Az élet apró örömei gyakran nem hullanak csak úgy az ölünkbe, mint az ölünkbe hulló dolgok (pl.: macska).

Gyakran kevés körültekinteni, vagy mélyebben belegondolni a mindennapi tevékenységeink mögött rejlő csodák csodálatosságába. Van, hogy az örömért el kell hagyni a házat és elindulni megkeresni, mint azokat a dolgokat, amikhez el kell hagyni a házat és elindulni megkeresni őket (pl.: macska).

Ilyesféle öröm a céltalan buszozás öröme is.

A buszozás általában

A buszozást, mint a tömegközlekedés egy válfaját nagyon ritkán azonosítjuk a céltalanság fogalmával, a céltalanságot pedig ritkán az öröm fogalmával, holott a céltalanságban ott a szabadság, a szabadság pedig - tessenek megkérdezni bárkit - bugyogó örömforrás.

Eddig a gondolatmenetünk ímmel-ámmal rendben is van, csakhogy a tömegközlekedés és a buszozás során az emberből virsli lesz.

Virsli.

Büdös, zsíros, nedves húsrúd. Majdhogy légmentesen lezárva. És akkor ott vannak az ellenőrök, az első ajtós felszállás, a busz lekésése, a hideg, a meleg, az anyád.

Ez az a fajta buszozás, aminek célja van. A-ból B-be jutni C időtartam alatt, hogy D-ben E-vel (és az ékezetekkel) találkozzunk, hogy a mondatvégi írásjelért dolgozzunk.

Na, most képzeljék el, hogy A-ból igazából A-ba akarunk eljutni (igazából nem is akarunk, ígyis-úgyis eljutunk), eközben legfeljebb Z-vel találkozunk, aki a buszt vezeti. Teljesen mindegy mikor, sőt teljesen mindegy, hogy milyen időben.

A céltalan busz

A recept végtelenül egyszerű, csak a hozzávalókat kell megfelelően összeválogatni.

Először is célszerű olyan járatot választanunk, amelynek végállomása megegyezik célállomásával, továbbá egy olyan napszakaszt, amikor a kutya sem (vagy csak kutyák) utaznak az adott járművön. A kora esti órák erre tökéletesen alkalmasak: a többség már hazaért a munkából, a gyerekek haza az iskolából, az idősek pedig a piacról/vérvételről. Ha szerencsések vagyunk, még egy csodálatos naplementét is kifoghatunk!

Tudom, hogy nem könnyű olyan járatot találni, mint például a rákosszentmihályi sínek mellől, a felüljáró alól negyedóránként induló 92-es, aminek útvonalát meg is örökítette valaki, aki, ha nem is feltétlenül a céltalan buszozás rajongója, de legalább ennyire odavan a Ikarus 260-asok anyósüléséről videózásáért és a Jean Michel Jarre-ian elgondolkodtató elektronikus zenéért:

De példának ott van még a csodálatos, Budafok felé tartó 150-es, a maga eszméletlen domborzati kihívásokkal megáldott megállóival és valahol az út során egy gyönyörű rálátással Budapestre.

Budapest határain kívül robogó buszokról sajnos nem tudok nyilatkozni. Inkább vonatozzatok.

Buszhizmus

A fentebb már ecsetelt receptet - a céltalan utazás receptjét - hintsük meg mondjuk zenehallgatással (olyan fülbe-agyig-bedugós módon, hogy semmi mást ne halljunk), és kortyoljunk mellé egy 2009-es, késői érlelésű, édes Badacsonyi Olaszrizlinget. Engedjünk el mindent és bízzuk rá magunkat a sofőrre, aki ezúttal egy néma taxis, aki egyáltalán nem siet sehova, és nem keres felesleges kitérőket - mi pedig végül is csak azt a drágalátos bérletünket fogyasztjuk le, mint részeg a pultnál a sörkuponját (ilyen dolog egyébként nem létezik, ne keressék).

Merüljünk el a tájban, és élvezzük, ahogy az az öreg tízezer köbcentis motor masszírozza a hátunkat és tomporunkat, miközben a résnyire nyitható (és résnyire ki is nyitott) ablakon keresztül a dízeles növényillatot szállító szél simogatja arcunkat s lobogtatja hajunkat. Végállomástól végállomásig.

SOK BOLDOGSÁGOT! LEGYETEK SZERENCSÉSEK!