HAVER EZT NEM HISZED EL!!!!!!! Rainer M. János krúja keményen beleszállt Schmidt Mária gangjébe!!!!

káosz
2014 augusztus 25., 16:41
comments 61

Az értelmiségi nehézfiúk azon pöccentek be, hogy QUEEN TERROR új honlapján totál gáz Nagy Imre-életrajz jelent meg. Úgyhogy 23 pontba szedve karcolták bele egy sajhtóközleménybe, hogy bandájuk, a Nagy Imre Alapítvány szerint mi a RÍL STÁJSZ. Idézem, de kisgyermekek, várandós anyák inkább forduljanak el.

  1. Nagy Imre édesapja nem volt pályamunkás,
  2. nem a Vörös Hadseregbe lépett be, s nem 1917-ben,
  3. 1921-es hazatérte után nem dolgozott vasmunkásként,
  4. a Vági-perben nem ítélték 2 év börtönre, így „büntetését” nem is tölthette le,
  5. nem utazott 1929-ben Berlinbe, ahol Károlyi Mihállyal sem találkozott,
  6. 1930-ban nem „emigrált” a Szovjetunióba,
  7. sohasem volt tagja a KÜB-nek,
  8. az életrajz állításával szemben pontosan ismert, mit is csinált 1936 és 1941 között (lásd Rainer-kötet)
  9. ebben az időszakban nem volt Malenkov titkára, ez perképes és rosszindulatú, bizonyíthatatlan hamisítás! Rákosi Mátyás kijelentéseinek visszhangozása, aktuális, objektív történészi véleményként való feltüntetése megkérdőjelezi az Intézet szavahihetőségét is.
  10. a Kossuth Rádió szerkesztőjeként nem volt a „vezérkar második embere”,
  11. a „Magyar Légió”-nak (?) nem volt tagja, sem kijelölt „tisztje”,
  12. 1949. június 11 -én nem hívták vissza országgyűlési elnöki tisztéből, hanem lejárt a mandátuma,
  13. nem tartott „előadást” az opportunista elhajlásról,
  14. az 1953-as kormányprogramot azért fűzik Nagy nevéhez, mert ő hirdette meg és képviselte következetesen (nem „titkolták” a közvélemény elől), az akkoriban rendkívül pozitív program érdemben és objektíven köthető hozzá. Ennek elfedése szemünkben csatlakozást jelent a Kádár-éra Nagy Imrét érintő negatív elhallgatási gyakorlatához.
  15. az 1953 júniusi és 1954 októberi határozatokat nem vonták vissza, ezért nem is követelhette „visszaállításukat”; Nagy a szóban forgó határozatoknak megfelelő, sőt azokon túllépő politikai irányvonalat követelt,
  16. 1956 október 23-ai beszédének kezdetén az „Elvtársak!” megszólítás nem volt semmiféle „jelzés” „a hatalomba való visszakerülésére” történő célzással,
  17. Fehér Lajos halálos ágyán mondott szavai (közvetítéssel) nem fedik az igazságot,
  18. 1956 október 28-án nem tárgyalt Andropovval,
  19. október 30-án nem lett tagja az MSZMP Ügyvivő Bizottságának, ilyen nem létezett,
  20. Sumilov tábornokról nincs értékelhető adat, a nyomozást a magyar Rajnai Sándor vezette,
  21. 1956 október 24-én (!) nem tartóztatták le a szovjet hatóságok, így ekkor Snagovba sem hurcolták el,
  22. Vida bíró nem „bizonyára szovjet kérésre” ítélte bűnösnek Nagy Imrét, az ügyről végig egyeztettek,
  23. az ítéletet nem 1989-ben, hanem a kivégzés napján hozták nyilvánosságra, a vád megfogalmazása nem pontos.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.