Putyin orosz elnök megint átlépett egy olyan határt, amit civilizált ember nem szokott. Ami a minden bizonnyal orosz segítséggel és minden bizonnyal véletlenül lelőtt maláj repülőgép holttesteivel történik, az maga a barbárság. Értjük persze, hogy Oroszország érdeke azt követeli, hogy ne lehessen normális vizsgálatot végezni az ügyben, de ettől még elemi civilizációs norma volna, hogy a halottaknak megadják a kötelező tiszteletet. Mivel és meddig indokolható még, hogy egy ilyen figurához dörgölőzzön a mi kormányunk?

A hétvégén tömegesen jöttek az egymástól független beszámolók, amelyek egytől-egyig azt mutatták, hogy a maláj gépen elpusztult emberek holttesteit, szétszóródott testrészeit napokig a mezőn hagyták, majd sebtiben összeszedték és néhány hűtetlennek tűnő vagonba zsúfolták. A pályaudvaron, ahol a vagonok vasárnap állomásoztak, rendkívüli bűz terjengett, miközben a holttesteket senki sem őrizte (az őrök csak az EBESZ vizsgálóbizottságának látogatása idejére jelentek meg). Az oroszpárti lázadók terve szemmel láthatóan kimerül abban, hogy távol tartják a nyugati megfigyelőket a holttestektől.

Nyilvánvaló persze, hogy nem rajtuk múlik, hogy mi is történik majd.

Aki egy kicsit is közelebbről követte az ukrán válság eseményeit, annak nem sok kétsége lehet afelől, hogy a kelet-ukrajnai szakadárokat Moszkva pénzeli, fegyverzi és irányítja. A helyi erők ilyen súlyú kérdésekben nem dönthetnek, és most is arra várnak, hogy megkapják az ukázt. Az azonban egész hétvégén nem érkezett meg.

A Kremlben ugyanis óriási a zavarodottság. A maláj gép szándékolatlan lelövése teljesen felborította a számításaikat. A kelet-ukrajnai harcok elsősorban az orosz érdekek legitimizációjáért folytak. Azért, hogy elfogadtatassák a világgal, és elsősorban Európával, hogy Moszkvának igenis joga van beleszólni Ukrajna ügyeibe. Bár nyíltan ezt soha nem ismerték el, az európai vezetők eleddig legalábbis megértőek voltak ezzel az érvvel kapcsolatban. Elfogadták a beleszólás, sőt némelyik a fegyveres beavatkozás tényét is, csak korlátozni akarták annak hatókörét és mértékét. A békés megoldás szorgalmazása ugyanis rendszerint az agresszor jogainak implicit elismerése.

A maláj gép lelövése azonban kétszeresen is megváltoztatta a képletet.

Eltűnt az a fügefalevél, amit Moszkva és az európai fővárosok használhattak, hogy cáfolják vagy további bizonyítást igénylőnek tekintsék a nyilvánvaló orosz katonai segítség meglétét. Továbbá egyik pillanatról a másikra, az ukrajnai konfliktus kézzel foghatóvá és megélhetővé vált az európai közvélemény számára is. Különösen igaz ez Hollandia esetében, amely mostantól kezdve minden EU tagországtól követelni fogja, hogy álljanak mellé a bűnösök megbüntetéséért folytatott küzdelmében. Ez mostantól nem csak az ukránok és az oroszok távoli és egzotikus küzdelme.

Érthető tehát Moszkva zavarodottsága. Amit azonban a csekista szellem méltó megtestesítője, Putyin elnök nem érzékel az az, hogy az orosz érdekek védelme nem igazolja a barbárságot a világ szemében. Az orosz államfőnek, a katyni repülőszerencsétlenséghez hasonlóan, mindent el kellett volna követnie azért, hogy az áldozatokat méltó módon kezeljék. Míg azonban akkor minden bizonnyal tiszta lelkiismerettel járhatott el, most nem ez a helyzet. Most inkább heverjenek a holttestek a mezőn szanaszét, hisz Moszkva még nem döntötte el, hogy mi is lenne jó neki.

Ez a reakció pedig sokat elmond a Kreml vezetőjének gondolkodásáról. Ráadásul úgy, hogy azt mindenki érti, és mindenki számára egyértelművé teszi, hogy milyen messze is van a számunkra fontos értékektől.

A magyar kormányfő egy éve úgy döntött, hogy az általa megálmodott keleti szél stratégiájának részeként nagyon közel vitorlázik Putyinhoz. Mi már akkor is azt gondoltuk, hogy ez egy buta, felelőtlen és rettentő káros lépés. Most azonban egy újabb szempontot kell felvetnünk: mit tesz az hazánkkal, ha egy ilyen emberrel kötünk stratégiai szövetséget? Nem csak arra gondolunk, hogy mit gondolnak majd rólunk mások, hanem arra is, hogy milyen hatással lesz ez itthon?

Mert kétségünk ne legyen, hogy a kormánypárt juttatásaiból élő véleményformálók mindent el fog követni, hogy ki- és megmagyarázzák főnökük új szövetségesének bűneit. Hogy relativizálják az embertelenséget, a barbárságot. Hogy elkenjék a felelősséget és bebizonyítsák, hogy mindenki áldozat. Hogy lépjünk tovább és nézzünk a jövőbe.

Ismerős? 1990 után pontosan ezt tette az akkor meghatározó baloldali média a kommunizmus bűneivel. Most pedig az akkor felháborodók és állítólagos szellemi utódaik teszik ezt: most éppen a putyini barbárság kapcsán.