigényes felvásárlásba lett belekényszerítve, mint amilyen a tavalyi E-on-os akvizició volt, emiatt tőkét kellene emelni a cégben, de ezt az állam nem hajlandó teljesíteni.

Az MVM kommunikációs büdzséje például tízmilliárdos. Hirdetik például a paksi atomerőművet vagy a Magyar Földgázkereskedőt, miközben ezeknek konkruenciájuk sincs, és nincsenek kapcsolatban a fogyasztókkal sem. És vastagon benne van az MVM különböző sportklubok szponzorációjába, mint a Simicska Lajost szurkolótáborába tudó MKM-MVM Veszprém kézilabdacsapata, a Közgép-Szolnok vízilabdacsapata (elnök Nyerges Zsolt). Az egyelőre nem látszik, hogy ezt a büdzsét például le akarja-e faragni a minisztérium, vagy csak másra bízná az elköltését.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.