Nem a Hamasz rabolta el az izraeli fiúkat

Az izraeli rendőrség nemzetközi szóvivője pénteken a BBC újságírójának azt mondta, hogy

nem a Hamasz parancsára öltek meg három izraeli tinédzsert júniusban.

A két 16 és egy 19 éves fiút Ciszjordániában rabolták el, holttestüket Hebron közelében találták meg. A nyomozás elején képbe került gyanúsítottak korábban áttételesen együttműködtek a Hamassszal, azonban a nyomozás alatt az izraeli rendőrök arra jutottak, hogy az elkövetők egyeztetés nélkül, egyedül, nem a Hamasz parancsára követték el a gyilkosságokat.

Ez azért nagyon fontos körülmény, mert Benjamin Netanyjahu izraeli miniszterelnök az eset után bejelentette, hogy a "Hamasz a felelős, és a Hamasz megfizet ezért".

A háború a Hamasz ellenőrizte Gáza és Izrael között ugyan nem közvetlenül a fiúk meggyilkolása miatt tört ki, de ez a bűntény gerjesztette a végletekig a feszültséget. Az izraeli hajtóvadászat a tettesek ellen több száz ember letartóztatásához, házak ledózerolásához vezetett, majd zsidó szélsőségesek megkínoztak és megöltek egy arab tizenéves fiút, végül pedig a Hamasz területéről rakétákkal kezdték lőni Izraelt, amire bombázás volt a válasz. (dailydot)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.