RTL Híradó röviden: drágul Orbán Gáspár államtitkár megszorítása

tévé
2014 július 17., 17:01
comments 65

A médiaháború mai csatájában sok vér folyt. Mint megtudtuk:

Lehet, hogy Orbán Viktor mobilját lopták el

A lagziról. Ami már csak azért is furcsa, mert a miniszterelnöknek elvileg nincs is mobilja.

Hiányos Sonkodi vagyonnyilatkozata

Az RTL Klub megkereste, azt mondta, a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. felügyelőbizottságának elnökségéről lemondott. A cég azt mondta, erről nem tud, majd nem sokkal később közölte, hogy Sonkodi július 9-én lemondott a tagságáról.

Kisebb állam = nagyobb állam

Majdnem 100 helyettes államtitkára van a III. Orbán-kormánynak, míg Bajnai idején is csak 85 volt.

antonia mobilparkol

A csatorna arról is mesélt, hogy az LMP a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. összes szerződését kikéri, hogy tisztázzák, mi került az új rendszerben 1 milliárd forintba, és mire használja az állami cég a több 100 millió forintos bevételeit.

rtl gáspár

Mindenről beszámoltak, ami kedd óta történt.

szellő megszorít

Erről itt lehet olvasni.

Eat this, kormány!

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.