A Facebook nem fog megmenteni a saját hülyeségedtől

  • A Facebook azzal kísérletezik, hogy jelzi az ironikus posztok előtt, hogy CSAK VICC.
  • Erre sokan felkapták a fejüket: mi van, hülyének nézik a felhasználóikat?
  • Röviden: nem, nem nézik őket hülyének, hanem pontosan tudják, hogy a felhasználók hülyék.
  • Erről viszont nemcsak a felhasználók tehetnek, a megoldást pedig nem is a Facebooktól kell várni.
  • Akit mindez részletesebben is érdekel, olvasson tovább.
  • "A paródia játék, a szatíra lecke." (Vladimir Nabokov)

Néhány napja kapták fel a hírt a techblogok, hogy a Facebook elkezdte szatíra jelzéssel megkülönböztetni a paródia/ál-híreket gyártó oldalak posztjait a news feedben, valahogy így:

satire

Illetve egyelőre csak az úgynevezett kapcsolódó linkeknél jelenik meg ez a megkülönböztetés, ott is csak a felhasználók egy részénél, és csak akkor, ha már egyszer rákattintottunk az adott oldalra. De ne vesszünk el a részletekben, a lényeg, hogy

a Facebook kísérletet tesz arra, hogy külön jelezze az ironikus tartalmakat.

A cég szerint a felhasználóktól jött a kérés, hogy valahogy jelezzék, mi a kamu, és mi nem.

Magyarázni a viccet

A hírt kommentáló posztok első hulláma persze nagyjából arról szólt, hogy a Facebook hülyének nézi a felhasználóit, és ez a hír olyan, mintha maga is valami paródiaoldalon jelent volna meg.

Pedig ennél sokkal többről van szó, még akkor is, ha a fejlesztés még elég kezdeti stádiumban van. Először nézzük meg, hogy miért nem teljesen elvetemült az ötlet.

killed

Például azért, mert bár a gúnyos kommentárokat jellemzően rutinos internetezők írták, a közönség nagy része egyáltalán nem ilyen gyakorlott. A Facebookot használó tömegek jelentős része nem tölti napjainak nagy részét az internet előtt, és nem foglalkozik túl sokat a források kritikai vizsgálatával. Ezt lehet tájékozatlanságnak is nevezni, de nem feltétlenül csak ez az oka: egyszerűen az életükben kisebb szerepe van ennek az egésznek.

Mi ez a hülyeség?

Naponta egyszer-kétszer felnéznek a Facebookra, és alapvetően jóhiszeműen rákattintanak arra, amit ismerőseik eléjük tettek. Nekik minden bizonnyal időt és bosszúságot takarít meg, ha jól láthatóan oda van írva, hogy mi az, ami CSAK VICC. (Már csak azért is, mert akkor nem járnak úgy, mint a Literally Unbelievable blog szereplői, ami elsősorban az Onion és hasonló oldalak posztjait halál komolyan megosztó emberek produkcióit gyűjti össze.)

Az Onion tökéletes posztja Ferguson-ügyben.

Ráadásul az internet már annyira trükkös dolog, hogy egyáltalán nem csak nokedlik hajlamosak eltévedni benne. Vett már át komolyan a Wasington Post is paródiahírt arról, hogy Sarah Palin republikánus politikus az al-Dzsazíra tudósítója lesz.

A leggyakoribb, és leginkább tanulságos jelenség pedig talán az, amikor az eredetileg egyértelműen, és a közönség többsége által felismert módon ironikus tartalom terjedése átlép egy bizonyos szintet, és menet közben megváltozik annak jelentése. Jöjjön ennek három példája.

Amikor a vicc életre kel

Stephen Colbert amerikai komikus-műsorvezető egy tavaszi műsorában a Washington Redskins NFL-csapat tulajdonosának rasszizmusán viccelődött. Amikor a csatorna kirakott ebből egy idézetet a Twitterre, óriási botrány kerekedett, és kampány indult, hogy töröljék Colbert műsorát. A felhasználók jelentős része úgy értette, mintha az idézet konkrétan Colberttől származott volna, mindenféle irónia nélkül. A rasszizmuson gúnyolódó Colbert ellen így végül állítólagos rasszizmusa miatt indult támadás.

joking

Olaszországban a helyi Onion írt egy posztot arról, hogy egy politikus javaslata alapján a képviselők megszavazták, hogy a választás után pozíciójukat veszítő politikusok kapjanak 134 milliárd eurós támogatást. A poszt óriási siker lett az olasz politika korrupcióján gúnyolódó felhasználók között, meg is osztották több tízezren. Első körben a poszt nyilvánvalóan a tudatosabb felhasználókhoz jutott el, akik nemcsak, hogy ismerték a paródiaoldalt, de talán azt is felismerték, hogy a javaslatot benyújtó személy kitalált, és az összeg az olasz GDP tíz százaléka. A poszt terjedése aztán átlépett egy határt, és olyanokhoz is elért, akik ezzel nem feltétlenül voltak tisztában. Ennek eredménye az lett, hogy elég sokan elhitték, a hír igaz, és számos tüntetésen lehetett találkozni olyanokkal, akik ezt a példát hozták fel a rendszer rohadásának végső bizonyítékaként. (Az eset az MIT kutatásában is szerepel, ami az összeesküvés-elméletek terjedését vizsgálja.)

És pontosan ideillik az Index Chemtrail-álinterjúja is néhány héttel ezelőttről. A lakosság permetezését bevalló pilótáról szóló paródiát 31 ezren osztották meg, amiből persze nem tudjuk, hogy hányan voltak, akik felismerték a viccet, de az biztos, hogy a szöveget teljesen komolyan átvevő Hír.ma-poszt további 15 ezer megosztás kapott. Az átlagos felhasználó dolgát az eredeti Index-poszt esetében ráadásul nehezítette, hogy egy hagyományos hírforrás anyagában kellett volna felismernie az iróniát. Az eredeti cikknél ez még fel volt tüntetve, még ha nem is mindenki számára érthető módon, az átvételnél ilyesmiről már szó sem volt.

Permetezik a lakosságot.

Több közös elem is van a három esetben, de a legfontosabb pont a kontextus átalakulása, illetve annak hiánya. Az irónia, a szatíra megértéséhez elengedhetetlen a kontextus ismerte. Egy álhír fel nem ismerése adódhat egyrészt az egyén tájékozatlanságából, de azért bőven hozzájárulhatnak az internetes környezet jellemzői. A megosztások-átvételek során a kontextus könnyen tűnik el, vagy alakul át. És olyan is van, hogy egyszerűen nem ismerjük fel a kontextust. Túl sok irányból áramlik egyszerre az információ, és amúgy is túl kevés ideig tudunk egy dologra figyelni. Ennek eredménye például az, hogy amikor megjelenik a vicces Onion-cím: “A felmérések szerint az amerikaiak többsége Szíriába küldené a Kongresszust”, akkor sokszor csak a kulcsszavakat vesszük észre, nem azt, hogy mit akar ez a szöveg mondani valójában. Aztán már ott is vagyunk a Literaly Unbelievable-n.

Ha ebből a szempontból nézzük, egyáltalán nem tűnik hülyeségnek, hogy a legfontosabb hírforrásnak számító Facebook a címkézéssel segítsen a felhasználóinak eligazodni, akár azon az áron is, hogy a menő arcokat felbosszantja ezzel.

Vannak viszont ellenérvek is.

Unod az olvasást? Nem fogod elhinni, amit a Clickhole-on találsz!

Gratulálunk, a bizottság viccesnek ítélt!

Az első rögtön egészen gyakorlati. Mi számítson Hivatalosan is Vicces Oldalnak? A szelekció most sem tökéletes, ez a poszt például felsorolja, a tréfagyárak közül kik kapnak szatíra-bilétát, és kik nem. Ha ez tényleg elkezd majd nagyban is működni, félmunkát nem lehet majd végezni, mert az azt jelentené, hogy a cetlivel el nem látott kamuoldalak máris hitelesebbnek tűnnének a jámbor felhasználók szemében. És mi lesz a nemcsak vicchíreket közlő oldalak vicchíreivel? Illetve az Upworthy-videók elé kiírják majd, hogy VIGYÁZAT, VIRÁLIS NYÁL, a Buzzfeed-listák elé pedig, hogy MEGESZI AZ AGYAD?

Erre persze lehet még azt mondani, hogy egyelőre a tesztidőszak tart. Úgyhogy tegyük fel, hogy végül megvalósul: végtelen erőforrás felhasználásával, kérlelhetetlen szigorúságú, minden nyelven beszélő, fáradhatatlan, tökéletes iróniadetektorral felszerelt robotok fésülnék át a Facebookon megosztott összes tartalmat tréfa után kutatva. Ha ez sikerülne, ami persze lehetetlennek tűnik, az is csak a probléma egy töredékét oldaná meg, miközben félelmetes lehetőségek sejlenének fel mögötte.

Van rosszabb, mint az Onion

Az interneten terjedő nem igaz dolgok halmazának ugyanis csak egy elég kis részhalmaza a paródia/irónia/szatíra. És a nem igaz dolgok által okozott szellemi kár halmazának még kisebb része, amit ezek az oldalak okoznak. Sokkal súlyosabbak a valóban kamu hírek, nem beszélve a kifejezetten szándékos dezinformációval. Elhinni egy Hírcsárda-posztot egy dolog, öntudatlanul részt venni egy szándékos hisztériakeltésben egészen más. Utóbbi pedig teljesen természetes része politikai kampányoknak és háborús konfliktusoknak is. A kamuellenes háborúban ez az igazi ellenség - és természetesen ezt sem lehet legyőzni. Ki döntené el a Facebookon, hogy mi elé tegyen politikai bullshit jelzést? Hogyan lehetne meghatározni, hogy mi az, ami már hisztéria, és mi jogos félelem? Ez már az irónia felismerésénél is sokkal ingoványosabb talaj, pedig az sem mindig könnyű.

A tartalmak felcímkézésének pedig megvan a veszélye is. Ha ez tömegesen alkalmazott eszköz lesz, akkor lesznek olyanok, akik szeretnék majd érdekeik alapján manipulálni. Engedjük el a fantáziánkat: mi van, ha a Facebook úgy akar beleszólni egy ország életébe, hogy az egyik politikai oldalról szóló híreket konzekvensen kamunak bélyegzi egy választási kampányban? Mi van, ha üzleti versenytársak számolnak le egymással úgy, hogy sikerül elérniük, az egyikükről szóló hírek ne tűnjenek hitelesnek a Facebookon?

Ez persze egyelőre messze túlgondolása a mostani helyzetnek, de azért elég a Facebook óriás pszichológiai kísérletére gondolni, hogy legalábbis a lehetőség ne tűnjön teljesen sci-finek.

A végső érv pedig a címkézéssel szemben, hogy mindent összevetve

nem a gondolkodást ösztönzi.

Nyugalom, már nem tart sokáig a cikk!

Ha ahelyett, hogy kétkedéssel fogadnánk, és esetleg több forrásból is elolvasnánk az elénk kerülő tartalmat, egyszerűen rábízzuk magunkat a Facebook értékelésére, nem sokkal jutunk előrébb. Persze a Facebook, és a segítségével terjedő oldalak üzemeltetői, ha választaniuk kell, hogy kétkedve elmélázunk egy-egy poszt felett, vagy ész nélkül osztjuk és lájkoljuk, nyilván utóbbit szeretnék inkább. Ehhez pedig kétségtelenül jobban illik a címke, mint a gondolkodás.

De akkor mi lehet a megoldás? Hogyan lehet felvenni a harcot a sokszor tényleg gátlástalan kamuiparral szemben?

Tanárnő, készültem

Egyrészt persze nem tudom. Ha tudnám, valószínűleg a startupom tetejéről ugranék fejest egy kaliforniai medencébe.

Az egyik lehetőség, hogy ha maga a közösség száll be intenzívebben a fact-checkelésbe. Ilyesmivel próbálkozik például a Grasswire nevű oldal, és hasonlóan működnek bizonyos torrentoldalak - a megosztott híreket itt nem lájkolják, vagy diszlájkolják, hanem a felhasználók ítélhetik kamunak, vagy éppen erősíthetik meg azokat. Amikor pedig egy posztot tovább osztanak, mennek tovább az értékelések is.

Nyilván ez a módszer sem tökéletes, ezt is lehet manipulálni, és értelme is csak akkor van, ha tömegesen elterjed. Ha a Facebookon lenne arra lehetőség, hogy a felhasználók ilyen módon fact-checkeljék a posztokat, és az értékelés látszana minden egyes megosztáson, az valamennyit talán segíteni a lakosság chemtrail-helyzetén.

A végső megoldás viszont aligha ez. Bármilyen eszközt is használunk, az internet akkor is megmarad kaotikus dzsungelnek tele hülyeséggel, amin magunknak kell keresztülverekednünk.

Úgyhogy minél jobban meg kell tanulni használni. Igen, úgy értem, hogy iskolában, a lehető legfiatalabb korban kezdve. Ennek egyik része digitális írástudás, ezzel a szörnyű kifejezéssel, a másik pedig, ezzel szoros összefüggésben a kritikai gondolkodás oktatása.  Ez persze nemcsak a jelenlegi magyar iskolarendszertől tűnik beláthatatlanul messzinek, máshol sem feltétlenül alap (bár vannak a világban a témában kampányoló szervezetek). Pedig előbb-utóbb muszáj lesz bevezetni, mert ha már nekünk nem volt lehetőségünk megtanulni, valakinek fel kell készítenie gyermekeinket arra, hogy ebben a környezetben

kamuhíreket megosztani az ismerőseink előtt egyre inkább olyan, mintha világgá kiabálnánk, hogy nem tudunk olvasni.

(A cikkhez felhasználtam a Guardian, a NYMag, a Washington Post, az MIT Technology Review és a Mandiner posztjait.)