A vádlottak padján ülnek Kambodzsa Biszku Bélái

Terrorizmus
2014 július 30., 08:21
comments 8

Népirtás vádjával újabb per kezdődött Kambodzsában a vörös khmer rezsim két utolsó, még életben lévő vezetője ellen. A vádlottak padján a 87 éves Nuon Chea, a néhai diktátor, Pol Pot jobbkeze és a 82 éves Khieu Samphan volt államfő ül.

photo_camera Khieu Samphan (Fotó: Mark Peters / ECCC / AFP)

A két egykori politikai vezető ellen 2011 óta folyik egy másik eljárás is emberiesség elleni bűncselekmény, azon belül az erőszakos kitelepítések miatt. Az utóbbi perben jövő héten, augusztus 7-én várható ítélet. Az ENSZ égisze (via MTI – a szerk.) alatt működő phnompeni bíróság ezúttal a csam muzulmán kisebbség meg a vietnami lakosság tömeges mészárlásának, és a buddhista szerzetesek üldözésének ügyét vizsgálja.

A becslések szerint az 1975 és 1979 között uralmon lévő rezsim 20 ezer vietnamit és az akkor 700 ezres csam kisebbség 100-500 ezer tagját ölte meg. A perben most először vizsgálják a diktatúra évei alatt elkövetett nemi erőszakot és kényszerházasságokat is.

A mai meghallgatáson egészségügyi okokra hivatkozva nem jelent meg Nuon Chea. Lars Olsen, a kambodzsai ENSZ-törvényszék szóvivője szerint a most indult per 2016-ig is eltarthat.

A vörös khmerek uralma alatt a délkelet-ázsiai országban legalább 1,7 millióan haltak meg kínzás, gyilkosság, kényszermunka vagy éhínség miatt.

A kambodzsai kormány 1997-ben kérte az ENSZ segítségét a volt vörös khmer vezetők bíróság elé állításához. Phnompen 2003-ban kötött megállapodást a világszervezettel arról, hogy közösen hozzák létre az illetékes törvényszéket. 2006-ban végül felállították a fővárosban a Kambodzsai Törvényszékek Rendkívüli Kamaráit (ECCC).

Az ENSZ-törvényszék fennállása óta eddig csak egyetlen embert ítéltek el a vörös khmerek rémuralmával kapcsolatban: a hírhedt S-21 kínzóközpont vezetőjét, Kaing Guek Eavot, aki 2012 februárjában életfogytig tartó börtönbüntetést kapott.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.