• Eddig voltak elméletek, amelyek szerint a piacgazdaság szükségszerűen erkölcstelenné tesz.
• Most egy egyszerű dobókockás kísérlet azt látszik bizonyítani, hogy éppen a szocializmus tett tömegeket csalóvá.
• A kelet-németek túl gyakran hazudták, hogy 5-öst dobtak.

A szocializmus csalóvá tesz, és minél többet élt valaki egy szocialista rendszerben, annál hajlamosabb csalni – erre jutott egy vegyes német-amerikai kutatócsoport, akik azt vizsgálták, van-e szignifikáns különbség e téren keleti és nyugati származású németek közt.

A kísérlet első lépéseként a kutatók összeválogattak 259 berlini lakost, kelet- és nyugatnémet neveltetésűeket egyaránt. Azért éppen a német fővárosban toborztak kisérlketi nyulakat, mert feltételezésük szerint így lehetett a legjobban kizárni egyéb, a döntést befolyásoló tényezőket - az alanyok több mint két évtizede ugyanabban a városban élnek.

A kísérlet résztvevőinek dobókockával kellett negyvenszer dobniuk, és önbevallásos alapon leírniuk, hogy az egyes dobások alkalmával hány pontot szereztek. Az átlagnak így 3,50-nek kellett volna lennie, az eredmények azonban mást mutattak. A nyugatnémet tesztalanyok átlaga 3,68, míg a keletnémeteké 3,83 lett, ami azt mutatta, hogy bár mindkét csoport csalt, az utóbbiak gyakorlatilag kétszer annyira, mint az előbbiek.

A keletnémeteknél különösen gyakori volt az 5-ös dobások aránya – nyilván nem mertek eleve túl nagyot csalni.

Az is kiderült, hogy az idősebb keletnémetek hajlamosabbak voltak a csalásra azoknál, akik ugyan Kelet-Németországban, de már a Berlini Fal ledöntése után születtek. Ez utóbbiak csak 19 százalékkal voltak hajlamosabbak csalásra a nyugatnémeteknél kockadobásban. Azok a keletiek, akik 10 évnél kevesebbet éltek a szocializmusban, 28 százalékkal voltak hajlamosabbak a csalásra, míg azok, akik több mint 20 évet, azok kiemelkedően magas arányban, 65 százalékkal csaltak többet nyugati kisérlettársaiknál.

A kísérletet értékelő kutatók szerint az egyértelműen bizonyítja, hogy a szocialista politikai rezsim tartós hatással van polgárainak erkölcseire,

bár nyitva hagyják a kaput alternatív magyarázatoknak is. Például annak, hogy a csalási hajlam kialakulásában a postszocialista társadalmi egyenlőtlenségek is szerepet játszhattak, vagy hogy inkább a hiánygazdaság mindennapi tapasztalaival függenek össze.

A kelet-németek, akárcsak a többi kelet európai szocialista ország lakói, gyakran kénytelenek voltak a törvényeket megkerülve boldogulni. A kutatók azt a számunkra is ismerős példát említik, hogy az egykori DDR-ben ha egy kamionosnak tévére volt szüksége, akkor hajlamos volt egy szállítmánnyi építőanyagot ellopni, és elcserélni olyasvalakivel, aki meg egy televíziókészülékre tudta valahogy rátenni a kezét.

Az ilyen mindennapok, valamint a szocialista vezetés hazug képmutatása sokakat lökött az erkölcsi romlás felé.

A rendszer folyamatos kijátszása, az ügyeskedés pedig oda vezetett, hogy végül tömegek teljesen interiorizálták a csaló viselkedést és életmódot. A kutatók szerint bár vannak tanulmányok, amelyek amellett érvelnek, hogy éppen a piacgazdaság tesz erkölcstelenné, ők most egyértelműen bizonyították, hogy az olyan politikai-gazdasági rendszerek, mint a szocializmus, sokkal pusztítóbb hatásúak az egyén viselkedésére.

Ennek alátámasztására több, ezzel egybecsengő eredményekre jutó kutatást idéznek. Például azt, amelyik még 1999-ben megállapította, hogy néhány évvel a két országrész egyesítése után a kelet-németek lényegesen kevésbé voltak szolidárisak, mint a nyugatiak. A keletiek, miközben az állami elosztás jóval magsabb szintjét tartották kívánatosnak, sokkal kevésbé voltak hajlandóak áldozni is az ilyen jóléti intézkedésekre.