10 hasznos tipp és trükk: így védekezz az aljas munkahelyi hűtőszekrényrablók ellen

bűnügy
2014 szeptember 03., 06:24
comments 177

Bármennyire is szeretnénk, nem létezik egyértelmű válasz arra a kérdésre, mit kezdjünk azokkal a kollégáinkkal, akik kilopják a hűtőszekrényből, ami nem az övék. A módszerek függnek a munkahely jellegétől, a munkatársak számától, a lopások gyakoriságától, a hűtőszekrény méretétől és ezernyi más tényezőtől.

Hosszas kutatómunka, személyes interjúk és stratégiai tervezés után azonban mégis kikristályosodni látszik néhány módszer, amivel elejét lehet venni a leggusztustalanabb bűnténynek, a bajtársi lopásnak. Vagy ha már megtörtént, le lehet leplezni a tettest.

Figyelem: bár kézenfekvő ötletnek tűnhet halálos mérget tenni, illetve ipari áramot vezetni a mackósajtba, ezt a módszert nem javasoljuk. Egyesek azzal érvelnek, hogy a mackósajt nem ér fel az emberélettel, tehát a büntetés nem áll arányban a bűntettel (bár ezzel nyilván lehet vitatkozni).

10. Tegyél bele ételszínezéket!

kek_spag1

  • Előnye: Kék spagettire csak a legelvetemültebb tolvaj fanyalodik. A szakirodalom szerint működik a módszer, ráadásul utólag látszanak az elkövetőn a festéknyomok.
  • Hátránya: Kék spagettit jogos tulajdonosként sem jó érzés fogyasztani, az igazán elszánt tolvajt viszont nem biztos, hogy elriasztja.
  • Intézkedés jellege: preventív jellegű
  • Hatékonyság: 6/10

9. Szervezz konyhai járőrszolgálatot, vagy létesíts állandó őrhelyet!

torony1

  • Előnye: Folyamatos, humán kontroll, azonnali tettenérés és retorzió lehetősége.
  • Hátránya: Kivesz egy dolgozót a napi munkamenetből; éjszaka, munkaidőn kívül is őrködni kell. Az emberi őrség kijátszható, megvesztegethető.
  • Intézkedés jellege: preventív jellegű
  • Hatékonyság: 7/10

8. Szerelj a konyhába térfigyelő kamerát!

kamera1

  • Előnye: Tiszta, technokrata megoldás, eliminálja az emberi tényezőt. A kamera beszerzéshez érdemes munkahelyi gyűjtést kezdeményezni, és aki nem akar pénzzel beszállni, eleve gyanús.
  • Hátránya: Símaszkkal, kapucnival kijátszható.
  • Intézkedés jellege: egyszerre preventív és nyomozati jellegű
  • Hatékonyság: 8/10

7. Tedd az ételt lopásgátló zacskóba!

fake-mold-plastic-bags

  • Előnye: A penészmintázatú nejlonzacskó még a legelszántabb tolvajt is elrettenti.
  • Hátránya: Drága, 15 dollár 25 darab, és éppen nem kapható.
  • Intézkedés jellege: preventív jellegű
  • Hatékonyság: 8/10

6. Írj backdoor üzenetet a hűtőszekrény ajtajára ("Ne lopd el!"); címkézd fel a neveddel az ételt ("Enyém"; "Lajos sajtja")!

ajto2

  • Előnye: A tolvaj erkölcsi érzékére apellál
  • Hátránya: Mikor volt egy tolvajnak erkölcsi érzéke?
  • Intézkedés jellege: preventív jellegű
  • Hatékonyság: 3/10

5. Rejtsd az ételt barna zacskóba, az alsó fiókba, vagy más nagy kiterjedésű álca (dinnye, tök) mögé!

dinnye1

  • Előnye: A szakirodalom által ajánlott módszer.
  • Hátránya: Csak akkor működik, ha a tolvaj pszichológiai profilja alapján impulzív alkat, lusta kutakodni, vagy szereti a dinnyét (tököt).
  • Intézkedés jellege: preventív jellegű
  • Hatékonyság: 5/10

4. Fogalmazz keserű hangú köremailt, és küldd el az összes munkatársadnak!

email

  • Előnye: Felhívja a figyelmet egy létező problémára.
  • Hátránya: Köremail hatására még soha senki nem vallotta be, hogy lopott a hűtészekrényből. Soha, senki.
  • Intézkedés jellege: nyomozati jellegű
  • Hatékonyság: 0/10

3. Hazudd azt, hogy mérgezett volt!

mereg

  • Előnye: A tolvaj halálfélelmére apellál.
  • Hátránya: Csak a nagyon amatőr tolvajok veszik be. A szakirodalom egyetlen dokumentált sikeres esetről tud.
  • Intézkedés jellege: nyomozati jellegű
  • Hatékonyság: 1/10

2. Forensic science: ujjlenyomat-vétel, DNS-minta elemzése

ujjlenyomat1

  • Előnye: Minden kétséget kizáró bizonyítékot szolgáltat.
  • Hátránya: Drága; a bűncselekménnyel elkövetésével együtt gyakran maga a bűnjel is megsemmisül, így nem lehet mintát venni.
  • Intézkedés jellege: nyomozati jellegű
  • Hatékonyság: 8/10

1. Ne tedd a hűtőbe!

konyha1

  • Előnye: A hűtőszekrényrablások megelőzésének egyedüli biztos módja.
  • Hátránya: Nem ismert
  • Intézkedés jellege: preventív jellegű
  • Hatékonyság: 10/10

Egyéb bevált ötlet? Nem bevált ötlet? Sztori? Jöhet a megirom@444.hu-ra!

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.