A szocializmus öl, butít és csalót is csinál belőled

TUDOMÁNY
2014 július 25., 15:07
comments 152
  • Eddig voltak elméletek, amelyek szerint a piacgazdaság szükségszerűen erkölcstelenné tesz.
  • Most egy egyszerű dobókockás kísérlet azt látszik bizonyítani, hogy éppen a szocializmus tett tömegeket csalóvá.
  • A kelet-németek túl gyakran hazudták, hogy 5-öst dobtak.

A szocializmus csalóvá tesz, és minél többet élt valaki egy szocialista rendszerben, annál hajlamosabb csalni – erre jutott egy vegyes német-amerikai kutatócsoport, akik azt vizsgálták, van-e szignifikáns különbség e téren keleti és nyugati származású németek közt.

A kísérlet első lépéseként a kutatók összeválogattak 259 berlini lakost, kelet- és nyugatnémet neveltetésűeket egyaránt. Azért éppen a német fővárosban toborztak kisérlketi nyulakat, mert feltételezésük szerint így lehetett a legjobban kizárni egyéb, a döntést befolyásoló tényezőket - az alanyok több mint két évtizede ugyanabban a városban élnek.

A kísérlet résztvevőinek dobókockával kellett negyvenszer dobniuk, és önbevallásos alapon leírniuk, hogy az egyes dobások alkalmával hány pontot szereztek. Az átlagnak így 3,50-nek kellett volna lennie, az eredmények azonban mást mutattak. A nyugatnémet tesztalanyok átlaga 3,68, míg a keletnémeteké 3,83 lett, ami azt mutatta, hogy bár mindkét csoport csalt, az utóbbiak gyakorlatilag kétszer annyira, mint az előbbiek.

A keletnémeteknél különösen gyakori volt az 5-ös dobások aránya – nyilván nem mertek eleve túl nagyot csalni.

Az is kiderült, hogy az idősebb keletnémetek hajlamosabbak voltak a csalásra azoknál, akik ugyan Kelet-Németországban, de már a Berlini Fal ledöntése után születtek. Ez utóbbiak csak 19 százalékkal voltak hajlamosabbak csalásra a nyugatnémeteknél kockadobásban. Azok a keletiek, akik 10 évnél kevesebbet éltek a szocializmusban, 28 százalékkal voltak hajlamosabbak a csalásra, míg azok, akik több mint 20 évet, azok kiemelkedően magas arányban, 65 százalékkal csaltak többet nyugati kisérlettársaiknál.

A kísérletet értékelő kutatók szerint az egyértelműen bizonyítja, hogy a szocialista politikai rezsim tartós hatással van polgárainak erkölcseire,

bár nyitva hagyják a kaput alternatív magyarázatoknak is. Például annak, hogy a csalási hajlam kialakulásában a postszocialista társadalmi egyenlőtlenségek is szerepet játszhattak, vagy hogy inkább a hiánygazdaság mindennapi tapasztalaival függenek össze.

A kelet-németek, akárcsak a többi kelet európai szocialista ország lakói, gyakran kénytelenek voltak a törvényeket megkerülve boldogulni. A kutatók azt a számunkra is ismerős példát említik, hogy az egykori DDR-ben ha egy kamionosnak tévére volt szüksége, akkor hajlamos volt egy szállítmánnyi építőanyagot ellopni, és elcserélni olyasvalakivel, aki meg egy televíziókészülékre tudta valahogy rátenni a kezét.

Az ilyen mindennapok, valamint a szocialista vezetés hazug képmutatása sokakat lökött az erkölcsi romlás felé.

A rendszer folyamatos kijátszása, az ügyeskedés pedig oda vezetett, hogy végül tömegek teljesen interiorizálták a csaló viselkedést és életmódot. A kutatók szerint bár vannak tanulmányok, amelyek amellett érvelnek, hogy éppen a piacgazdaság tesz erkölcstelenné, ők most egyértelműen bizonyították, hogy az olyan politikai-gazdasági rendszerek, mint a szocializmus, sokkal pusztítóbb hatásúak az egyén viselkedésére.

Ennek alátámasztására több, ezzel egybecsengő eredményekre jutó kutatást idéznek. Például azt, amelyik még 1999-ben megállapította, hogy néhány évvel a két országrész egyesítése után a kelet-németek lényegesen kevésbé voltak szolidárisak, mint a nyugatiak. A keletiek, miközben az állami elosztás jóval magsabb szintjét tartották kívánatosnak, sokkal kevésbé voltak hajlandóak áldozni is az ilyen jóléti intézkedésekre.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.