• Az utolsó felkelés címmel írt könyvet Békés Márton konzervatív blogger és történész.
• A könyv nagyjából annyira lett konzervatív, mint punkkoncert a '68-emlékesten.
• Radikális technológiakritika keveredik a képzelet játékával.
• Elolvastuk a könyvet, aztán beszélgettünk a szerzővel.

„A térerő felszámolja képzeletünk erőterét, az infokommunikáció agresszív azonnalisága miatt az időben válunk otthontalanná. Új ludditizmusra van szükség, amely segít lekerülni az ellenőrzés térképről. A digitális nyomtalanság érdekében alapítsunk off-line kalózköztársaságokat és hozzunk létre Technológiamentes Övezeteket – talán a Képzeletfelszabadító Hadsereg segítségével.”

„1968 egyik kevésbé ismert jelszava szerint a gépek megállításával kell bizonyítani azok gyengeségét. Rajta hát! A képzelet szabotázsával leplezzük le a technoszféra sebezhetőségét. Nem lehet a gépeké az utolsó szó.”

Kifonomult önkény

Az idézetek nem egy szélsőbalos földalatti szervezet illegálisan terjesztett röpiratából, vagy egy 68-as ihletésű ellenkulturális diákkör követelései közül származnak. Ez csak néhány pont Békés Márton Az utolsó felkelés című könyvéből. A szerző a Jobbklikk ifjúkonzervatív blog, és a Kommentár című folyóirat szerkesztője, politológus és történész. Írt már könyvet az amerikai neokonzervativizmusról és Németh Lászlóról is. A könyvet pedig a Századvég adta ki. Ehhez képest az, hogy úgy röpködnek benne a Zizek-, és Baudrillard-idézetek, mintha a Társadalomelméleti Kollégium egyik szakkörén született volna, még a legkevésbé meglepő dolog benne.

Itt van például a néhol már egészen háborús nyelvezet:

„Kifinomult diktátor az okostelefon, ravasz önkényuralmi jelkép a megharapott alma. A »hálózati társadalom« megostromolandó objektumai ráadásul elérhetetlenek, akár a »felhőbe« költőző adatok. Egy kódot nem lehet felgyújtani. Csüggesztő kilátás egy lázadásra nézve, ha nincs mivel szemben erőszakot alkalmaznia.”

Aztán itt vannak az Animal Liberation Frontot idéző részek:

„Az ellenállás utolsó autentikus formáját az autópályán átvágó szarvascsorda hordozza. Az egyetlen, eddig még ki nem árusított eszmét a belvárosban kószáló róka terjeszti. A portyázó aranysakálokat nem lehet áruba bocsátani.”

Vagy a konkrét erőszakos felhívások:

„Meg kell semmisíteni a tér és az ellenőrzés közötti összefüggést, majd az idő és a tér mellett a képzeletet is fel kell szabadítani. Első lépésként rontsuk el az iPhone-okat és vakítsuk meg a térfigyelő kamerákat!”

Túlzó kiáltvány

Mi jelent mindez? Jön a Nemzeti Unabomber Program? Hamarosan kiírják a közbeszerzéseket símaszkokra? A Harcosok klubjának monológjai lesznek a NENYI-k helyén a közintézményekben? Nem egészen.

„Szeretek túlozni. Persze, hogy az egész könyv egy nagy túlzás”

– mondja a szerző, akivel a nyolcadik kerületi Molnár Ferenc téren találkoztunk. A helyszínválasztás nem véletlen. Az eredetileg szombathelyi, öt éve viszont már a nyolcadik kerületben élő Békés a környék öntudatos rajongójává vált. Legnagyobb sikerű posztja az Index helyszíni riportját vesézte ki, ami ezen a környéken született. Először arról kérdezem, mi ez a könyv egyáltalán.

„Kiáltvány. Proklamáció. Azt is mondhatnám, hogy hadba hívás”

– mondja, és az elsővel semmiképpen sem túloz.

Virilio és Mulder ügyök

Az utolsó felkelés alapvetően négy témával foglalkozik.

• A természet visszavágásával a civilizáció terjeszkedésével szemben.
• A technológiai fejlődés kritikájával két vonalon. Az egyik a közösségi hálózatok, és a képkultúra kritikája.
• A másik a legmodernebb technológiai eszközökkel szembeni kétségek.
• Illetve a könyvolvasás visszaszorulásával és a könyvkiadás válságával.

A szöveget a balos, anarchista, és konzervatív szerzőktől származó idézetek, az érezhető Virilio-, és Thoreau-inspiráció mellett átszövik a popkulturális utalások X-akták epizódoktól hardcore-zenekarok dalszövegeiig.

„A könyv elsősorban szellemi akcióra szólt fel, és csak másodsorban konkrét cselekvésre a technológia túlhasználata ellen. Arról szól, hogy kérdőjelezzük meg a technológiai haladást. Ha valaki elmegy egy prédikációra, alapból szkeptikus azzal szemben, amit ott hall. A Facebooknak, vagy a Google-nek viszont gondolkodás nélkül elhiszünk bármit” – magyarázza a túlzásokat Békés, aki azért nem szeretné, ha bárki odamenne „holland hipszterek kezéből kiverni az Iphone-t a Deák téren”.  Mindez inkább csak allegória.

„A technológia fejlődésével nem fejlődik együtt az emberi felelősségérzet”

– mondja a szerző. Ezzel kapcsolatban viszont már egészen különféle dolgok keverednek a könyvben. A Facebook óriás emberkísérletével kapcsolatban például jogosan merülnek fel ilyen kétségek, ahogy a Google Glass miatt is. Fontos felvetés az is, hogy a digitális írástudatlanok, és a technológiát magabiztosan használók közötti egyenlőtlenség hamarosan központi kérdéssé válik.

Írd ki, ha kirúgtak!

Békés viszont ezzel nagyjából egy szintre emeli azt, hogy az őt idegesítő hipszterek miket posztolnak a kávéjukról. Arról nem is beszélve, hogy a hevesen kritizált technológiák és oldalak egy jó részét személyesen is használja. Ezt persze nem is tagadja.

„Igen, szoktam vagdalkozni. De nem kell minden percben megosztanod magadról valamit. Vagy ha már kiírod magadról, hogy milyen boldog vagy, írd ki azt is, ha kirúgtak a munkahelyedről, vagy ha impotens lettél.”

Beszélgetés közben többször érezhetően indulatba jön. Akár az Instagram-képekről, akár a reklámokról, és a vállalati manipulációról van szó.

Aki ezek alapján úgy gondolná, Az utolsó felkelés nem sokkal több a jól ismert, alapvetően létező problémákra rátapintó, de azzal szemben igazán semmilyen választ nem kínáló, személyes sérelmekkel vegyes balos-kamaszos hőbörgésnél, talán nem is tévedne nagyot. A könyv viszont nem áll meg itt.

„Félelmetes harci induló a madárfütty, amely csatába vezeti a vadnyulak falanxát”

– írja egy helyen, miközben máshol a technoszféria határvidékét rágcsáló rókákról, vagy éppen az állatkertből kiszabaduló jaguárokról ír posztapokaliptikus zombfilm esztétikájú jelenetekben. A nyomasztónak, ellenségesnek, feszültségekkel telinek leírt modern világgal a könyv egy erősen romantizált természeti fantáziavilágot állít szembe. Amire a legjobb szó az, hogy aranyos, és ezt maga a szerző is használja.

Álmok indulnak harcba

„Izlandon környezetvédők azért tilatkoztak egy autópálya megépítése ellen, mert az elfek lakóhelyét rombolta volna le. Amellett, hogy ez egy ironikus posztmodern gesztus, szerintem aranyos.”

Ez a fajta képzelgés a könyv leginkább megragadó része – és szó szerint képzelgésről van szó. Bár a könyvből ez nem derül ki, Békés elmondta, sok helyen az álmait írta bele a szövegbe. Ezeknek is van ugyan valóságalapjuk a városba beszökő vaddisznóktól az Angliában egyre jobban terjedő urban foxig, de a kirajzolódó összkép azért mégiscsak inkább fantázia. Az ormótlan verbális luddita agresszió rókákról szóló álmokig szelidül. Így viszont sokkal több tere marad a képzeletnek.

„Amikor látok egy rókát az út mentén, az eltalál, és valami olyat mozdít meg bennem, amit semmi más” – mondja erről a szerző.

Bár rókát nem látunk, a Práter utcában sétálva lelkesen mutogatja az utcák falán lévő NYHC feliratokat és stencileket. Ekkor áll össze igazán, mi is ez a könyv. Nem a kiáltvány a legjobb szó rá.

Az utolsó felkelés valójában egy 260 oldalas stencil.

Ez persze annyiban kritika, hogy igazán erős akkor lenne mindez, ha sikerült volna egyetlen kis képben, és néhány tökéletesen eltalált szóban összefoglalni. Más szempontból viszont épp ez a könyv jó oldala: a Békés képzeletében csatába induló nyulak és rókák működnek, mint szimbólumok, és ahogy egy jól sikerült stencil, alkalmasak arra, hogy ennél sokkal bonyolultabb vitákat indítsanak el.

Micsoda hülyeségeket írtam!

Egy stenciltől pedig egyáltalán nem várjuk el, hogy belső ellentmondásoktól mentes, vagy akár logikailag támadhatatlan legyen. Nem is arra való.

Ezzel együtt a kérdés jogosan merül fel, hogyan jut el egy 2008-ban még ifjúkonzervatív kiáltványt író szerző 1968, a szituacionalizmus, és a radikális környezetvédelem szelleméhez. Pedig hatvannyolc a jobboldali értelmiség köreiben nagyjából Hagyó Miklós alatt van a gyalázatok szótárában.

„Megváltozott a nézőpontom. Sok minden inspirál, és vannak régi szövegeim, amire ránézek, és azt gondolom, micsoda hülyeségeket írtam.”

Azt mondja, izgalmasabb a nonkonformista gondolkodást keresni, mint állandóan azt vizsgálni, ki mennyire liberális, vagy éppen konzervatív. (Azzal együtt is, hogy a könyv számos gondolata már klasszikus konzervatív szerzőknél is megjelent.) A technológiai fejlődés szerinte ezeket a különbségeket úgyis el fogja törölni. És ez egy olyan pont, aminek mentén legalább lehet valami párbeszéd a két oldal között.

„Termékenyebb egy paradoxon, mint egy megoldott egyenlet”

– írja a könyvben. Ami egyébként idézet egy CSI-epizódból.