Látszólag nem mondott semmi újat a miniszterelnök az ún. tusványosi rendezvényen. Az elmúlt évek kormányzati intézkedéseit tekintve nem igazán hat az újdonság erejével, hogy Orbán Viktor nem hisz abban, hogy a demokratikusan megszerzett kétharmad akaratát bármilyen ún. liberális szabadságjog, például a sajtószabadság vagy a szólásszabadság korlátozhatná. A hatalom persze dönthet úgy, hogy ezeket mintegy kegyként részben vagy egészében érvényesülni engedi, de ez egy döntés és nem valamifajta automatizmus. Mint ahogy az sem lehet meglepetés, hogy a kormányfő számára a külföldiek által finanszírozott közéleti és gazdasági tevékenység - függetlenül annak céljától, eszközeitől és eredményeitől - egyszerűen gyanús, bizonyos esetekben pedig egyenesen nem kívánatos. Az elmúlt négy évben pontosan ezen elvek mentén épült ki az új rendszer.

Orbán Viktor szavai azonban mégis mérföldkövet jelentenek.

Egyrészt utólag igazat adott azoknak, akik azzal vádolták, hogy az egyéni szabadságjogok csorbításán dolgozik, vagy hogy a külföldieket kívánja hátrányos helyzetbe hozni.

Ezzel egyben teljes hülyét csinált mindazokból, akik saját hitelességüket áldozták fel azért, hogy a kormányfőt e támadásokkal szemben megvédjék. A kormánypárti médiától, a lojális művészeken, kamarai vezetőkön és professzori körön át, egészen a magyar nagyköveti karig eddig mindenkinek azt kellett szajkóznia, hogy ez a vád csak ármány és hazugság. Pedig nem, és ezt maga a tettes ismerte el.

Másrészt a kormányfő felrúgott egy nagyon fontos tabut. A demokrácia és a liberális demokrácia a magyar köznyelvben szinonim kifejezések. Ez még a rendszerváltozás korában alakult így, és jó okkal. A szókapcsolat ugyanis azt hivatott kifejezni, hogy a többség nem visz mindent, azaz a demokrácia nem abszolút, hanem bizonyos, történelmi okokból liberálisnak nevezett alapjogokat az állam a többség akarata nélkül, sőt, akár annak ellenében is garantál. Azzal, hogy a liberális demokráciát idejét múltnak nevezte, majd a munka alapú államot (ami, bár nem tudni mit jelent, nem igazán úgy hangzik, mintha bármi köze lenne jogokhoz vagy demokráciához) helyezte a piedesztálra,

egy csapásra legitimált egy csomó antidemokratikus gondolatot.

Szerintünk ez egyszerűen túl sok lesz a magyar felső középosztály eddig csendben lojális részének. Nem azokra gondolunk, akiknek lelki szükséglet, hogy egy “főnök”-nek csápolhassanak. Nyilván nem is azokra, akiknek korábban is teljesen elegük volt Orbán Viktorból. Hanem arra a néhány százezer emberre, akik nagyon haragudtak a kommunista rendszerre, akiknek nagyon tetszett a 1998 és 2002 közötti Fidesz, akikben azonnal felment a pumpa, ha Gyurcsány Ferenc megjelent a képernyőn, de akik 2014-ben már csak a legkisebb rossz elve alapján szavaztak Orbán Viktorra. Rá szavaztak, de már nem nagyon védték a munkahelyükön, a baráti körükben.

És már nem is fogják többet. Hisz miért is állnának ki a saját környezetükben egy olyan politikusért, aki egyetlen beszédével a szemétdombra hajítja a mellette vitatkozók összes hitelességét? Ráadásul ezek az emberek hisznek a demokráciában, még ha nem is feltétlenül szeretik a liberális jelzőt. Sokan közülük nemzetiként definiálják magukat, de ha mintát keresnek, Nyugatra tekintenek. Szemben a megdöbbentő tájékozatlanságról (vagy csak gátlástalanságról) tanúbizonyságot tevő miniszterelnökkel, ők legalábbis sejtik, hogy a kínaik, az indiaiak, az oroszok és a törökök egytől egyig nyugatiak lennének, ha tehetnék. Továbbá nekik igenis jelent valamit a szabadság, mert szemben az ország lényegesen szegényebb alsó 70 százalékával, van mit veszíteniük.

Néhány százezer szavazó persze nem a világ, főleg hogy ez az exodus nem egyik pillanatról a másikra történik majd. A jelenlegi belpolitikai helyzetben Orbán Viktor megengedheti magának, hogy elveszítse ezeket a támogatókat, különösen annak fényében, hogy ugyanők valószínűleg négy éve is elbizonytalanodtak, hogy aztán végül ismét a kétharmad mellé tegyék az ikszet.

Ugyanakkor e réteg nélkül nem nagyon lehet sikeresen kormányozni.

Bár szavazatuk éppen annyit ér, mint bárki másé, az állam működésében megkerülhetetlen szerepük van. Ők a minisztériumi és önkormányzati tisztviselők, az orvosok, a tapasztaltabb tanárok, az állami vállalatok és a hatóságok középvezetői. Ha ők Orbán Viktor új, semennyire nem liberális, ki tudja milyen demokratikus, ámde nagyon munka alapú államának csendes, de meggyőződéses kerékkötői lesznek, akkor álmodhat a miniszterelnök bármit, azok csak papíron fognak megvalósulni, a gyakorlatban biztosan nem.

Ha pedig elmarad a beígért kormányzati siker, akkor nem lesz miből tovább csökkenteni rezsit, és akkor bizony vége a dalnak. Nem tudjuk, hogy e gondolatmenet mely részét nem látja vagy nem hiszi a kormányfő, de az biztos, hogy hübriszből vagy számításból, de olyan útra tévedt, amiből nem sok jó fog kisülni – neki sem.