A cseh Lidové Noviny elemezte a hétvégén Orbán Viktor tusványosi beszédét. Az illiberálisasat. Barátunk, a Csehszlovák Kém pedig elolvasta, és most leírta nekünk, hogy pontosan miről volt szó.

Amikor egy újság címe alapján akarja nekünk valaki megmondani a tutit, mindig kényelmetlenül érzem magam. Ebédszünetben leugrottam az újságoshoz, de sajnos már visszavitték a legpatinánsabb konzervatív cseh újság hétvégi el nem adott példányait. Nem estem kétségbe, dobtam egy e-mailt a magyar származású István Léko főszerkesztőre, és néhány percen belül máris megkaptam friss-ropogós pdf fájban a az újság hétvégi példányát. Jöjjön tehát Orbán beszédének cseh konzervatív értelmezése, mert ahogy a szerző is felüti a cikket: „akár egyetértünk véleményével, akár nem, komolyan kell venni és nem apriori elutasítani.”

Roman Joch felsorolja Orbán főbb téziseit, majd közli: Tusnádfürdő után a baloldali liberálisok mindenhol a világon megőrültek. Példaként a legtekintélyesebb és legkomolyabb balliberális cseh közírót Jihi Pehét hozza fel, aki egyenesen megkérdezte olvasóitól: „Magyarország a fasizmus útjára lépett?” Pehe három fő ellenvetése Orbán politikájával szemben, hogy annak politikája nacionalista, gazdaságpolitikája szocialista, külpolitikája túlságosan oroszbarát.

A konzervatív cseh szerint Orbán roppant mód felbosszantotta a liberálisokat, mert totálisan nem veszi figyelembe mit mond a New York Times, a Guardian, a Sme vagy a Gazeta Wyborza. Végül rámutat: Orbán anyával, apával és gyerekekkel rendelkező stabil családmodellje, amely a társadalom „jóságát” (ti. bonum commune) és (az amerikai Függetlenségi Nyilatkozat „happinesse”, illetve az aristotelési eudaimonia szellemében), az egyén boldogulását jelenti, sokkal stabilabb, tökéletesebb és a liberális koncepció felett áll.

Talán a magyar miniszterelnök túl messzire megy a liberális demokrácia meghaladásában, de egyelőre semmilyen határt nem lépett át. Joch szerint Nyugat-Európa jelenlegi társadalmi és gazdasági modellje hosszabb távon fenntarthatatlan. A baloldali liberális közírók pedig ideje korán támadták meg hisztérikus módon a magyar miniszterelnököt.

Ezek után a szerző önfényezéssel folytatja, ő már 2010-ben megírta, miért fog a jelenlegi nyugati modell elbukni, megszűnni. Amennyiben az emberek több támogatást és segélyt kapnak az államtól, mint amennyit adóikból befizetnek, az ilyen rendszer hosszabbtávon működésképtelen. A szerző szerint ezt a jelenséget csak felerősíti, hogy a férfiak többé nem hajlandóak fegyverrel megvédeni társadalmukat, a nők pedig kevesebb gyereket szülnek, mint amennyi a reprodukcióhoz elegendő lenne.

Már-már azt hihetnénk, hogy a cikket a Békement rendelte meg a Lidové novinytől, de ekkor kiderül, hogy a szerző Orbántól eltérően előbb bemutatott társadalmi berendezkedést nem tekinti liberális demokráciának. Sőt, Joch ráadásul nagyon jó véleménnyel van a liberális demokráciákról és kképviselőiről, akiknek nagy tiszetelője. Ilyen például: Konrad Adenauer német kancellár, Winston Churchill angol miniszterelnök, Charles de Gaulle, francia elnök vagy a 80-as évekből Helmut Kohl német kancellár, Ronald Reagen amerikai elnök és Margaret Theacher brit miniszterelnök.

Ők képviselték a liberális demokráciát, amely akkor jogszabadságot és tudatos felelősségvállalást jelentett, ellentétben a mai világgal, amelyet a szerző szerint a támogatások és a segélyek uralnak egy olyan nyugati világban, ahol a társadalom leginkább egy éretlen kamaszhoz hasonlít, aki állandóan követelőzik: - Adj még, adj többet vagy különben sírok!

Ami ma van, az nem liberális demokrácia, hanem nyafogó-panaszkodó-váadaskodó serdülők ochlokárciája, amely hosszútávon fenntarthatatlan állíja Joch 2010-es cikke alapján.

A mai liberálisok gyávák, mert nem képesek szembenézni az érzelmeken alapuló hanyatló liberális demokráciával: amikor valamit akarok az államnak kötelessége biztosítani. Ez azonban pubertáns hozzáállás - szögezi le a szerző, aki nyilván nem a sok százmilliárdnyi közpénzből megvalósuló stadionépítésekre gondolhatott, de majd megkérdezem tőle e-mailben.

Joch szerint a nyugat egyetlen esélye, ha a jogbiztonságot, tisztességot, kötelességtudatot és felelősséget hangsúlyozza politikájában, egyébként már középtávon bukta lesz, mert ez lehet az út a európai kormányzás liberális demokrata formájának megmentésére. A baloldali liberálisoktól eltérően ezt Orbán tudja, éppen ezért próbál keresni más, alternatív megoldási lehetőségeket.
Igaz, legnagyobb valószínűséggel ugyanolyan rossz választ ad a létező problémákra, mint amely ellen szembemegy.

De Orbán legalább tudatosítja és felfogja a Nyugat válságát, amelyet a baloldali liberálisok nem hajlandóak megtenni, igaz, Orbán megoldási javaslata és terápiája rossz és éppúgy zsákutcás megoldási kísérlet.

A cseh konzervatív közíró szerint ugyanakkor Orbán rossz válasza nem menti fel a baloldali liberális politikát. Nem vitatkozik azokkal az állításokkal, amelyek Orbánt fasisztának tartják, de van egy szempont, ami alapján a liberálisok közelebb állnak a fasizmushoz, mint Orbán. Ugyanis a történelmileg legjobb formájában lévő, felelős liberális, de szociáldemokrata vagy konzervatív politika is mindig a valóság elfogadásának talaján működött, ki kell tudni mondani, hogy léteznek bizonyos törvényszerűségek, igazságok és normák, amelyet ésszel felfogunk és tudatosan betartunk. Ahogy az USA Függetlenségi Nyilatkozata is mondja: „Ezeket az igazságokat természetesnek tartjuk...”

Ugyanis az igazságot ésszel tudjuk felfogni és elfogadni, akarattal semmit nem érünk el. A fasizmus azonban az akaraton alapul, az emberi akaraton, az ember saját akaratán, amit aztán igazságnak képzelünk el. Az igazság az, amit én mondok, az igazság az, amit én akarok – csakhogy ez fasizmus. A konzervatív szerző szerint például a liberálisok a házasság formáját úgy képzelik el, ahogy ők gondolják. Tehát nem egy férfi és egy nő kötelékének gondolják a kapcsolatot, hanem például egy férfi és egy másik férfi, egy nő és egy másik nő, három férfi és öt férfi, három nő és tizenöt férfi kapcsolatának.

Ahogy a liberálisok szerint a homoszexuális kapcsolat szintén ugyanolyan normális, mint a heteroszexuális. Miért? Honnan tudjuk? – kérdi Joch, de azt már én teszem hozzá, hogy a cikk azon a hétvégén jelent meg, amikor Prague Pride is felvonult. A konzervatív szerző költői kérdésére pedig a prágaiak adták meg szombaton a választ: a 20 ezer résztvevővel szemben 20-30 konzervatív-keresztény fiatal vonult ki Szent Vencel szobra alá, Csehországban pedig küszöbön áll a törvény elfogadása, amely lehetővé teheti, hogy számos nyugat-európai országhoz hasonlóan, a cseh meleg párok is örökbe fogadhassanak és felnevelhessenek gyereket.

A hétvége eseményének hatása alól végül Joch így fejezi be cikkét: a baloldali liberálisok ahelyett, hogy Orbánt bírálnák nagy hangon, előbb saját hibáikkal, hiányosságaikkal és ellentmondásaikkal törődhetnének.

Dehogy védi Orbánt a legnagyobb konezrvatív napilap, ellenkezőleg. Ráadásul úgy tűnik, ahogy a lengyeleknél – hello, Tusk! – úgy a cseheknél is formálódik az amúgy nagyon heterogén táborban egy olyan konzervatív politikai hang, amely képes tisztán különbséget tenni etnikai nacionalizmus, fasizmus és európai értékek között.