A Heineken bemutatja az ország legjobb csaposát

hirdetés
2014 július 16., 07:40
comments 12
ad

Kegyetlenek voltak az égiek Zamárdiban, hiszen sikerült a legpuccosabb tuc-tuc fesztivált egy óriási dagonyává transzformálni. A csütörtöki nyitónapon már nyilvánvaló volt, nem sok résztvevő fog lubickolni a tóban, pedig Budapesten ekkor még hétágra sütött a nap.

Ha fürödni nem is, sörözni és sört csapolni lehetett. A Heineken Star Serve verseny magyarországi döntőjét a nagyszínpaddal szemben, a Heineken dómban rendezték meg. A háromfordulós magyar verseny elődöntőjéről már korábban írtunk, most a legjobb öt bizonyíthatta rátermettségét a fesztiválon. Óriási lehetőség ez a csaposoknak, hiszen a tét nem kevesebb, mint képviselni hazánkat a Heineken Star Serve verseny világdöntőjén Amszterdamban.
Heineken_dómAzt gondolhatjuk, hogy sört csapolni egyszerű feladat, de a következetesen kiváló minőségű csapolás csak folyamatos gyakorlással érhető el. A Heineken Star Serve globális programja azért jött létre, hogy a csapolt sör minősége javulhasson, és bárhol is járjunk, a Heineken mindig tökéletes formában kerüljön a poharunkba. A Star Serve program keretében bártenderek ezrei sajátítják el a csapolás művészetét világszerte, és a globális versenysorozatban megmutathatják mindazt, amit tanultak. A fogyasztók így bárhol élvezhetik a tökéletesen, szakszerűen csapolt és felszolgált Heinekent.

Csontig átázva, akár azt is mondhatnám, tűkön ülve vártam az este hétre kiírt döntőt. Igyekeztem lefoglalni magam, a nagyszínpadon épp a Nervo két cicababája tekergette a lemezeket, átütő sikert azonban inkább a képzeletbeli sátramban arattak volna, nem a keverőpult mögött. Talán az időjárásnak köszönhetően nem volt tömegnyomor, a vendégek legnagyobb része igyekezett elbújni az eső elöl valamelyik fedett placcra. Szerencsére mindegy volt, hol ácsorog az ember, a rengeteg színpad ellenére mindenhol ugyanazt játszották. Jó példa erre a nyár legfelkapotabb Calvin Harris slágere, melyet 5 különböző pop-house remixben sikerült elkapnom három órán belül. (Jó, tudom, hogy nem lehet mindenkinek megfelelni, de ha már Magyarország legnagyobb elektronikus zenei fesztiváljáról beszélünk, illene lefedni minél több ágát a műfajnak. )
Legendás_szakállasokKözeledett a hét óra, de ekkor már olyan heringparty volt a kupolás Heineken dómban, hogy sorba kellett állni a bejutáshoz. Az üveges tekintetű nép előszeretettel vette igénybe ezt a menedéket is, hiszen kiváló rálátás nyílt a nagyszínpadra. Kis helyezkedés és furakodás után megtaláltam a helyem, a hangulatfelelős már darálta is, hogyan zajlik a verseny.

A döntőben minden versenyző 1-1 percet kapott, hogy a tökéletes csapolás öt lépését (öblítés, töltés, hablehúzás, ellenőrzés, szervírozás) követve, saját személyes varázsuk hozzáadásával kiváló csapolt sört készítsenek. Szakmai zsűri és a fesztivál vendégei választották ki a legjobbat, aki részt vehet a Heineken nemzetközi döntőjén. Míg a koktél- vagy baristaversenyek meglehetősen gyakoriak, ez az egyetlen nemzetközi verseny csaposoknak, amelyen csakis a legképzettebb bártenderek vehetnek részt.

Győztes_HaraiIstván

A versenyzők a helyükön, lássuk hát, hogyan is néz ki a gyakorlatban a kifogástalanul csapolt sör:

1.    Első lépés: öblítés, Heinekent csakis tiszta, alaposan elmosott és kiöblített pohárban lehet felszolgálni. Az öblítés a pohár hűtésére is szolgál, hiszen így lassabban melegszik fel a sör, tovább tartja az ízét.

2.    Ezután következik a töltés. Fontos, hogy miután a bártender kinyitotta a sörcsapot, 45°-os szögben csúsztassa alá a poharat, a fúvóka érintése nélkül, majd amikor majdnem megtelt a pohár, hozza függőleges helyzetbe, majd tegye félre. Ez biztosítja, hogy a sör tetején szép és kemény hab képződhessen.

3.    Ekkor jön el a harmadik lépés ideje, ami a sörhab levágását jelenti.  Fontos, hogy a hab tetejét eltávolítsuk, ettől keményebb és tartósabb lesz, illetve ez veszi el a komló kesernyés ízét is az első kortynál.  Azoknál a söröknél, amelynek nem vágtuk le a habját a buborékok sokkal nagyobbak, és ha belekortyolunk az italba, a komló kesernyés íze túl domináns lesz.

4.    Negyedik lépésben, a csaposnak ellenőriznie kell, hogy a hab mennyisége megfelelő-e; a poháron található Heineken-csillag közepéig kell érnie.

5.    Végül a felszolgálás: figyelni kell, hogy a Heineken logó a vendéggel szemben legyen, aki így a megfelelő sör-hab arányt is ellenőrizheti.

Emellett van még egy extra, ami megkülönbözteti a Star Serve pultosokat a többi bártendertől; ez pedig a „varázs”, amivel sokkal jobbá tehető egy csapolt sör. A csapos személyisége, karizmája is hozzájárul ahhoz, hogy élmény legyen minden pohár Heineken elfogyasztása.

A versenyzők pontjai a zsűri értékeléséből és a közönség hangerejéből állt össze, utóbbit egy decibelmérővel számszerűsítették. Néhány celeb is megmutatta magát, Müller Attila a zsűri soraiban tevékenykedett, kedvese, Larion Zoé a kameráknak pózolt, az Éjjel-nappal Budapest sztárjai pedig bemutatták sörcsapoló tudásukat.

nyertes_es_a_brandmanager

A szoros küzdelemben végül Harai István győzedelmeskedett, aki mostantól nem csak a budapesti Promenád bisztró egyik legmegbecsültebb csaposa, de az ország legjobbja is. Szurkoljunk együtt a magyar bártendernek, hogy sikerrel vegye  fel a versenyt jövőre, az amszterdami világbajnokságon!

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.