Miután Vidar Helgesen, Norvégia európai ügyekkel foglalkozó minisztere a Financial Times európai kiadásában ma reggel megjelent cikkben azt írta, Magyarország hátat fordított a nyugatnak, Orbán pedig szellemi vaskupolát épít (erről részletesen itt írtunk), Szijjártó válasza néhány óra alatt meg is született.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, leendő külügyminiszter azt mondta:
“Ha egy Európai Unión kívüli ország minisztere nyilvánosan kezdi félteni az Európai Uniót egyik tagjától, elvárható volna, hogy tiszteletben tartsa a legalapvetőbb európai értékeket. Vagyis illene tájékozódni és illene tiszteletben tartani a tényeket”
Ezzel folytatta az utóbbi időkben gyakorlatilag doktrínává nemesedett Kelet felé lapítunk, Nyugat felé rázzuk az öklünket külpolitikát. A tények tiszteletben tartása ugyanis fel sem merült akkor, amikor Oroszország egy provokatív dezinformáció alapján állította, hogy Magyarország fegyvereket szállít Ukrajnába. Egy norvég véleménycikk ellen már sokkal bátrabb a magyar külügy.
“Magyarország és a magyar emberek korábban sokat tettek egész Közép-Európa szabadságáért, a kontinens újraegyesítéséért, most pedig komoly erőfeszítéseket tesznek azért, hogy Európa visszaszerezze korábbi versenyképességét. A magyar megoldások sikeresek, korábban sokat támadott intézkedéseinket egyre több országban látjuk viszont. Ez számít, nem a homályos általánosságokon alapuló politikai nyilatkozatok”
- mondta Szijjártó.
Kommentek
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.