Kínai mozikban valós időben lehet kommentelni a filmeket a vásznon

FILM
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

Az ötlet, aminek elsőre semmi értelme nem volt. Aztán másodikra sem sok. Kínai moziban kifejezetten bátorítják a nézőket, hogy film közben telefonjaikon pötyögjenek. A kommentjeik aztán a film mellett, a vászonra vetítve jelennek meg.

Elsőnek idén júliusban Hangcsouban fordult elő, hogy egy klasszikus harcművészfilm (Qin legendája) vetítése közben egy üzenővásznat is a fővászon mellé raktak, amin folyamatosan közvetítették a nézők megjegyzéseit.

mozi

A vetítés után akadtak, akik jól szórakoztak az élményen, és olyanok is, akiket idegesítettek a zavaró kommentek.

Ez úgy fest elég volt pozitív visszajelzésnek, ugyanis a rendszert azóta elkezdték kiépíteni több pekingi, sanghaji és hancsoui moziban is.

A Qui legendája rendezője, Csen Leping szerint ezzel a technikával a rendező és a néző közelebb kerülhet egymáshoz, és például akár közvélemény-kutatásokat is lehet film közben tartani, a forgatókönyvet pedig akár módisítani is azok alapján a visszajelzések alapján, amik film közben érkeznek.

Az egyébként némileg hiú ábránd, hogy csak a filmhez érkező szakmai kommentekkel lesznek majd tele a vásznak, már az első kísérleti alkalommal is volt, aki társkeresésre használta a felületet. (Quartz)