Még ilyet, pont akkor romlott el az izraeli nagykövet fejhallgatója, amikor John Kerry lehallgatásáról kérdezték

külföld
2014 augusztus 06., 13:17

A német Spiegel augusztus 3-i számában írt arról, hogy az izraeli Moszad többször is lehallgatta John Kerry amerikai külügyminisztert a legutóbbi, amúgy sikertelen közel-keleti béketárgyalások során.

A Spiegel szerint Kerryt egy másik titkosszolgálat is lehallgatta, de azt nem tudták megmondani, hogy az nyugati, közel-keleti vagy keleti volt-e.

A kémbotrány megkeserítette az amerikai-izraeli kapcsolatokat, amik pénteken még annyira rendben voltak, hogy az amerikai törvényhozás 225 millió dolláros segélycsomagot szavazott meg - a pénzt Izrael a vaskupola darabja egymilliós rakétáinak újratöltésére és továbbfejlesztésére használhatná.

Az MSNBC riportere, Andrea Mitchell erről a csomagról beszélgetett Izrael volt amerikai nagykövetével, Michael Orennel, amikor váratlanul nekiszegezte a kémes kérdést.

Oren hirtelen csak pislogni tudott, aztán, csodák csodájára

nem hallotta a kérdést.

Filmen még jobb:

(Via HuffPo. A cikk írásában holland-magyar gyakornokunk, Monty Aal segített.)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.