Sokak számára kevés ellenállhatatlanabb dolog van, mint mások szexuális életét feltárni és kibeszélni, a szaftos részleteket borzongva vagy kajánul kitárgyalni. Persze undorító, nincs ebben vita azok között sem, akik örömmel vájkálnak mások hálószoba-titkaiban, de hát az adott eset mindig más. Hát mi közünk hozzá, de azért nagyjából mindenki képben van. Melyik celeb és politikus kivel hogyan és hányszor, hmm?

Még sokkal izgalmasabb a dolog, ha valami szokatlan is van a történetben: házas, vagy azonos nemű, esetleg nagyon eltérő korú vagy megjelenésű partner. Ezek a történetek állandó beszédtémát szolgáltatnak, pedig tulajdonképpen általában semmi közünk hozzá. Valamiért azért mégis elolvassuk, megbeszéljük, megosztjuk, csámcsogunk rajta, sőt nem egyszer el is ítéljük a szereplőket. Morális alapállás, hogyne.

Miért nem képesek leszállni ezek az emberek a buzirollerről?

A Pride előtt, de még utána is hetekig újra ment a buzizás a sajtóban, társaságban, Facebook-csoportban. Ez volt az a pont ahol a minket régóta foglalkoztató kérdés, hogy mi ez a nagy ítélkezés szexuális ügyekben, halaszthatatlan választ követelve zakatolt a fejünkben. Kik és miért ítélkeznek? Sok magát konzervatívnak, kereszténynek valló büszkeségét demonstrálni "kénytelen" heteró úgy láttuk, képtelen megunni a nem, nem elítélő (dehogy!), "csak" az ilyenfajta magatartást helytelenítő véleménye hangoztatását. Így volt ez tavaly, tavalyelőtt és idén is. Leiratkoztunk a Konzervatóriumról, a Mandinerről, ki- és hátraléptünk egy Facebook-csoportból.

Nem bírtunk rájönni, miért is olyan ellenállhatatlanul izgalmas más emberek vonzalmait, szexuális szokásait kibeszélni, elítélni, természetellenesnek vagy még rosszabbnak nevezni. Miért foglalkoztat ennyi embert mindez? Miért ilyen hevesen? A saját erkölcsi mércénket miért akarjuk kötelező érvényűvé tenni?

Nem a vallás a hunyó

Aztán mikor már azt hittük sosem tudjuk meg mi a válasz, ráakadtunk az Atlantic cikkére. Ebben több kutatás eredményeit összegezve azt olvastuk: nem a vallás, nem a konzervativizmus, hanem a patriarchális szemlélet az, ami közös ezekben az emberekben, akik számára elfogadhatatlan minden, a hagyományos, házasságra és utódnemzésre épülő modelltől való eltérés.

És tényleg, a homoszexualitást ellenző, a házasságot (vagy inkább látszatát) tűzzel-vassal védő országok többsége nem épp liberális állam.

Ha belegondolunk, végülis pofonegyszerű. A monogámia, a csakis házasságban elfogadható (és különnemű párok között élt) szexuális élet csak akkor elengedhetetlenül fontos, ha a család megélhetését kizárólag, vagy főleg az apa teremti meg. Egy ilyen viszonyrendszerben a szabados szexuális élet veszélyes. Veszélyes az anyákra, akik rettegnek, hogy kenyérkereső nélkül maradva nem tudják eltartani magukat és a gyermekeiket, és hát persze az apák sem szeretnék a kakukkfiókákat nevelését is magukra vállalni. A partnercsere lehetősége pedig ijesztő, hiszen időről-időre megmérettetést jelentene.

A nem konvencionális szexuális életet élők elítélésének ezek alapján semmi köze a morálhoz, vagy a vallásos meggyőződéshez, az legfeljebb csak igazolása mindennek. Sőt, ahhoz sem kötődik a jelenség, hogy a szex ma már egyáltalán nem szükségszerűen vezet gyermekáldáshoz. Összefügg viszont a férfiak és a nők kereseti viszonyaival, vagyoni helyzetével, a családban kialakult erőviszonyokkal, nemi szerepekkel.

A családban a "hagyományos szerepek" idealizálása ugyanide vezethető vissza. A dolgozó nő "réme" lebeg a férfi felett, aki szeretné, ha a felesége tőle és csak tőle függő ember lenne, és ugyanez rémkép lebeg a nő előtt aki attól tart, hogy ha "emanciplálódik", vége a világának.

Holott az egyéni sokszínűség elvileg bőven hagy lehetőséget mindannyiunk számára, hogy nemünktől függetlenül, belső hangunknak engedve olyan utat járjunk, amilyet szeretnénk, legyen az háztartásbelié, vagy a vállalatvezetőé.

Hajrá a lotyók és buzik ellen

Sokan lotyónak tartják azokat a nőket, akik - szerintük- túl gyakran váltogatják a partnereiket. Miért? Egyszerűen önigazolás: védik a saját és az utódaik érdekeit. A "nem megfelelő módon" élők úgy érzik, veszélyeztetik az általuk vallott egyedüli helyesnek és mindenkit boldogítónak tekintett hagyományos - patriarchális - értékrendet, amelyben nincs "ingyenszex", szabad szerelem, itt-ott elpottyantott utód. Ugyanis egy ilyen kevésbé egyértelmű helyzetben a hagyományos nemi szerepek szerint élő nők férfi nélkül nem tudnák biztosítani a megélhetésüket, a férfiaknak pedig ki kellene venni a részüket az otthoni feladatokból, a gyerekekkel meg úristen, mi történne, ha mindkét szülőjük képes lenne felnevelni őket. Innen jön nemcsak a mások pasiját elhappoló cédák, de a vörös ruhás nők iránti megvetés, sőt, túl szexi profilképet villantók utálata is.

Hogy vajon tényleg ezért érzik-e veszélyesnek sokan az LMBTQ embereket a konzervatív értékrendre, az továbbra is rejtély. Talán csak félnek, hogy ha megszokott szerepek és szabályok már nem lesznek érvényesek, ők egy új helyzetben nem lennének versenyképesek. Ha a partnerek közötti kapcsolat nem egyforma, standardizált, akkor úgy érzik, ők egy ilyen, nem egyetlen életre szóló választásra épülő rendszerben bizony hoppon maradnának.

További nőkkel kapcsolatos híreket, érdekességeket találsz a feminfo facebook oldalán. Tetszik?