Rákay Philip újra lángba borítja az országot

tévé
2014 augusztus 21., 11:10
comments 149

Alig több mint egy éve derült ki, hogy Rákay Philip, az M1/M2 akkori intendánsa majdnem 1 milliárd forintot kap az államtól egy „Itthon vagy – Magyarország szeretlek” programsorozatért. Egy hónappal később az is kiderült, hogy mire megy el a pénz. Rákay akkor azt mondta, hogy szeretné, ha a közmédia és a Magyar Turizmus Zrt. programja

hagyományteremtő lenne.

rákay philip és a szavak ereje

Lobogtak a nagy tüzek, szállt a birkaszőr

Az egész hétvégét kitöltő műsorfolyam aztán szerintünk egy végtelenül unalmas, pörköltről, nótáról és sportolókról szóló tét nélküli katasztrófa lett. (Hébe-hóba itt közvetítettük, ha volt mit.) Ráadásul alig érdekelt valakit: a vasárnap esti mutatókkal (ekkor gyújtották meg országszerte Szent Mihály tüzeit!) az MTVA be sem fért a hét 20 legnézettebb műsora közé.

Amikor az MSZP a parlamentben arról érdeklődött, mennyibe került mindenestül az egész show, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter azt mondta:

„Önöknek csak a költségek számítanak, nem veszik figyelembe a kezdeményezés nemes célját, a hagyományőrzést, a települések bemutatását.”

Szent Mihály tüze Egerben 2013. szeptember 29-én

A látványos kudarc ellenére novemberre Rákay lett az MTV Zrt. új vezérigazgató-helyettese.

Rákay Philip tüze 2

És most úgy néz ki, hogy a hagyomány megteremtetett, ugyanis az MTVA sajtóirodája azt mondta, hogy idén is megtartják a műsorfolyamot, aminek a beharangozója már egy ideje fut:

Hogy idén is 1 milliárd forintot kapnak-e rá, még nem tudni, az MTVA a költségekről és egyéb részletekről csak később tud nyilatkozni.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt