Ú, basszus, mi is a kapukódunk? 39, kulcs, igen, eddig oké. De a kód... Hetvenvalamennyi... Hogy is? Ja igen! Az olajválság előtt két évvel meg utána két évvel. Az olajválság 73, szóval a kód 7175.

Benn is vagyok. Óriási.

Az olajválságos asszociáció kitalálása előtt volt, hogy 5-6 percet is szenvedtem a kapunk előtt, végül pedig telefonos segítségkéréssel koronáztam meg a szégyenemet. Az előző albérletünk kapukódjával sem volt könnyebb, az 2433 volt. Ezt is csak azzal a mesével tudtam megjegyezni, hogy olyan, mintha a 2-3-4-et akarnám beütni sorban, de kifelejtem a hármast, aztán azzal próbálom korrigálni a hibám, hogy a négyes után kétszer ütöm be a kihagyott számot.

Most megint költözünk, és nagyon remélem, hogy a kapu nem kódos, hanem csippantós lesz.

Ugyanez van a telefonszámokkal.

- Na figyelj, Zsolt, akkor mondom. Vodás vagyok, szóval hetvenes...
- Igen.
- 465.
- Négy, hat... Bocs, mennyi volt?
- Öt.
- Ja igen. 465...
- 465832929.
- Várj, várj, várj, négy... Mennyi?
- Hatvanöt, nyolcvanhárom...

Nem is írom tovább, legyen elég annyi, hogy minden telefonszám-diktálás számomra

megannyi kis passió.

De az évszámok meg közben egészen jól mennek.

A szerkesztőségben többen vagyunk így ezzel, a PIN-kódjainkat sem tudjuk fejből elmondani, csak az alakot ismerjük, amit a számpadon rajzol ki a négy szám.

Másoknak nem a számokkal van bajuk: Herczeg Márknak a települések helyzetének meghatározása megy nehezen, Botos Tamás és Király András a nevek arcokhoz társításával küszködnek, Bede Mártonnak pedig a sportolók és a panamai strandok neveivel van egyre több problémája, pedig állítása szerint régebben mindenre tök jól emlékezett. A múltkor meg nagyon sokáig nem jutott eszébe az a szó, hogy

bogrács.

Mindezt úgy, hogy egyikünknek sincs komoly baja a memóriájával, csak simán máshogy működik az agyunk. Az emlékezetkutatásnak is ez az egyik legnagyobb problémája: eddig nem igazán sikerült olyan modellt találni, ami megfelelően ábrázolni tudná az emberi agy információfeldolgozásának és emlékezési technikáinak bonyolultságát.

Én az agyam számsorokkal szembeni ellenállását azzal magyarázom, hogy

a legtöbb számsor hülyeség.

Nem vagyok diszkalkuliás, jó voltam matekból, számolni is tudok. Ha látom, hogy 8 bögre van az asztalon, azt meg tudom jegyezni. A számokat arra találták ki, hogy dolgokat lehessen meg- ki- és összeszámolni, nem arra, hogy különféle biztonsági azonosító kódokat alkossanak belőlük, így keserítve meg emberek millióinak életét. Utóbbi formában számként semmi értelmük nincsen, ha valakinek 1241 a PIN-kódja, annak a számnak nincs semmi köze a tatárjáráshoz, és nem is azt jelenti, hogy 1241 darab van valamiből. Az csak simán egy biztonsági zár, éppúgy lehetne UZTH betűkombináció vagy egy négyzet-háromszög-kör-kereszt szimbólumsor is.

A névfelejtőknek is megvannak a maguk védekezési taktikái, ebben a cikkben össze is szedtek párat.

Például azt, hogy a nevek nem fontosak. Bemutatkozik nekünk egy buliban Horváth Géza, na bumm. Arra talán emlékezni fogunk, ha Horváth Géza orra nagyobb, mint a Gellért-hegy, de az a tény, hogy a nagyorrú embert Horváth Gézának hívják, teljesen lényegtelen, hacsak nem kötünk vele hosszabb ismeretséget, de akkor meg idővel úgyis megtanuljuk a nevét. Azt is mondák a névfelejtők, hogy amikor egyszerre több embernek mutatkozunk be, az agyunk szinte teljesen kikapcsol, csak arra koncentrálunk, hogy nyújtsuk a kezünket és ismételgessük, hogy

„Csá! Sarkadi Zsolt. … Szia! Örülök. Sarkadi Zsolt. … Heló! Sarkadi Zsolt.... Szia!”

Arra meg már nem tudunk figyelni, amikor a kipontozott helyeken elhangzik, hogy

„Takács Benjámin. Heló! … Szia! Örvendek. Szabó Patrik. … Heló! Fritzbauer Zoltán. Tegnap láttalak a villamoson.”

A földrajz felejtői pedig többnyire azzal védekeznek, hogy egyszerűen nem eléggé vizuális a memóriájuk ahhoz, hogy bármelyik pillanatban elő tudjanak hívni belőle egy térképet.

Valójában ezek a képességek mind fejleszthetőek, csak az öregedés, az alkohol- és drogfogyasztás és a folyamatos alváshiány hatásai nehezen visszafordíthatóak. Számsorokra például könnyebb emlékezni, ha valamilyen történetet társítunk hozzájuk, vagy olyan számokra bontjuk őket, amiket valami másról könnyebben megjegyezhetünk. Nagyjából ilyen az olajválságos-kapukódos példám is, de több kutatás szerint akár 80 jegyű értelmetlen számsorokat is képes hosszútávon tárolni az emberi agy, ha tudja mihez kötni a számjegyeket.

Valószínűleg Bede Márton sem fogja a közeljövőben elfelejteni a bogrács szót, hiszen azzal, hogy a múltkor elfelejtette, és elmesélte nekünk, hogy elfelejtette, most meg beleírom ebbe a cikkbe, amit elolvas, mert ő ma a szerkesztő, tök sok asszociációs szálat gyűjt, ami az agyában a bogrács szóhoz vezet.

Ebben egyedülálló és – egyelőre – megismerhetetlen az emberi memória: mi nem olyan mechanikusan hívunk elő egy emléket, ahogyan egy számítógép, hanem többnyire asszociációk útján. Az agyunk állandóan működik, és akár egy illat vagy egy különleges felület megtapintása is olyan asszociációs láncreakciót indít el, amivel egyszerre több, időben és térben is elkülönülő emlékünk jöhet elő. Minél több asszociációs kapocs vezet egy emlékhez, annál egyszerűbb előhívnunk. És ugye általában minél nagyobb szerepet játszik valami az életünkben, annál több asszociációs kapocs vezet majd hozzá az agyunkban.

Ki van ez találva nagyon királyul.

Persze az sem mindegy, mi és hogy kerül a rövidtávúból a hosszútávú memóriánkba. A rend kedvéért: nem csak ez a két szint van, létezik a szenzoros emlékezet is, de az nagyon-nagyon rövid távú és korlátozott a kapacitása, csak arra jó, hogy emlékezzünk arra, amit az előző másodpercben láttunk/hallottunk/érintettünk/ízleltünk/szagoltunk. A rövid távú, más néven munkamemória ennél hosszabb távú, de ennek is korlátozott a kapacitása. Nagyrészt ezzel tudunk követni egy mindennapi beszélgetést. Innen kerülnek át az emlékek a hosszú távú memóriába, ami már elméletileg korlátlan kapacitású.

Hogy mi kerül át és pontosan hogyan, az viszont egyelőre még mindig kicsit homályos a tudomány számára. Nekem például az esetek többségében nem kerül át a hosszú távú memóriámba egy lediktált számsor, Király és Botos pedig az arcokkal és a nevekkel küszködnek a két memóriaszint határán. Sőt sok információt már akkor elveszítünk, amikor még csak a szenzoros memória szintjén jár.

Az emlékezetkutatás egyelőre annak az okait keresi, hogy miért ennyire különböző ez az egyes embereknél. Odáig már eljutottak a tudósok, hogy ez a háromszintű memóriamodell valószínűleg túlzottan leegyszerűsítő. A hetvenes évek elején Alan Baddeley és Graham Hitch három komponensre bontotta a munkamemóriát. Szerintük létezik

• a fonológiai hurok, ami a beszédalapú információ megtartásáért felel. Ezen belül van a fonológiai tár és az artikulációs hurok. Előbbi pár másodpercre megtartja az információt, utóbbi pedig ismétléssel megtartja.
• a téri vizuális munkamemória, ami a vizuális információk tárolásáért felel.
• A legjobb nevű komponens pedig a központi végrehajtó, ami koherens epizódokká rendezi, amit a másik kettő tárol, és a koncentrációt is ez irányítja. A legújabb nézetek szerint viszont ez a komponens egyben nem is létezik, inkább több különálló irányító komponens van, és ezek működése is részben elérő lehet az egyes embereknél.

Összefoglalva tehát nagyon keveset tudunk a memóriánkról, de amit tudunk, az nagyon izgalmas. Hogy az emlékezőtehetség fejleszthető, az egészen biztos. Fejlessze ön is, amikor csak teheti. Fejlesztem én is, a cikk eljén kitaláltam egy PIN-kódot, amit most újra ide fogok írni anélkül, hogy visszalapoznék.

1241

GYŐZELEM!