Jogerősen is felmentették a volt titkosszolgálati vezetőket

bűnügy
2014 szeptember 10., 11:06
comments 39

Laborc Sándort és Galambos Lajost különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés vádja alól mentette fel a Fővárosi Ítélőtábla.

A bíróság államtitok miatt zárt ülést tartott, majd az ítélet rendelkező részét nyilvánosan hirdették ki, ám annak szóbeli indoklása már ismét zárt ajtók mögött hangzott el.

A Központi Nyomozó Főügyészség folytatott eljárást Galambos Lajos nyugállományú vezérőrnagy és Laborc Sándor volt dandártábornok ellen, akik a belső elhárítást végző Alkotmányvédelmi Hivatal elődjének, a Nemzetbiztonsági Hivatalnak voltak vezetői egymást követően, a Gyurcsány-kormány időszakában.

photo_camera Galambos Lajos és Laborc Sándor (Illyés Tibor/MTI)

Sajtóhírek szerint az ügyészség a Political Capital elemző és tanácsadó cégnek adott több tíz milliós megbízások kapcsán emelt vádat.

Az első fokon eljárt Fővárosi Törvényszék tavaly bűncselekmény hiányában mentette fel a két volt titkosszolgálati vezetőt és két munkatársukat.

Az ügyészség Galambos és Laborc esetében fellebbezett, így csupán az ő ügyük került másodfokra, ahol szerdán a Fővárosi Ítélőtábla az ügy lényegét tekintve helyben hagyta az elsőfokú ítéletet és bűncselekmény hiányában jogerősen is felmentette a két egykori titkosszolgálati vezetőt. Két megvádolt kollégájuk vonatkozásában az ügyészség nem fellebbezett a múlt évi elsőfokú döntés ellen, így az ő felmentésük már akkor jogerőre emelkedhetett.

Ennél azonban komolyabb ügyben is vár még per a volt titkosszolgálati vezetőkre: a kémperként is ismert eljárásban tavaly első fokon Galambos Lajost 2 év 10 hónapnyi börtönre ítélték, Laborc pedig felfüggesztett börtönt kapott. Ügyeikről tavaly itt írtunk hosszabban. (via MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.